Mozgásterápia 10 éves kor felett

Fotó: gettyimages.com

A gyermekek mozgásra és sportra hangolása 10 éves kor körül a legeredményesebb. Ilyenkor már jól kialakul az egyénisége, érdeklődési köre és el tudja dönteni milyen irányú mozgás, vagy sport az, amit kedvel és emellett hosszú távon ki is tart. Persze ebben a korban is fontos a változatosság, nem csak azért mert így elkerülhető a monotonitás és az unalom, hanem főképp azért hogy több irányú és változatos terhelést kapjon a gyermek.

Fontos a helyesen megválasztott sportág

Az iskolában eltöltött idő, az ülés és a tanítási napok alatti helyhez kötöttség a gerincre és a test- tartásra nagy terhet róhat. Megelőzésre és az esetleges problémák elkerülésére egyaránt jó hatású a mozgás, vagy a jól kiválasztott sport. Fontos azonban számításba venni a gyermek alkati adottságait, mert a helytelenül megválasztott mozgásforma túl nagy terhet jelenthet az ízületeknek, ezáltal sérüléseket, vagy károkat okozhat. A gyenge hátizomzat, rossz tartás, fáradékony ízületek jelenthetnek kockázati tényezőt, de speciális előkészítés után ha a tünetek enyhültek akár az addig elkerült sport is elkezdhető.

Mozgás – testtudat- psziché – szellemi tevékenység

A mozgásnak fontos a szerepe az egyensúly és a koordináció szempontjából is. Ez hozzásegíti a gyermeket a testtudat fejlődéséhez, a magabiztos mozgáshoz, a törzsizmok stabilizálódásához és ahhoz, hogy minél több mozgásformában és helyzetben feltalálja magát, ami később pszichésen is sokat jelent majd! A sport és a mozgás segítségével feltérképezhető az is, hogy van-e komolyabb aszimmetria, tartás-, vagy izomerő probléma, és mennyire fáradékony, illetve mennyire terhelhető a gyermek. E két utóbbi tényező a folyamatos és rendszeres aktivitással jól kondicionálható, ami a szellemi teljesítményre és az iskolában való helytállásra is jó hatással lehet!

Az egészséges gyermek mozgása kiegyensúlyozott, harmonikus, kitartása megfelelő, igényli a rendszeres mozgást, aktív és jól teljesít. A rendszeres testi igénybevétel, ha az intenzitás megfelelő a gyermeket tonizálja, az energiát generálja, így nem válhat az iskola rovására, inkább segíti ott is a megfelelést!

Veszélyek

Ejtsünk néhány mondatban szót azonban arról is, hogy mire érdemes odafigyelni, mik azok a testi problémák, amik ebben a korban a legnagyobb kockázattal bírnak és a gyermek jövőjét, alkati adottságait meghatározhatják.

  • Leggyakoribb az iskolai szűrővizsgálatokon is felismert gerincferdülés, avagy scoliosis. Mivel ebben a korban ez még időben és jól kezelhető, így ajánlott mielőbb megkezdeni ennek speciális kezelését!
  • A másik sajnos egyre gyakoribb szerkezeti probléma a fiatalkori arthrosis. Az ízületek (egy-, vagy több ízület) érintettsége genetikai, vagy sérülés utáni nem megfelelő regeneráció okán jelentkezhetnek. Szerencsés esetben ez hamar kiderül és a gyermek az adott ízületre való panaszával időben orvoshoz kerül, ezután szintén a mielőbbi funkciójavítás ajánlott. Megfelelő mozgásterápiával, gyógytornával mindkét említett betegség jól kezelhető és a gyermek teljes értékű életet élhet, sportolhat, nem érzi meg a hátrányokat igazán.

Összességében  az a legfontosabb, hogy a gyermek ismerkedjen meg mozgásformákkal, sportokkal és mozogjon sokat a szabadban! Amennyiben megvan a lehetősége minél több sporttevékenységre vigyük el, nézze meg a csoportos vagy egyéni sportok bemutató óráit, nem tudni mihez kap kedvet. Ha a gyermek nehezen aktivizálható és inkább ülni, feküdni szeret, próbáljunk vele beszélgetni és elmondani neki, miért fontosa a mozgás mindannyiunk életében. Ettől még persze nem biztos, hogy lesz kedve, de talán rávehető labdázásra, tollasozásra, ping-pongra vagy egy kis kosárra dobálásra. Ne erőltessük, csak vezessük rá! Ha nem is sikerül ez azonnal, a fejében elültetett gondolatok későbbiekben is kivirágozhatnak és remélhetőleg aktív és mozgásszerető felnőtt válik majd belőle aki tiszteli és szereti a testét, így önbizalma is erős lesz!

Pap Andrea