A kisgyereket ért megrázkódtatás, a lelki sérülés okozta belső szenvedés, a viselkedés megváltozásával, gyakran furcsa szokások felvételével jár. A felnőtteket idegesítő rossz szokások, mint a körömrágás, orrpiszkálás, hajtépés, ajakrágás, fogcsikorgatás, ringatózás, egyrészt a frusztrációra adott izgatottságot jelzik, másrészt a feszültség oldására szolgáló önnyugtató manőverek, a biztonság, a nyugalom iránti vágyat jelzik. De miért és mikor van szüksége egy kisgyereknek önnyugtatásra?
A hajtépés a dacos megnyilvánulások egyik tünete lehet. A hisztire hajlamos hosszú hajú kislányok a düh, a frusztráció kifejezéseként gyakran hajtépéssel is nyomatékot adnak ellentmondásuknak. Ijesztő szokásukkal igyekeznek elérni akaratuk teljesülését. Kisbabáknál a haj simogatása, morzsolgatása, vagy húzogatása lehet pusztán unaloműző, öncirógató, altató ténykedés. Óvodás, kisiskolás korban a haj csavargatása, húzogatása, rágcsálása és tépkedése a frusztráló feladatok megoldásakor jelentkezhet. És minden korban lehet szorongásra, szeretethiányra utaló jel is.
A fiúkra a hajtépés kevésbé jellemző. Rövidre nyírt hajukat, vagy a ma divatos süni és kakastaréj formára rögzített hajat nem célszerű tépkedni. Érdemes megfigyelni, hogy milyen helyzetekben, milyen gyakran babrál gyerekünk a hajával, mert gyakran már a szülő intenzív odafigyelése is megoldja a problémát. A rossz szokás felszámolására régen a haj levágását ajánlották. Nem tanácsos erőszakoskodni, a kezekre kesztyűt húzni vagy büntetésből a hajat levágatni. Eredményesebb lehet, ha a gyerek figyelmét másra irányítjuk és valamilyen érdekes elfoglaltságot, kínálunk fel a kezeinek. Hatásos lehet a frizuraváltás, a haj copfba fonása, lakkal, zselével durva fogásúvá vagy hajolajjal csúszóssá tenni. Ritkán a hajtépés és a haj rágcsálása utalhat komolyabb pszichés betegségre is, ezért, ha tartós és mértéktelen, akkor a kiváltó ok kiderítésében szakember segítségét kell kérni.
Hintázás, fejingatás, fejkopácsolás
A már ülni tudó kisbabák gyakran hintáztatják magukat olymódon, hogy ültükben hátravetik magukat, s a szék hátába ütközve visszapattannak, vagy négykézláb állva, ütemesen előre-hátra himbálják magukat. Más babák a kiságyban háton fekve ide-oda ingatják a fejüket. Ijesztő látvány, amikor fejét ütemesen a kiságy oldalához veri. Ezeket az első életév második felében jelentkező furcsa viselkedési szokásokat akkor művelik a babák, amikor álmosak, fáradtak, rosszkedvűek, amikor vigasztalni vagy altatni, kábítani akarják magukat. Talán az anyai ringatást utánozzák, illetve az anyai ringatást hiányolják.
Aggodalomra csak akkor van ok, ha babánk gyakran, játék közben vagy játék helyett is hintáztatja magát, ha a fejkopácsolás erőssége a sérülés veszélyével jár. Megoldás az lehet, ha az álmosnak tűnő kisbabát kiságyába tesszük, és simogatással, dalolással, meséléssel segítjük elalvását. Ha kopácsolós szokása van, akkor a kiságy oldalát ki kell bélelni valamilyen puha anyaggal, az ágy lábai alá csuszást akadályozó tapadó alátétet kell tenni (pl.radírgumit).
Végül is nem kell túlságosan aggódni. Egy kisgyerek tanulási, ismeretszerzés céljából vagy csak unalomból is szájába veszi a kezét, szopja, rágja az ujjait, a játékait, a rongyocskáját vagy húzogatja a fülét, morzsolgatja a haját. Ha fejlődése során minden rendben van, nyugodt családi környezetben él, ha csak korának és képességeinek megfelelő elvárásoknak kell megfelelnie, ha nem korlátozzák mozgásigényét, és lehetősége van korának megfelelő elfoglaltsághoz jutnia, akkor elmaradnak ezek a furcsaságokat.
A szidás, a büntetés, a cseles manőverek nem vezetnek célra, csupán tünetváltást eredményeznek. Például így lesz a körömrágóból a kézujjak ropogtatója, az orrpiszkálóból szájrágó, a hajtépőből fogcsikorgató. Baj csak akkor van, ha valamelyik rossz szokás a cseperedés során sem múlik el, oly mértékben tartóssá vagy kényszerré válik, hogy a gyerek, játék helyett is azzal foglalatoskodik. Ez esetben tanácsos orvos-pszichológiai segítséget kérni.
Dr. Kerekes Judit
gyermekgyógyász
