Megugrott a mumpsz- és kanyaróbetegek száma

Jelentősen megugrott a mumpsz-és kanyaróbetegek száma Angliában, a szakemberek az immunizálás fontosságára hívják fel a figyelmet – írta a BBC hírportálja. 2019-ben első három hónapjában 795 mumpszbeteget jegyeztek fel, szemben a tavalyi egész évi 1031 esettel. Mivel a legtöbb megbetegedést egyetemeken észlelték, a szakemberek szerint az egyetemekre érkezett fiatalok érintkezésével magyarázzák az esetek számának növekedését. …

Másodszor szerveznek építőtábort a Kis-Balatonnál

Középiskolások részvételével másodszor szerveznek építőtábort a Kis-Balatonnál, ahol környezetvédelmi, vízügyi ismereteket is szerezhetnek a diákok – mondta el Szabadics Zoltán, a zalaszabari Holnapocska Tábor alapítója. Tavaly azzal a szándékkal élesztették újjá az egykori építőtáborok hagyományát, hogy megmutassák a gyerekeknek, nemcsak a közösségi médiával lehet eltölteni a szabadidőt, hanem értékteremtő munkával is. A tavaly két turnusban …

Egyre kevesebb fiatal fogyaszt rendszeresen alkoholt

Egyre kevesebb fiatal fogyaszt rendszeresen alkoholt Németországban, az esetenkénti rohamszerű, mértéktelen ivászat szokása viszont terjed a szövetségi kormány kábítószerügyi megbízottja hivatalának jelentése szerint. A 12-17 év közötti korosztályban az alkoholt rendszeresen – hetente legalább egyszer – fogyasztók aránya 8,7 százalék volt 2018-ban, ami történelmi mélypont és további 1,9 százalékpontos csökkenés a két évvel korábban, 2016-ban …

Csekély a hatása a közösségi médiának a serdülők életére

A közösségi médiának csekély hatása van a serdülők életére – állapította meg egy kutatás, amelyet 12 ezer fiatal bevonásával folytattak Nagy-Britanniában. Az Oxfordi Egyetem kutatócsoportjának tanulmánya szerint a család, a barátok és az iskolai élet nagyobb hatással van a serdülők elégedettségére, mint a közösségi média. A tanulmány szerzői kiemelték, hogy kutatásuk mélyebb és megalapozottabb, mint …

Segítség! Már most serdül a gyermekem!

A pubertáskorban több változás is végbemegy, ilyen pl. a fiúknál a sűrűbb, sötét szőrszálak megjelenése vagy lányoknál a mellek növekedése. Ez természetes folyamat, ám mi van akkor, ha fiatalabbaknál is jelentkezik? A választ dr. Tar Attilától, a Budai Endokrinközpont csecsemő és gyermek endokrinológusától tudtuk meg. A pubertáskor ideje Pubertásnak azt az időszakot nevezzük, mikor a …

Napi száz hívást fogad a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

Naponta több mint száz, évente csaknem negyvenezer bajba jutott fiatal hívja a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványt. Homolka Balázs, az alapítvány önkéntese kiemelte, hogy a krízishelyzetbe került gyermekeken leginkább azzal lehet segíteni, ha beszélhetnek egy felnőttel, aki éjjel-nappal elérhető, megértő, türelmes és nyitott bármilyen témára. A tinédzserek különböző témákkal keresik fel a Kék Vonal munkatársait, a …

Az iskolai egészségfejlesztésre szükség van

Szükség van az iskolai keretek között végzett egészségfejlesztésre, hiszen a család mellett az iskola van a legnagyobb hatással a gyerekekre – mondta Müller Cecília, országos tisztifőorvos. Az egészséges életmódra történő nevelést már iskoláskorban el kell kezdeni, hiszen csak folyamatos ismeretbővítéssel válhatnak a gyerekek egészséges felnőtté.  A lakosság egészségi mutatói rosszak, az európai uniós átlag alattiak. …

Az energiaitalok veszélyei

Az energiaital köznyelvi megfogalmazása egy olyan italt jelent, ami többletenergiát, fokozott testi- és szellemi frissességet ad. A többletenergiát adó italok koffeint vagy/és taurint, vagy ezek hiányában annyi vitamint és egyszerű szénhidrátot tartalmaznak, ami növeli a koncentrálóképességet. Egy pohár kólában annyi koffein van, mint fél csésze kávéban. A koffein – az energiaitalok fő hatóanyaga – egy …

Összefügghet a kannabiszhasználat a depresszióval

A tizenévesek kannabiszhasználata és a felnőttkori depresszió között „erős kapcsolatot” találtak brit és kanadai kutatók – írta a BBC hírportálja. A fejlődő agy különösen érzékeny – írták az Oxfordi Egyetem és a montreali McGill Egyetem kutatói, akik szerint a fiatalok kannabiszhasználata „fontos közegészségügyi probléma”, különösen mert a ma árult szer jóval erősebb lehet, mint a …

A fiatalokat figyelmeztetik a veszélyekre

Cyberbullying, happy slapping, dizájner drogok – ezek a legújabb fiatalokra leselkedő veszélyek, de emellett ugyanúgy jelen vannak a lopások, verekedések, erőszakos cselekmények is a kamaszok közt. A diákok szereplői lehetnek akár elkövetőként, akár áldozatként ezeknek a bűneseteknek. A DUE Médiahálózat és az ORFK bűnmegelőzési vetélkedővel, játékos formában hívja fel a figyelmet a korosztályt érintő fenyegetettségre …