Van, aki megfelelő dicséret nélkül lusta, és van aki a hosszú túlóra után is úgy néz ki, mintha épp csak most látott volna hozzá a munkának. A túlságosan pedáns is pont annyira idegesítő kolléga, mint az aki helyett dolgozni kell.
KOS [03.21-04.20]
Főnökként elviselhetőbb
Nemigen szeret beosztott lenni, ezért ebben a pozícióban kellemetlenkedő, sőt okvetetlenkedő lesz. Főnökei tekintélye nyomasztja, és próbára teszi idegeit. Ha vezető pozícióba kerülhet, sokkal egyszerűbb vele együtt dolgozni, konstruktív módon viselkedik, és kollégáival kedves, számítani lehet rá, főleg ha hasznosnak érzi munkáját, és kreativitása kiteljesedhet.
BIKA [04.21-05.21]
Nyers modorú, ámde kitartó munkatárs
A Bika beosztottként a megfelelő helyre került, lelkiismeretességére, aprólékosságára és kitartására, rendszeretetére mindig alapozni lehet. Azonban rendkívüli nyakassága miatt még így is előfordulhat, hogy nehezen kezelhetővé válik. Szükség esetén nagyon nyers is tud lenni, és ilyen véleménynyilvánításaival könnyen megsértheti kollégáit.
IKREK [05.22-06.21]
Hangos, gyors és nagyon idegesítő
Beosztottként és főnökként is ragaszkodik igazához, még abban az esetben is, ha álláspontja téves. Könnyen szóváltásba keveredhet munkatársaival, ilyenkor ingerlékenyé válik. Ha léteznek is szervezési elvei, szüntelen nyüzsgése, látszólag céltalan és eredménytelen lótás-futása következtében általában összemosódnak. Ehhez a kiszámíthatatlan ritmusához a kollégái nehezen tudnak alkalmazkodni.
RÁK [06.22-07.22]
A tyúkanyó nem arra született, hogy vezessék
A Rákból soha nem válik kezelhető beosztott. Nem arra született, hogy vezessék. Munkavégzésében is pillanatnyi hangulatváltozásai irányítják. Nehéz vele együtt dolgozni, amikor rossz hangulatban van befelé forduló lesz, és kötekedő természete lesz rajta úrrá. Ilyenkor nagyon ellenséges lesz munkatársaival szemben.OROSZLÁN [07.23-08.22]
Dicsérni kell, és előléptetni – különben csak ül a fenekén
SZŰZ [08.23-09.22]
Beosztottként is állandóan kritizál, hát még főnökként…
A Szűz jegyben született nem főnöknek termett. Hiányzik belőle a szintetizáló képesség, a nagyvonalúság és nem utolsó sorban a rugalmasság. Munkatársait élesen bírálja, és ezzel az őrületbe kergeti kollégáit. Végtelenül aprólékos, és hajlamos elveszni a részletekben, így állandóan akadékoskodónak tűnik, ezzel szintén idegesíti és hátráltatja a körülötte dolgozókat. Rugalmatlansága miatt nagyon nehéz vele csapatban dolgozni.
MÉRLEG [09.23-10.22]
A lázadó, újjító amint befuccsol a terve, másokra terel
A Mérlegek jól érzik magukat a főnöki székben. Erénye a diszkréció és a diplomáciai érzéke is. Azonban nehezen tud dönteni, és adott esetben rossz döntéseiért nem vállalja fel a felelősséget, mindig másokat hibáztat. Beosztottként állandóan tiltakozik, fellázad, és mindig mindenen változtatni szeretne. Minden körülmények között ragaszkodik saját kialakított véleményéhez. Ez a fajta makacssága nem mindig előnyös egy munkahelyen.
SKORPIÓ [10.23-11.21]
Kiismerhetetlen és nem fél támadni.
A zodiákus összes jegye közül vele a legnehezebb együtt dolgozni. Soha nem tudhatják a munkatársai, hogy éppen hányadán állnak vele. Ez a kis mese, élő példája a Skorpió munkatársaknak: „Egyszer egy skorpió érkezett a folyóhoz. Mivel nem tudott úszni, megkérdezte a teknősbékát, nem vinnél-e át a túlsó partra. A teknős nem vállalta, azzal indokolva: A folyó közepén megszúrsz, és meghalok. A skorpió erre azt válaszolta: Ha te elmerülsz, én is megfulladok, több eszem van annál, minthogy megszúrjalak. A teknőst ez meggyőzte, és elindult úszva a skorpióval a folyóba. Ahogy a közepére értek, a skorpió megszúrta a teknőst. A teknős haldokolva megkérdezte: Mégis miért tetted? Most mindketten meghalunk! Mert én ilyen vagyok ilyen az én természetem.\”
NYILAS [11.22-12.20]
Széplelkű kollégák rémálma: jószívű, igazságos, de híjján a tapintatnak
A Nyilas bármilyen tisztségben megőrzi lelkesedését, dinamizmusát, jókedvét. Nem rosszindulatú, viszont hiányzik belőle a diplomáciai érzék. Tapintatlanul mond véleményt kollégáiról. Senkinek sem kegyelmező gunyorossága ellenére soha nem akadékoskodó. Nehezen tűri az igazságtalanságot, ő az első, aki fellázad ellene. Pikírt stílusának köszönhetően nem mindig tartozik a kedvenc munkatársak közé.
BAK [12.21-01.19]
Ő az, akin az éjjeli túlóra után is élére van vasalva a nadrág
A munkamániás Bak tempóját nagyon nehéz követni. Mivel képtelen a lazításra, beosztottaitól és kollégáitól is ezt várja el. Nála természetes, hogy mindenféle ellenszolgáltatás nélkül túlórázzanak, és mindent rendeljenek a cég érdekei alá. Nagyon jó és megbízható munkaerő, de ezzel a merev viselkedésével nagyon kevés dolgozó tud lépést tartani, és inkább elmenekülnek tőle kollégái. Egyszer csak azon veszi észre magát, hogy éjfélkor is egyedül ül az irodában. VÍZÖNTŐ [01.20-02.18]
Állandóan a homályos elméleteit hajtogatja
Különc viselkedése miatt kollégái számára teljesen kiismerhetetlen. Munkahelyén is akár alkalmazott, akár főnök nagy szabadságra van szüksége, hogy magas intelligenciája szabadon tudjon kibontakozni. Amennyiben korlátozva érzi magát, egyből fellázad a beszabályozottság ellen. Valójában tud csapatban is dolgozni, de többnyire inkább magának való. Ez megnehezíti a közösségbe való beilleszkedését. Érthetetlen és különc elméleteit a munkatársai nem mindig értik meg.
HALAK [02.19-03.20]
Kritikától sírva fakad: akkor is, ha ő kapja, és akkor is, ha neki kell mást okítaniaEgyértelműen kényelmetlenül érzi magát a főnöki státuszban. Beosztottként lelkiismeretes, de nehezen viseli a kritikát, olyankor lesz eredményesebb, ha a saját erejébe vetett hit és lelkesedés hajthatja. Félénk, visszahúzódó kolléga. Nem szereti a bírálatot, mert hiányzik belőle a kritikai érzék. Amennyiben túl szigorú elvek szerint működő munkahelyre kerül, teljesen elbátortalanodik, és szinte kiközösíti saját magát. Visszahúzódó természete miatt nehezen illeszkedik be a közösségbe, ami hátráltatja a csapatmunkát.
ViolettaAsztrológus
(ni)