Ülő életmód serdülőkorban: változtassunk rajta

Egy közelmúltban végzett, francia felmérés szerint három serdülőkorú fiatalból kettő nem mozog eleget, és túl sok időt tölt a számítógép, okostelefon, tablet képernyői előtt. Ez az állandósulni látszó életvitel természetesen elősegíti az ülő és mozgásszegény életmód dominanciáját, ami károsítja a tizenévesek egészségét. A helyzet hasonlóan súlyos Európa legtöbb országában, de nem reménytelen, mert  lehetséges  változtatni …

Nem bírok a lányommal! – Serdülőkorban van a gyerek

Gyakran panaszkodunk tizenéves leányunk lehetetlen viselkedése, magába fordulása, furcsa külseje, vagy éppen szélsőséges megnyilvánulásai miatt. Van úgy, hogy nem is tudjuk kezelni a problémát, pedig sokféleképpen próbálkozunk – kevés sikerrel. Számára „súlyos” gondjait eltitkolja, vagy csak a legvégső esetben hozza tudomásunkra. Így nem könnyű segíteni rajta, vagy nyugodtnak maradni, amikor nem értjük furcsa reakcióit, különös …

A várandósok vércukorszintje és gyerekeik elhízása összefügg

A várandósság alatti magas vércukorszint összefügg a 10-14 évesek elhízásával egy új tanulmány szerint. A várandósok akár 20 százalékánál is kialakul a terhességi cukorbetegség, azonban eddig nem volt információ arról, hosszú távon hogy hat a kór a gyerekekre – írta a medicalxpress.com. A maga nemében első tanulmány a várandósság alatti magas vércukorszint hosszú távú következményeit …

Több a méhnyakrák miatti halál, ahol kevesebb a HPV-oltás

A méhnyakrák áldozatainak többsége olyan szegény országokban él, ahol alacsony a humán papillomavírus (HPV) ellen beoltottak aránya – hangsúlyozták az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői. A HPV elleni védőoltás „kulcsfontosságú” eszköz az egészségügyben és a lehető leggyorsabban ki kellene szélesíteni a vakcinához való hozzáférést, különösen a szegényebb országokban. A WHO-hoz tartozó Nemzetközi Rákkutatási Hivatal (IARC) adatai szerint 2018-ban …

Az elektromos cigaretta hatékonyabb, mint a nikotinpótló eszközök

Az elektromos cigaretta hatékonyabb lehet a leszokásban, mint a nikotinpótló eszközök, például a rágógumi, a nikotintapasz vagy az inhalátor – állapította meg egy brit tanulmány. A kutatásban 886-an vettek részt. Azoknál, akik elektromos cigarettát használtak, egy év után 18 százalékos volt az absztinensek aránya, míg a nikotinpótló terápián résztvevők csoportjánál 9 százalékos – írták a …

Feledékeny vagy? – Lehet, hogy a vérnyomásoddal van baj

A legtöbben úgy gondolják, a magas vérnyomás csakis az idősebbek betegsége, így a következményeivel is csak nekik kell számolni. Kutatások szerint azonban nem csak hogy a fiatalabb korosztály tagjait is érintheti, de kezeletlen esetben náluk is megkezdődhet a hipertónia miatti mentális hanyatlás. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája elárulta, hogy miért érdemes …

A dicséret jobb viselkedésre ösztönzi a diákokat a büntetésnél

A dicséret jobb viselkedésre, nagyobb figyelemre ösztönzi a diákokat, mint a büntetés – állapította meg egy új amerikai kutatás. A kutatók három évet töltöttek 2536 diák osztálytermi viselkedésének megfigyelésével Amerika-szerte. A gyerekek életkora az óvodástól 12 éves korig terjedt. Az Educational Psychology folyóiratban publikált tanulmány szerint a gyerekek 20-30 százalékkal jobban figyeltek az órán, ha …

A serdülőkori iskolafóbia

Egyes serdülők szinte belebetegednek, amikor eluralkodik rajtuk a félelem, ha arra gondolnak, hogy iskolába kell menniük… A már-már irtózásba hajló, fokozódó szorongás – depressziótól kísérve – iskolafóbiáig vezethet.  Míg évtizedekkel ezelőtt ez a fajta szorongásos állapot főleg az iskoláskorba lépőket érintette, addig napjainkban a leggyakrabban a serdülőkorban fordul elő.  A pszichés bántalom fő oka abban …

Gyerekkori csúfolódás, cikizés… bántalmazás?

A csúfolódás jelensége nem ritka, sőt kimondhatjuk, miszerint nincsen olyan közösség, ahol előbb vagy utóbb valaki ne válna a cikizés célpontjává. Az viszont kevésbé egyértelmű és köztudott, hogy mi az oka, valamint mi a funkciója a cikizésnek. Nagyon gyakran a kicsik sokkal szívtelenebbek tudnak lenni, mint a felnőttek, ami csak nehezíti a problémával való megküzdést. …

Csókbetegség: cseppfertőzés útján terjed

A „csókbetegség” elsősorban serdülők és fiatalok betegsége, cseppfertőzés útján terjed. Dr. Kádár János immunológustól, az Immunközpont főorvosától megtudhatjuk, hogy mi okozza, és hogyan kezelhetjük az influenzához hasonló tüneteket produkáló betegséget. A betegséget többnyire egy Epstein-Barr nevű vírus okozza, ami a gamma-herpeszvírusok körébe tartozik. Kisebb százalékban más vírus is okozhat ilyet, így a citomegalovírus vagy a …