Miért akar minden lány feleség lenni?

A fotó illusztráció: pixabay.com

„Nem egyszerű a nők élete” – a megfelelés otthon és a munkafrontján mindkét oldalon a maga nemében nehéz feladat. De vajon minden kislány ilyennek képzeli a nővé, feleséggé és anyává válást? Vajon tényleg igaz az, hogy minden leány álma a fehér ruha és a romantikus eskütétel?

Talán kijelenthetjük – ezzel nem megsértve a feminista elvek követőit –, hogy minden kislány feleségnek és anyának készül első nekifutásra, csak az odavezető úton van, aki meggondolja magát, és van akinek az élet nem ad erre lehetőséget. De génjeinkben ott hordozzuk a vágyat arra, hogy gondoskodjunk, óvjunk, szeressünk.

„Vagány kiscsaj”

Kislánykoromban nem voltam éppen lánynak való. Kisautókkal játszottam, apukámmal szereltem, fiúkkal barátkoztam. Azt mondták rólam, hogy olyan „vagány kiscsaj”. Akkor azt gondoltam, hogy bár szeretnék nagyon szerelmes lenni egyszer és nagyon jó anyuka, de azt hogy ez hogyan fog megtörténni, szinte el sem tudtam képzelni. Ahogy a többi kisgyerek, csak élveztem a gyerekkort és bár lányos sportot űztem, imádtam focizni, lábtengózni a srácokkal a lakótelepen. De ahogy teltek-múltak az évek, az autókat és a focit felváltották szép lassan a babák és a romantikus filmek. Anyukám magas sarkú cipőjében tipegtem, tükör előtt illegettem magam, tehát a genetika, melyben az XX kromoszómák előre eldöntött utat jelöltek ki, beindították a sors kerekét. Akkor már elkezdett számítani, hogy ki mit gondol rólam, a hiúság csapdájába is sokszor beletévedtem és a büszkeség is, mely ezt a kamaszkort jellemzi, meghatározó lett. Ahogy sok más lány én is azt gondoltam, hogy nekem csak olyan férjem lehet majd, mint az apukám. Apukám volt a minta, ahogy minden kislánynak a saját apukája.

Csalódások és felismerések

Hogy miért alakul így, ki tudja, de az bizonyos, hogy a családi minta mindig meghatározó a későbbi kapcsolatokban. Ha „kifogunk” egy apamintára hasonlító párt, akkor úgy érezzük ő a Nagy Ő és révbe értünk. Sokszor elég egy-egy meghatározó – talán néha megtévesztően – hasonló tulajdonság és már el is vesztünk a szerelem útvesztőjében. De ezután jön csak a felismerés és az együttélés megtapasztalása.

A zokni- és fogkrémkonfliktusok. Alkalmazkodás, tolerancia, eggyé válás egy másik ember életével. Felkészülés arra az állapotra, hogy már sosem leszünk egyedül a döntéseinkkel. Felelősséggel tartozunk most már más életének alakulásáért is. A gyermekvállalás gondolata is új kihívások elé állít. Csalódások és újabb felismerések. Bár a sorsunk a női létben definiáltatott, vajon feltétlenül mindenben a konvenciókat kell követnünk? A nővé, feleséggé, anyává válás valóban meg kell hogy változtassa a vágyainkat, álmainkat? Alá kell rendelnünk teljesen magunkat mindennek, ami ezzel jár?

Természetesen sok eltérő tapasztalat létezik és sokféle felismerés:

  • valaki kiteljesedik ebben a szerepben,
  • van, aki teljesen elvész benne,
  • de léteznek a teljesen kiegyensúlyozott szerepekben élők is, akik elfogadják az élet eme ajándékát.

Ahány nő, annyi vélemény. És természetesen a férfiak szemszöge is új látásmódot biztosít ezzel kapcsolatban, ha megkérdezzük erről őket.

Ne féljünk kimondani és megélni

Bár a nők sokszor csalódnak a házasság intézményében és abban, amit az anyaságról elképzeltek, mégis csinálják tovább, mert ez az élet rendje és ebben rejlik a nagyságuk, hiszen nincs helye megfutamodásnak. Az erő, amivel felruházta a kifürkészhetetlen élet a nőket, lehetővé teszi számukra, hogy megéljék, elviseljék, megtapasztalják, végigvigyék azt, amit rájuk bízott a sors. A szülés, a gyermekek felnevelése, a kihívások minden területen, a hétköznapok, amikben támaszt nyújtanak párjaiknak, férjüknek nem csupán erősíti, hanem nemesíti is őket.

Természetesen nem akarjuk a férfiak szerepét a családfenntartásban és a gyermeknevelésben elvitatni, mert valóban rendkívül fontos! Azonban szeretnénk arra is felhívni a figyelmet – és itt leginkább nem is az erősebbik nem figyelmét, hanem a hölgyekét – arra, hogy a nőiesség, nőiség, anyaság fontos szerep, amit meg kell élni ahhoz, hogy arról gondolatokat tudjunk megfogalmazni és kijelenthessük mit is jelent számunkra. Gyerekkorban csak álmodozunk és elmélkedünk róla, de most felnőttként a gyermekkori szerepjáték már maga a valóság. Éljük hát meg és élvezzük minden pillanatát! Ne szégyelljük mindazt, ami ezzel jár, még ha gyengének is látnak időnként bennünket! Ne féljünk kimondani a gondolatainkat és felvállalni azt, hogy talán nem így képzeltük, de attól még szeretjük a női létet! Ettől leszünk egyediek, szerethetők, igazi nők!

Juhász-Nagy Mónika
rekreációs szakember