Peller Mariann: Amikor a családban minden rendben van

Peller Mariann Pilisvörösváron nőtt föl, eleinte jogász vagy ügyvéd szeretett volna lenni. A középiskolát külkereskedelmi szakon végezte, majd a Budapesti Gazdasági Főiskola nemzetközi kommunikáció szakán szerzett diplomát, médiamenedzsment szakirányon, mivel elsőre nem sikerült felvételije a színművészeti akkor induló tv-s szakára, de nem adta fel. 14 éves kora óta szerepelt, szakközépiskolában a Pomádéban Frenchyt alakította, ám saját bevallása szerint már 17 éves kora óta televíziós munkáról álmodott.

– Mi volt a legnagyobb mérföldköve az életednek, a családot leszámítva?

– Amikor felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem tévés és műsorvezető, rendező szakára. Az egy óriás mérföldkő volt. Azt én egy Isteni sorsszerű csodának éltem meg. 

– Egy nő életében ugyanilyen mérföldkő a házasság, majd a gyerekek. Mennyire változtatta meg mindez az életedet?

– Teljes mértékben!! Én alapvetően féltem attól, hogy túl korán gyerekeim szülessenek. Emlékszem, tizenévesen is voltak olyan rémálmaim, hogy babát várok, pedig nem akartam. Valamiért hoztam egy ilyen aggodalmat magammal. Aztán megérkezett az életembe a szerelmem, aki 12 évvel idősebb, és ő szinte az első randin közölte, hogy benne van a gyerekvállalásban. 

– Más lett ezután a hozzáállásod a munkához? 

– Persze! Mégpedig olyan értelemben, hogy lazított rajtam az anyaság. Van két gyerekem, így már nemcsak magamért kell megpróbálnom kiállni, hanem értük is. Azelőtt a szűk közegemen kívül én elég visszahúzódó voltam, és ebben nagyon nagy segítség volt már az első gyerek születése is, a második meg aztán végképp. A kiállásomat, az önbecsülésemet, a magabiztosságomat erősítette ez nagyon.

– Hogyan lehet mindezt nőként összeegyeztetni? A hivatás, a család, a gyerekek, saját magad.

– Olyan vicces, amikor elhangzik ez a kérdés, mert ez a mindennapokban eszembe sem jut. Szerintem sokkal nehezebb a dolguk az igazi hétköznapi anyáknak. Az igazi hősök ők. Hajnalban felkelnek, megcsinálják a reggeliket, elkészítenek mindent. Utána elmennek dolgozni, 8 órában vagy még többen. Majd hazamennek, főznek, mosnak stb. Amit én is elvégzek, csak én nem 8 órában dolgozom, így 11 órakor el tudok indulni haza. Persze van még szinkron, rendezvény, van a műsorom, amit forgatok, az „Utazás a lelked körül”. De magam oszthatom be valamennyire az időmet. Én döntöm el, hogy hova teszem a forgatásokat, hogy oldjuk meg a szinkront, tehát sokkal nagyobb a szabadságom ebben. És persze óriási mázlim van, mert ez szerintem a család nélkül nem megy. Ha nem lenne mögöttem a férjem, egy csodálatos anyós és az én drága szüleim, akkor ezt nem tudnám csinálni.

Fotó kredit: RTL klub/Tulok András

– Igen, egyrészről könnyű, de másik részről ott van a nehézség, mert a tied az egy reggeli kommunikációs műsor. Pl. beteg a gyerek, és otthon kell hagynod. 

– Én még nem tudtam otthon maradni vele, pedig volt már 39 fokos láza is. 

– És ilyenkor nem szabad, hogy valamit is észrevegyenek rajtad a hallgatók. 

– Ezt nagyon jól látod, és közben forró drótban vagyok a férjemmel, mit csináljon, hogy nyugtassa meg, most mi baja lehet stb.

– Ez egy anyának szörnyű. Egyszerűen a szíved kettészakad, mert itt is lennél a munkádban, de ott is lennél a gyerekkel. 

– Tényleg így van. Biztos vagyok benne, hogy a férjem is csodákra képes, de az anya mégiscsak anya. Az is sokáig bántott, hogy reggel nem vagyok velük, és nem én indítom el a napjukat.
Este pedig készülnöm kell a másnap reggeli műsorra. Ez azt jelenti, hogy legalább két órát vagyok a gépem előtt és keresgélek, gondolkodom, agyalok és leírom az ötleteimet. Ezt a gyerek nehezen viseli. Amikor odajön, és azt mondja, hogy utálom, hogy dolgozol, az nagyon rossz érzés.

Testvérével, Peller Anna színésznővel (Fotó: PM facebook)

– Tudsz nemet mondani egy feladatra vagy munkára? A gyerek érdekében?

– Igen! Főleg amióta a második is megvan. Egész egyszerűen azért, mert van, ami nem ér meg annyit, hogy ne a gyerekeimmel legyek, főleg szombat–vasárnap.

– Hogy éred el azt, hogy a nagy ne legyen féltékeny a kicsire? Mert nyilván a kicsivel többet kell foglalkoznod.

– Már túl vagyunk szerintem az első féltékenységi hullámon. Szilveszter, a kicsi is nagyon önálló, már megy mindenhova, tehát nem kell mindig cipelni. Kornél, a nagyobbik, benne az a csodálatos, hogy vele meg lehet mindent beszélni, mintha felnőtt lenne. Mikor hisztis, vagy letolja lábbal az öccsét a kanapéról, és odabújik hozzám, akkor megbeszélem vele, hogy kicsikém, amit most érzel, az a féltékenység, ezért azt tudnod kell, hogy mind a kettőtöket ugyanúgy szeretlek. És ez mindig így is lesz, és kérlek szépen, te is szeresd az öcsédet. Nála a beszéd bevált, attól megnyugszik. Régebben, ha valamin összevesztünk, vagy rászóltam, és hisztizett, bementem vele a kicsi szobába, ölembe vettem, mondtam neki, hogy megbeszéljük, jó? Most már ő jön oda, és mondja, hogy megbeszéljük, mama?
Persze azért van olyan állapot, hogy dehogy beszéljük meg, üvölt, amíg meg nem nyugszik. Nyilván ez nem jön be mindig, de 80%-ban működik.

Férje és gyerekei Tihanyban (Fotó: Peller Mariann facebook)

– Sikerül az időmenedzselés? Hogy viszonyulsz az időhöz? Mit jelent számodra? 

– Én mindig precíz voltam, nem bírom a csúszást, a késést. Viszont amióta gyerekeim vannak, rájöttem, hogy még sokkal több minden belefér, mint azt én valaha gondoltam volna. Ami hiányzik, és amiből kevés jut, az a magamra szánt idő, de elsősorban a mozgásra. Tízperces jógagyakorlatokkal próbálkozom otthon, de nem lehet normálisan kivitelezni, mert Szilveszter általában rám ül, mert azt hiszi, hogy játszom a földön. 

– Az idő a legnagyobb barátunk is, meg az ellenségünk is.

– Igen, és én még türelmetlen is vagyok rettentően. Pedig a gyerekek sokat segítettek, javítottak ezen a tulajdonságomon. Végül is az egész életünk egy nagy fejlődési lehetőség. 

– Mi jelent számodra örömöt az életben? 

– Amikor nyugi van. Amikor a családban minden rendben van, amikor tényleg egy kicsit le lehet ülni, csak olyan ritkán van ez a pillanat. Amikor a környezetemben rend van, minden a helyén van, ki van mosva, az ebéd készen van, akkor lehet pihenni és lehet játszani. Ez mondjuk félórányi idő, úgy vasárnap délután. Viszont ami még nagy örömet tud okozni, az a munka. Amikor belefeledkezhetek. Amikor nem kell a körülményekkel foglalkozni, hanem csak mehet a szórakoztatás vagy a mélyebb beszélgetések. Különösen a lelki és a spirituális témák foglalkoztatnak. Az nekem olyan feloldódás, hogy nem tudom elmondani. Óriási öröm. És minden ehhez kapcsolódó önfejlesztő dolog. 

Szarvasházi Judit
főszerkesztő-gyógyszerész

Az interjú a Patika Magazinban jelent meg!