Számítson-e az örökbefogadó szülő etnikuma?

Egy friss felmérés szerint csak minden második brit ért egyet azzal, hogy örökbefogadás során figyelembe vegyék-e, hogy a leendő szülők és adoptált gyermekük azonos etnikumba tartozzon.

Az ázsiai és a fekete árvák kétszer annyi időt várnak családra, mint a fehérek

David Cameron brit miniszterelnök március folyamán jelentette be, hogy kormánya változtatni kíván az örökbefogadást szabályozó törvényeken annak érdekében, hogy az árva gyermekek otthonra találását megkönnyítsék. Fontos változása lehet az új szabályozásnak, hogy módosítana azon a rendelkezésen, amely előírja, hogy az adoptálásról döntő bizottság a leendő szülők etnikai hovatartozásával is foglalkozzon. Bár az etnikum kérdése csak egy a sok szempont közül, amely alapján az örökbeadásról döntenek, de a gyámhivatal egyelőre nem szívesen helyezi el a gyermeket eltérő etnikai hátterű családoknál, így olyan helyzet áll elő, hogy az ázsiai és afrikai gyermekek nem találnak szülőre, míg a fehér bőrű családok nem találnak örökbefogadásra váró gyermeket. A miniszterelnök abszurdnak nevezte, hogy adoptálással gyakorlatilag nem jönnek létre vegyes etnikumú családok, és tarthatatlannak minősítette, hogy az ázsiai és fekete bőrű árváknak kétszer annyi ideig kell várniuk, hogy családra találjanak, mint a fehér bőrű gyermekeknek.

Etnikai hovatartozás – csak az egyik szempont

A YouGov kutatóközpont a törvénymódosítás terve kapcsán kérdezte meg a briteket arról, egyetértenek-e a kormány terveivel. A válaszok szerint a megkérdezettek 55 százaléka úgy véli, ajánlott, hogy a gyermek azonos etnikumú szülők mellé kerüljön, de helyeslik, hogy ez a kérdés csak egy legyen azon szempontok közül, amelyek szerint az örökbefogadásra engedélyt adnak. A britek 27 százaléka következetesen elutasítja, hogy adoptálás során figyelembe vegyék, milyen etnikumú a leendő szülő, aki az örökbefogadást kezdeményezi. Mindössze tíz százalék véli úgy, hogy az örökbefogadó szülők és az örökbefogadott gyermek azonos etnikai háttérrel kell, hogy rendelkezzen.
A közvélemény-kutatás szerint a nők és a férfiak kissé eltérően vélekednek a kérdésben. A férfiak 13, a nőknek csak 6 százaléka gondolja úgy, hogy adoptálás során az etnikum döntő szempont kell, hogy legyen. A nők 60, a férfiak 51 százaléka helyesli, hogy egyebek mellett a származást is figyelembe veszik az elbírálás során. Végül, a két nem nagyjából azonos arányban ért egyet azzal, hogy az etnikum egyáltalán nem számít: a férfiak 28, a nők 27 százaléka vélekedik így.
ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél