A xilittel (más néven: xilitollal vagy nyírfacukorral) édesített rágógumik rágásával körülbelül minden negyedik középfülgyulladás kivédhető.
Kutatási eredmények támasztják alá azt, hogy bizonyos fajta rágógumik segítenek a gyermekkorban gyakorinak számító középfülgyulladás (otitis media) megelőzésében is.
Újabban a rágógumik édesítésére a fogszuvasodást okozó szacharóz (azaz répacukor) helyett a fogbarát xilitet használják. A xilit a szájban található baktériumok savtermelését és növekedését gátolja, ezért kevesebb baktérium tud a szájüregből a középfülbe vándorolni, azaz a fülben csak kevés kórokozó lesz jelen. Emiatt a bakteriális középfülgyulladás gyakorisága csökken.
Mintegy 1800 tizenkét év alatti gyermeket vontak be abba a vizsgálatba, ami során vagy rágógumit vagy szopogatótablettát vagy édes ízű szirupot kaptak a gyermekek (mindhárom tesztelt forma esetén xilites és xilitmentes készítményeket is vizsgáltak, azaz összesen hatféle „kezelés” létezett). A xilites készítményeknél az elfogyasztott napi xilitmennyiség kb. 8–10 g volt. Lényeges tudni, hogy hasonló mennyiségű xilitet fogyaszt el az a gyermek vagy felnőtt is, aki a kereskedelemben kapható xilites rágógumikat rágja.
A vizsgálatok 2-3 hónapon keresztül zajlottak, közben a gyermekeknek minden nap többször kellett a tesztelendő készítményből fogyasztani.
Megállapítható, hogy a valamilyen formában (rágógumi, szopogatótabletta vagy szirup) xilitet kapó gyermekeknél a középfülgyulladás gyakorisága mintegy 25%-kal kisebb volt, mint a xilitet nem kapó társaiknál.

A xilites rágógumi, a xilites szopogató tabletta és a xilites szirup összehasonlításában a rágógumi bizonyult a leghatékonyabbnak a középgyulladás megelőzése szempontjából.
Az, hogy a xilit a megelőzésben sikeresnek bizonyult, nem jelenti automatikusan azt, hogy a már kialakult középfülgyulladás esetén is alkalmas gyógyír lenne. Olyannyira nem, hogy egy 1300, felső légúti fertőzésben szenvedő gyermek bevonásával végzett vizsgálat alapján semmiféle különbséget nem találtak a xilites rágógumit kapó és az azt nem rágó gyermekek gyógyulási arányait/szövődményeit illetően. Azaz, ha már kialakult a felső légúti fertőzés, akkor a xilites rágógumi rágása a fülre való átterjedés megelőzése szempontjából „eső után köpönyeg”.
Dr. Budai Marianna PhD
szakgyógyszerész
You must be logged in to post a comment.