Homeopátiával az immunrendszerért 5. rész

Orvosi és laikus körökben már hosszú ideje állandó vita tárgya a homeopátia létjogosultsága. Vannak, akik esküsznek hatásosságára, mások egyszerűen szemfényvesztésnek, kuruzslásnak tartják. A homeopátia azon az elven alapul, hogy kis mennyiségben, nagy hígításban adva, bizonyos anyagok– olyanok, amelyek nagyobb mennyiségben tüneteket vagy betegséget okoznak – stimulálják a szervezet természetes védekezőképességét. Ez a „hasonló gyógyítja a …

Hallott már a palacsintafóbiáról?

Betegesen retteg a palacsintától egy brit nő kislánykora óta. Az irtózásnak ezt a fajtáját tripofóbiának hívják. „Ha arra kényszerítenek, hogy nézzek egy palacsintát, úgy érzem, menten beteg leszek tőle. Első reakcióm, hogy el kell pusztítanom, utána viszont el akarok menekülni” – idézte a 19 éves Stafeni Ingamellst a The Sun című brit lap.Vaskos, amerikai palacsintáról, …

Terhességi vérszegénység összefügghet az autizmussal

A gyerek későbbi autizmusát, figyelemzavarát, értelmi fejlődésének elmaradását a koraterhességi vérszegénységgel hozták kapcsolatba svéd tudósok. A stockholmi Svéd Királyi Orvostudományi Egyetem kutatóinak tanulmánya a JAMA Psychiatry című szaklapban jelent meg. A vérszegénység gyakran fordul elő a várandósság vége felé. Ha azonban az elején jelentkezik, összefüggést mutat a gyerek későbbi autizmusával, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarával (ADHD) és értelmi …

„Bármilyen betegségem is van, nincs lehetetlen!”

Hogyan kaphatja vissza egy súlyosan beteg gyerek a gyerekkorát? Az első barátság, ami egy életre szól, a kedvenc játékunk, ami hivatássá válik, egy döntés, ami megváltoztat. Számtalan boldog pillanat és szerencsés véletlen határozza meg, hogy kik leszünk és milyen fordulatokat vesz az utunk. Vannak gyerekek, akiknek az életében egy új játszótárs vagy hobbi helyett egy …

5 érdekesség az ádámcsutkáról

Miért épp a serdülőkor környékén jelenik meg? Mi köze a hangképzéshez, jelenthet-e kóros elváltozást a mérete? Dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész, foniátert, a Fül-orr-gégeközpont orvosát az ádámcsutka szerepéről kérdeztük. Csak a férfiaknak van? Az ádámcsutka a legnagyobb gégeporc, két egymással szöget bezáró porclemezből áll. A gége lágyrészeit és a hangszalagokat védi. Férfiaknál és nőknél egyaránt megtalálható. …

5 tipp, hogy szerettesd meg gyermekeddel az olvasást

Egy kutatás szerint a folyamatosan online lévő fiatalok több mint fele egyetlen könyvet sem olvas el egy év alatt.  Az olvasás megszerettetése már a legkisebb korban elkezdődhet, de sosincs késő. A digitális generáció tagjai közül a folyamatosan online lévő fiatalok több mint fele egyetlen könyvet sem olvasott a megkérdezést megelőző egy évben – derül ki …

Már csecsemőkorban megjelennek az agyban az Alzheimer-kór kockázatára utaló jelek?

Már csecsemőkorban kimutathatók az agyban azok az eltérések, amelyek az Alzheimer-kórra genetikai hajlammal rendelkezőknél jelentkezhetnek – állapította meg egy új amerikai tanulmány. A kutatók 162 csecsemő agyáról készítettek felvételeket. Közülük 60 örökölte az APOE-e4 nevű gént, amely növelheti az időskori Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát – írta a JAMA Neurology című szaklapban megjelent tanulmányt ismertetve a LiveScience …

Ötven év felett is biztonságos a szülés

Egy új izraeli kutatás szerint az ötvenen túli nőknek éppolyan biztonságos a gyermekszülés, mint a negyvenen túliaknak, és a születő gyerekek számára sem kockázatosabb – ismertette a sciencedaily.com tudományos portál. A negevi Ben-Gurion Egyetem és a Szoroka Egyetemi Kórház kutatói egy Las Vegas-i orvosi konferencián számoltak be eredményeikről a közelmúltban. A tanulmányhoz az 50 éven …

Az újszülött széklete előrejelezheti a későbbi elhízást

Az újszülött székletének baktériumpopulációjából megjósolható, hogy mekkora a kockázata a kisbaba későbbi elhízásának. A csecsemő emésztőrendszerének baktériumaira hatással lehetnek a terhesség alatt az anyaméhbe jutott antibiotikumok is – ezt állapította meg egy finn kutatás. A finnországi Oului Egyetem kutatója, Katja Korpela és kollégái azt vizsgálták, hogy milyen kapcsolat van a bél korai mikrobiomja és a …

Hosszú távon káros a szemre az UV sugárzás

Hosszú távon káros hatásai lehetnek az ultraibolya sugárzásnak a szemre, és különböző szembetegségek gyakoriságát is növelheti – mondta Schneider Miklós, a Semmelweis Egyetem szemészeti klinikájának adjunktusa. A szürkehályog, kúszóhályog és bizonyos daganatok gyakoriságát is növelheti a káros sugárzás – sorolta, hozzátéve: rövid távon is érheti túl sok uv-sugárzás a szemet, például egy sítúrán. Ilyenkor védelem …