A traumatizált gyermek lélektana

Fotó: gettyimages.com

A hétköznapi nyelvhasználatban gyakran találkozunk azzal a fogalommal, hogy stressz vagy trauma. Leginkább felnőttek esetében beszélünk megterhelt eseményekről, akár fizikai vagy szexuális erőszakról, azonban érdemes fókuszba helyezni azt a szenzitív időszakot, azaz a kisgyermekkort, amikor egy akut stressz (nem huzamosabb ideig fennálló) is képes komoly pszichés károkat okozni a gyermek lelkében.

Egyáltalán mi az, hogy akut stressz? Érdemes látni, hogy egy élmény a gyermek számára még akkor is lehet „terhes”, ha ezt a szülő nem is feltételezi. Ezzel nem azt mondom, hogy minden stressz trauma lenne, azt viszont megállapíthatjuk, hogy a huzamosabb ideig fennálló stressz traumatikus erővel bír. Tehát az akut stressz olyan átmeneti megbetegedés, amely súlyos fizikai vagy pszichés stressz (természeti katasztrófa, bántalmazás, bal eset, hirtelen haláleset) után közvetlenül alakul ki.

A személy, a gyermek olyan eseményt élt át, vagy olyannak volt tanúja, amelyben valóságos vagy fenyegető haláleset, súlyos sérülés vagy a saját vagy mások testi épségének veszélyeztetettsége valósult meg.

Rendkívül intenzív tünetek jelentkeznek:
• Félelem,
• szorongás,
• bénultság érzése,
• a tudat és a figyelem beszűkülése,
• a környezetben való tájékozódás csökkenése,
• részleges vagy teljes emlékezetkiesés.

Fotó: 123rf.com

A traumát a személy kínzó, kényszerű visszaemlékezésekkel és álmokkal újraéli. A személy a traumára emlékeztető gondolatokat, érzéseket, tevékenységeket, helyeket és embereket kerüli.

A szorongás testi tünetekben is megnyilvánulhat:
• Heves szívdobogás,
• verejtékezés,
• arcpír,
• „gombócérzés” a torokban,
• alvászavar és ingerlékenység jelenhet meg.

Ilyenkor a személy a mindennapi tevékenységektől gyakran elzárkózik, vagy épp ellenkezőleg, rendkívül izgatottá válik, és nem tud nyugodt maradni. A panaszok a traumát követően általában azonnal vagy pár napon, héten át maradnak fenn, de legfeljebb 2-3 napig tartanak. Gyermek és felnőtt ebben az értelemben nem különbözik egymástól, ugyanúgy tud félni egy gyermek, hasonlóképpen tud reagálni minden olyan eseményre, amely számára nyomasztó.

Az akut stressz, ahogy írom, egy átmeneti behatás, így a szülő jelenléte, támogató, biztonságot adó hozzáállása elengedhetetlen, hogy a stressz oldódjon a gyermekben. Ha a gyermek huzamosabb ideig képtelen az őt ért negatív hatással megküzdeni, akkor könnyen traumává nőheti ki magát az akut stressz.

Ilyenkor a gyermek a trauma jeleit mutatja:
• Visszahúzódik,
• állandósul a szorongás,
• készenléti állapotba kerül,
• gyakran lidérces álmok gyötrik,
• azt éli meg, miszerint nincs kiút a problémából.

Minél kisebb a gyermek, annál kevésbé tudja verbalizálni az őt ért sérelmeket. Megjegyzem, a „nem beszél” egy vezető tünete a traumának, hiszen így próbálja elfojtani, a tudattalan mélyére száműzni a betörő emlékeket, az esemény okozta negatív érzéseket. Az első életéveket sokkal inkább meghatározza egy trauma, mint azt korábban feltételeztük, ezért is fontos, hogy idejében felfedezzük a korai stresszorokat (fenyegető, veszélyeztető behatások). Az, hogy mi számít traumának, a gyerek életkorától és fejlettségétől is függ. Egy kétéves gyereknek trauma az, hogy az apja az édesanyját üti, még ha a gyerek maga nem is sérül meg, de az anya kórházba kerül, és a gyerek napokig nem látja őt. Egy kétéves gyerek egészen más jelentést tulajdoníthat egy ilyen eseménynek, mint egy ötéves.

A traumatikus tünetek megjelenése nem a fizikai abúzus súlyosságával, hanem azzal van összefüggésben, hogy a gyerek mennyire érezte veszélyben elsődleges gondozója épségét. A gyermek mindig attól várja a segítséget, akihez érzelmileg kötődik. A trauma feldolgozható és átdolgozható a szakember segítségével, még akkor is, ha az adott negatív behatás alapjaiban rengeti meg a gyermek személyiségét.

Makai Gábor
klinikai szakpszichológus
pszichoterapeuta

A cikk a Patika Magazin szeptemberi számában jelent meg! Keresse minden hónapban a gyógyszertárakban!

Felhasznált irodalom: Pohárnok, M., Lénárd, K.: A trauma lélektana. In: Gyász, krízis, trauma és a megküzdés lélektana. Pro Pannonia, 2015