Iskolákban is oktatják az újraélesztést

Fotó: 123rf.com

A jövő évben 50 millió forintot biztosít az Emberi Erőforrások Minisztériuma az újraélesztés iskolai keretek között zajló oktatására – közölte Horváth Ildikó, az egészségügyért felelős államtitkár.

Ebből a pénzből a 7. évfolyamos diákoknak lesz lehetőségük arra, hogy elsajátítsák az újraélesztés technikáit az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársainak segítségével. A laikus életmentés, az újraélesztés tanulható, és egy felsős diák már rendelkezik kellő fizikai erővel, bátorsággal, fegyelmezettséghez ahhoz, hogy adott esetben segíteni tudjon egy másik emberen.

Magyarországon – a mentőszolgálatnak köszönhetően – van már hagyománya a laikus életmentésnek, és fontos, hogy ez a program támogatást kapjon. Ezért indítják el a 7. évfolyamos diákoknak az újraélesztés oktatását. A program során azt is szeretnék elérni, hogy minden iskolában legyen egy olyan felnőtt, aki ért az újraélesztéshez.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója elmondta: a mentőszolgálat évente 8 ezer esetben találkozik közterületi újraélesztéssel, és a különböző programoknak köszönhetően az elmúlt két évben megduplázódott a sikeres újraélesztések száma. Percenként tíz százalékkal csökken annak az esélye, hogy a bajba jutott túlélje a rosszullétet.

A főigazgató beszélt a két éve működő, az életmentést segítő Szív City nevű mobilapplikációról, és a “nyitott mentőállomások” projekt keretében útjára indított Hősképzés programjukról, amelynek keretében szintén el lehet sajátítani az újraélesztést.