Európai bölény született a Miskolci Állatkertben

Tavaly jött a világra az első bölényborjú a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban, idén pedig újra szaporulatnak örülhettek az állatkert látogatói. A kis bika szeptember végén született, az első napokat még főként pihenéssel töltötte, ma azonban már szinte el sem mozdul az anyja mellől. A Miskolci Állatkertben 2016-ban mutatkoztak be az első európai bölények, ma pedig …