Európai bölény született a Miskolci Állatkertben

Tavaly jött a világra az első bölényborjú a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban, idén pedig újra szaporulatnak örülhettek az állatkert látogatói. A kis bika szeptember végén született, az első napokat még főként pihenéssel töltötte, ma azonban már szinte el sem mozdul az anyja mellől. A Miskolci Állatkertben 2016-ban mutatkoztak be az első európai bölények, ma pedig …

Állatkertek Éjszakája a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban

A Miskolci Állatkert az idei évben már 9. alkalommal rendezi meg az Állatkertek Éjszakáját. 2020. augusztus 28-án (pénteken), az éjszakai etetések során a látogatók megismerhetik az éjjel aktív állatok természetes viselkedését, testközelbe kerülhetnek a „nem szeretem” állatokkal és számos érdekességgel találkozhatnak a kísérő programokon. Az Állatkertek éjszakája programmal a Miskolci Állatkert 9:00 és 23:00 óra …

Húsos fagyit ettek a Szegedi Vadaspark tigrisei

A nagy hőségben az állatok is vágynak egy kis hűsölésre, ezért a Szegedi Vadaspark szibériai tigriseit fagyival kínálták meg a gondozóik. A nagymacskák természetesen nem csoki, pisztácia vagy vanília ízeket kóstolhattak, sokkal inkább olyan „édességet”, amibe beleborzong az ember. Borisz és Igor, a 15 éves, Csehországban született szibériai testvérpár 2009-ben került Rigából Szegedre az európai …

Idén is született kúszósül a Miskolci Állatkertben

Ahogy az elmúlt hét esztendőben minden évben, úgy idén sem maradtak kölyök nélkül az észak-amerikai kúszósülök a Miskolci Állatkertben. A család legifjabb tagja egy hónappal ezelőtt jött a világra, mára pedig már egyre ügyesebben kapaszkodik fel a fákra. Észak-amerikai kúszósülöket 2013. óta mutatnak be a Miskolci Állatkertben. Az első kölyök már abban az évben megszületett. …

Gyereknapon irány a Miskolci Állatkert

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark selyemmajom családja újra hármasikreket nevel. A szülők igazán sikeresek, hiszen mióta 2017-ben párba álltak Miskolcon, 7 kölyköt már sikeresen felneveltek, akik közül hatan most is a szülői csapatban élnek. A Dél-Amerika keleti részén őshonos fehérpamacsos selyemmajmok (Callithrix jacchus) 2-13 fős családi csoportokban élnek. A család többnyire a szülőpárból és azok …

Újra látogatható az Állatkert és Kultúrpark Miskolcon

A kormány intézkedésének megfelelően, május 4-én a Miskolci Állatkert és Kultúrpark újra megnyitja kapuit az érdeklődők előtt. A látogatók egészségének megóvása érdekében, a nyitás azonban egyelőre korlátozott lesz. A zárt terek, állatházak még zárva tartanak, valamint nem lesznek látványetetések, állatbemutatók sem, hogy biztosítani lehessen az előírt védőtávolság megtartását. Az állatkert sétaútjai azonban teljes egészében végigjárhatóak, …

Örökbefogadókat keres a bajba jutott Szegedi Vadaspark

Nehéz helyzetbe került a Szegedi Vadaspark. A koronavírus járvány okozta vészhelyzet, pontosabban az azzal kapcsolatos intézkedések miatt március 16. óta zárva tart az állatkert, így már bő 1 hónapja elesik fő bevételi forrásától, a jegybevételtől. A vadasparkot más intézményekkel ellentétben nem lehet inaktiválni, az állatokat ugyanúgy kell etetni, ellátni, gyógyítani most is. Az állatkertnek bárki …

Aranykezű tamarinok születtek a debreceni állatkertben

A debreceni állatkert nőstény aranykezű tamarinja december 24-én, szenteste két egészséges utódnak adott életet, a kis majmok jól vannak – közölte az intézmény igazgatója. Nagy Gergely Sándor elmondta: legutóbb 2013-ban született náluk tamarin, ő a mostan világra jött állatok apja. Az anyjuk 2018-ban érkezett Debrecenbe a szegedi vadasparkból. Az utódnevelésből mindkét szülő példásan kiveszi a …

Örvös mangábék érkeztek a Miskolci Állatkertbe

Különleges fajjal gyarapodott a Miskolci Állatkert és Kultúrpark Afrika-házának gyűjteménye. Egy hattagú örvös mangábé csapat költözött ide, amely majomfajt Magyarországon jelenleg kizárólag a Miskolci Állatkertben lehet megcsodálni. Örvös mangábékat a magyar állatkertek látogatóközönsége a fellelhető nyilvántartások szerint először – és eddig utoljára – több, mint 80 évvel ezelőtt, az 1930-as években a Budapesti Állatkertben láthatott. …

Halloween-programok a Fővárosi Állatkertben

Október 23-tól november 3-ig változatos Halloween-programokkal is várja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert, amelyet az iskolai szünetben a 14 éven aluli gyermekek kedvezményesen látogathatnak. A Fővárosi Állat-és Növénykert MTI-hez elküldött közleménye szerint a tíznapos rendezvény ideje alatt többek között látványetetésekkel és állati tréningekkel várják az érdeklődőket. A látogatók megismerkedhetnek a bőrevő halakkal, de …