Tizenhárom éves gyönyörű lány vigasztalhatatlanul zokog a párnájába, mert túl rövidek a lábai. Tizennégy éves csodaszép tini el van keseredve, mert a szülei nem akarják finanszírozni a mellnagyobbító plasztikai műtétet. A tízéves srác titokban az apja fehérjeporából lopkod, mert nagyobb izmokra vágyik. Ez a valóság.
A testképproblémák elsősorban a lányokat érintik, akik korán megtanulják, hogy a külső a legfontosabb. Ráadásul egyetlen fajta: a vékony. Hogyan ivódik ez be mélyen minden kislány tudatába, egy életen át tartó önmarcangolást okozva?
Ovisként a kedvenc rajzfilmjei egytől egyig egy szépséges lányról szóltak, bokáig érő hajjal, 40-es derékmérettel. Majd kapott néhány hasonló babát is, hogy ki is tapinthassa, milyen alakja nem lesz soha az ember lányának. Apja időnként pikírt megjegyzést tett anyja pluszkilóira, de ha ez elmaradt, anya naponta sokszorosan pótolta. Ugyanis szapulta magát, és folyton diétázott. A dohányzóasztalon heverő magazinokról, az utcáról, a plakátokról – gyakorlatilag mindenhonnan – a populáció elenyésző hányadát alkotó, tökéletes alakú lányok villantják tökéletes fogsorukat és agyonretusált, cellulitiszmentes combjukat.
Anya otthon – csupa jóindulatból, hogy ne járjon majd úgy, mint ő – sziszegve kapja ki a nutelláspoharat a kislány kezéből. „Már így is elszaladt veled a ló, amióta nem jársz teniszre.” Ezek után már édes mindegy, hogy képzeletbeli kislányunk mit hall a felnőttektől a belső szépségről, egy szavukat sem hiszi el.
Mit tehetsz, hogy gyermeked jóban legyen a testével?
A média szerepe
Azok a nők, akik rendszeresen néznek tévét, olvasnak női magazinokat, elégedetlenebbek a testükkel, mint akik nem, bármilyen korúak is legyenek. Kicsi vagy nagy, fiatal vagy idős, a médiában látott szépségideálokhoz hasonlítják magukat. Folyamatosan vágynak rá, hogy ennyire tökéletes arcú, alakú, bőrű, fogsorú egyének legyenek. S miután ez elérhetetlen álom, hisz a nők többsége más-más alkati sajátosságokkal rendelkezik, ez egyenes út az örök boldogtalansághoz.

Éppen ezért fontos, hogy korlátozd gyermeked médiafogyasztását, mutass neki valódi nőkről fényképet és olyanokat, akiket belső tulajdonságaik miatt ismerhetünk el. Beszéljetek a retusálás folyamatáról, a weben rengeteg ilyen volt-ilyen lett képet, videót találsz segítségül.
A példakép szerepe
Ha kislányod elégedetlen önmagával, kezdd magadon a változást! Bármily nehéz elhinni, de te meghatározóbb példaképe vagy, mint akárki más. Ha épp úgy is érzed magad az új ruhádban, mint egy bálna, fogd vissza magad, és ne mondd ki hangosan! A ruhaosztályon se dörmögd oda: „Vezessenek a sátrakhoz!”
A legtöbb kislány önmagát folytonosan szapuló, elégedetlen édesanya mellett él. Honnan tudnák, hogyan szeressék önmagukat, ha erre sosem látnak jó példát?
Az apa szerepe
A lányok számára az édesapa a legfontosabb férfiminta. Tőle tanulják, mi fontos egy férfinak, és mi nem. Ha apa folyton megjegyzést tesz a felesége kilóira, és a nőket rendszerint a külsejük alapján osztályozza: „Az a kövér liba a másodikról” – a kislány levonja a tanulságot.

A szavak szerepe
Ahol a családi vacsora alatt minduntalan a kalóriákról, szénhidrátokról és antioxidánsokról folyik a társalgás, a gyerekek elégedetlenebbek lesznek a testükkel. Az, hogy hány gramm fehérjét eszik, fontosabb, mint hogy zuhanyozik-e, vagy mos-e fogat mindennap? Annak a kislánynak, aki egész gyerekkorában azt hallotta, hogy kövér, ez olyan mélyen beleivódik a lelkébe, hogy még negyvenkilósan sem hiszi majd el magáról, hogy nem az.
Az ápoltság szerepe
Az egészség, a jól ápoltság, a szájhigiéné talán fontosabb is a szépség szempontjából, mint a velünk született adottságok. Támogassátok az egészséges, tudatos életmódot példamutatással is! Ha azt látja, hogy fogat mosol vagy bekapsz egy cukormentes rágót minden étkezés után, ő is így fog tenni. Többet ér a szájhigiéné, mint még egy kilót keservesen leadni. Szép, ha valakinek tökéletes az alakja, de büdös a szája? Egy jól ápolt ember jóval esztétikusabb, és ha elfogadja önmagát, harmonikusabb benyomást kelt másokban.
Pethő Orsolya pszichológus
www.kolyokszerviz.hu
You must be logged in to post a comment.