Szeszélyes a gyerek – 3. rész

A “szeszélyesség” nem csak az egészen kicsi gyerekek sajátja lehet. A nagyobbacskák is makacskodhatnak, sírhatnak vigasztalanul vagy lehet valami különös irányultságuk…

Nem tud egyedül elaludni

„Az 5 éves Gábor fiam nem tud (nem akar) egyedül elaludni a szobájában. Minden este jelenetet rendez. Kisajátítja az édesanyját, hogy mesét olvasson fel, vagy másképp szórakoztassa, mert fél a rossz álmoktól, mert fáj a hasa… azaz mindig van rá egy jó indoka. A születése óta egyszerűen nem tudunk egy nyugodt estét eltölteni a feleségemmel.” – panaszkodik az édesapa, akinek már érthető módon elege van az ilyen jelenetekből.

A pszichológusok úgy vélik, hogy egy gyermeknek, aki szeszélyt szeszélyre halmoz, arra van szüksége, hogy a szülei időnként nemet mondjanak neki, és megálljt parancsoljanak, korlátokat állítsanak fel. És ez a feladat lehetőleg háruljon az apára. Meg kell mondania gyermekének, hogy békében kell élniük hármasban (vagy többen), és nem szabad kisajátítania az anyukáját, mert a papának is szüksége van rá. Ezért szépen el kell aludnia a szobájában, anélkül, hogy minden este „mozgósítaná” a mamát.

Amikor nőnek, a kisgyermekeknek is be kell tartaniuk bizonyos szabályokat, beleértve a családi együttélés követelményeit, melyek mindenkire vonatkoznak e közösségen belül.

Makacsul ragaszkodik ahhoz, amit kitalál

„Amikor Ancsi, a kislányom valamit a fejébe vesz, nem tágít tőle.” – panaszkodik az édesanyja. – „Bármit mondok vagy teszek ellene, nem hagy fel az akaratával, makacskodik, amíg jól el nem fenekelem. Vele egyfajta erőpróbát jelentenek a mindennapok, pedig még csak 5 éves, de mindig dacol velem. Sokszor azon tűnődöm, vajon milyen tizenéves lesz belőle…”

Amikor a szeszélyek rendszeresen az anya felé irányulnak, azzal a gyermek azt jelzi, hogy túl nagy „fúzióban” van vele, kapcsolatuk már-már „fullasztó”. Szeszélyeivel azt fejezi ki, hogy már nem akar mindig kettesben lenni a mamájával, szüksége van egy kis önállóságra. És itt az apáknak fontos szerep juthat – hangsúlyozzák a pszichológusok. Az is elég lehet, ha ők határozottan fellépnek anya és gyermeke előtt, pld. így: „Mi folyik itt? Miért vagy ilyen állapotban, gyermekem? Magyarázatot kérek!”

Jelenetet rendez

„Jutka lányom imádja a körhintát. Szombat délutánonként, séta után az a jutalma, hogy kétszer is körbe mehet rajta. A második menet végéig minden rendben megy, de azután rendszeresen jelenetet rendez. Ahelyett, hogy leszállna a hintáról, mint más gyerek, ragaszkodik még egy menethez. Ha elutasítom, belekapaszkodik a hintába. Végül erőszakkal kell onnan elvonszolni. Természetesen közben sír és kiabál, engem gonosz mamának nevez. Mindez ismétlődik, és olyan kimerítő a számomra.” – panaszkodik Ildikó, az anyuka.

A pszichológus szerint ennek a 4 éves kislánynak is szüksége van arra, hogy érezze: a szülei elég erősek ahhoz, hogy ellenálljanak neki. Belső biztonságérzete kívánja ezt meg. Ha érzi, hogy az anyja vagy az apja nem elég biztos magában, megduplázza erőfeszítéseit, és még jobban követelőzik. Egy kis gyengeség, ingadozás, a meggyőződés hiánya a szülők részéről rögtön beindítja a szeszélyeskedés gépezetét. Mi lehet a megoldás ennek a magatartásnak a megfékezésére? Nyugodt hangon ismételgessük a határozott intelmeket, és szilárdan tartsunk ki mellettük: „Azt mondtam, nem! Fölösleges jelenetet rendezned, úgysem engedek.” –például így.

Elvileg ez a határozott magatartás jól hat a gyerekre, izgágaságát csökkenti. Rendkívül fontos az első időkben, hogy a szülő ne engedjen, határozottságot mutasson – és ne törődjön a környezetében lévők rosszalló pillantásaival. Esetleg büntetést is kilátásba lehet helyezni. Miután figyelmeztettük a gyereket, hogy nem tartotta be azt, amiben előzetesen megállapodtunk, meg lehet tiltani neki valamilyen szórakozását.

Korai egocentrizmus – kezdődő önzés

Az egyik neves francia pszichológus a 2-7 év közötti gyerekek egyik fontos jellegzetességét állapította meg: a nagyfokú önzést. De szerinte nem igazi egoizmusról, hanem az okoskodás, mindent kifogásolás egy módjáról van szó. Ebben a korban a gyermek a világ középpontjába kerül, minden körülötte zajlik, mindenki vele foglalkozik. Jobban szeret adni, mint kapni, és természetesnek tartja, hogy minden őérte történik. Az ő látásmódja a döntő, nem törődik mások véleményével. Innen ered szeszélyessége és hirtelen haragja, ha nem teljesítik, amit akar. Természetesen nem kell elfogadnunk „kiskirály” gyermekeink diktátumait, azzal az ürüggyel, hogy ők még képtelenek figyelembe venni mások akaratát. A mi feladatunk, hogy emlékeztessük őket az általános szabályra: „A rend, az élet követelményei ugyanúgy vonatkoznak rád is, mint másokra. Be kell tartanod őket!.” A szeszélyesség időszaka könnyen eltarthat 6-7 éves korig is. Legyünk hát türelmesek!

Néhány jó tanács

  • Ami kerülendő

Téves azt gondolni, hogy jó megoldás elfenekelni a gyereket, amikor szeszélyeskedik. Ehelyett meg kellene nyugtatnunk!. A szeszélyeskedések gyakran fizikai reakciókat váltanak ki bennünk, de nem szabad ebbe a kelepcébe esnünk. Minél többször fenekeljük el a gyereket, annál ritkábban érünk el eredményt nála.

Egy másik hiba: engedni. Egyes szülők hajlamosak azt hinni, hogy ha engednek gyermekük szeszélyeinek, azzal minden rendbe jön. Egyáltalán nincs így, ez tévedés: ha megvesszük például a tábla csokit vagy játékot, melyet üvöltve követel, végül fütyül rá, és utána más miatt reklamál!

  • Amit jó megoldás lehet

Ahhoz, hogy megértsük a gyermek szeszélyeit, vissza kell őt helyezni a családi környezetbe, ilyen összefüggéseiben kell vizsgálni a magatartását. A szeszélyes gyerek el akarja foglalni az egész „családi terepet”, kisajátítaná a szüleit, hogy azok ne foglalkozzanak másokkal (pld. a testvéreivel). Egyik jó megoldás, ha kizárjuk a pillanatnyi környezetéből. Be kell küldeni a gyereket a szobájába, miközben határozottan rászólunk: „Nem játszom tovább veled ezt a játékot, nem hallgatsz a jó szóra, és nem tágítasz addig, amíg mindenkit fel nem idegesítesz. Majd kijöhetsz, ha megnyugszol.” Egy másik megoldás: az apához folyamodni. A gyermek rendszerint „kettesben” rendez jelenetet a mamájával, és olykor jót tesz neki, ha a másik szülő állítja fel a korlátokat.

A cikk első része itt olvasható, a második rész pedig itt.

Galenus