A Kino ezennel belevág, hogy itthon is meghonosítsa a külföldön nagy sikerrel működő babás vetítéseket, mely lehetőséget ad a szülőknek, hogy úgy nézzenek nekik szóló mozifilmeket, hogy közben gyermekük nyugodtan táplálkozhat, gőgicsélhet a teremben, anélkül, hogy ez bárki mást rosszul érintene a nézőtéren.
Amit a jó filmeken kívül nyújtunk: bababarát hangerő, félhomály, babakocsi megőrző, pelenkázóasztal és bébiétel-melegítési lehetőség, illetve minden más segítséggel is megpróbálunk szolgálni, amit a számunkra esetleg még előre nem látható problémák igényelnek…

A filmválasztékot illetően: a heti rendszerességű vetítésekhez olyan alkotásokat választunk, amelyekben nincsenek túlságosan zavaró, ijesztő hangeffektek, illetve a szokásosnál kicsit halkabban vetítünk, de az érthetőséget a feliratoknak köszönhetően ez nem befolyásolja károsan. Félreértések elkerülése végett jelezzük, hogy a filmek nagy része 12, illetve 16 éven felülieknek szól, tehát teljes mértékben a felnőtt közönségnek szánt vígjátékok vagy romantikus játékfilmek lesznek.
A vetítéseket csak 1 év alatti gyermekkel lehet látogatni, és egy gyermekkel maximum két felnőtt érkezhet.
A babás vetítés minden csütörtökön 11 órakor kezdődik. Csak a felnőtteknek kell jegyet váltani, amely 800 forintba kerül. A konkrét filmekről a mindenkori moziműsorból lehet tájékozódni. Az első alkalommal, szeptember 20-án az Audrey Tautou főszereplésével készült Mosás, vágás, ámítás című vígjáték kerül sorra.

Matiné előadások
A babás vetítésekkel egy időben rendszeresítjük a Kinoban a hétvégi délelőtti matinévetítéseket is, amikor is az elmúlt hónapok legsikeresebb (korhatár nélküli, vagy 6 éven felülieknek szóló) gyerekfilmjeiből kedvezményes (egységes, gyereknek-felnőttnek is 700 forintos) jeggyel látogatható vetítéseket szervezünk. Tehát várjuk a nagyobb gyerekekkel érkező családokat is, minden szombaton 11 órától! Az első alkalommal, szeptember 22-én, a mozikban tavaly bemutatott, hagyományos technikával, A. A. Milne eredeti rajzai alapján készült Micimackót vetítjük.
- KINO mozi: 1137 Budapest, Szent István krt 16.
Bővebb információ: www.akino.hu
You must be logged in to post a comment.