Nemi sztereotípiákat közvetítő reklámokat tiltottak be

Fotó: 123rf.com

Betiltottak Nagy-Britanniában két televíziós reklámot, amelyek a hatóságok szerint nemi sztereotípiákat közvetítettek, ezáltal pedig nem feleltek meg az erre vonatkozóan június óta életben lévő szabályoknak.

Ez az első eset, hogy érvényesítették az új irányelveket.

Az egyik reklámban, amely a Philadelphia krémsajtot népszerűsíti, két figyelmetlen apuka látható. Az egyikük egy éttermi futószalagra ülteti a kisfiát, a másik pedig a babahordozóban lévő gyerekét teszi fel a szalagra, és ott is felejtik őket, miközben a sajtot majszolják. A másik hirdetésben, amely a Volkswagent népszerűsíti, a férfiak mind nagyratörő teljesítményt érnek el, a reklámban szereplő nő pedig egy babakocsi mellett ül a padon.

A brit reklámfegyügyeleti hatósághoz (Advertising Standards Authority, ASA) csaknem 130 panasz érkezett a Mondelez amerikai élelmiszeripari óriás hirdetése miatt. A kifogások szerint a reklám azt a káros sztereotípiát közvetíti, hogy a férfiak képtelenek gondoskodni a gyerekekről és annyira felelőtlenek, hogy veszélyeztetnék őket.

A Volkswagen német autógyár eGolf autóját népszerűsítő hirdetés ellen hárman emeltek panaszt. A reklámban egy nő és egy férfi látható egy sziklaszirten felállított sátorban, továbbá két férfi űrhajós, egy férfi parasportoló távolugrás közben, majd az utolsó jelenetben egy padon ülő nő babakocsival. A bírálatok szerint a hirdetés azt sugallja, hogy a férfiak merész dolgokra vállalkoznak, a nők dolga pedig a gondoskodás.

Az ASA egyik szakértője, Jess Tye a BBC-nek azt mondta, az ilyen típusú hirdetések valós károkat tudnak okozni, és különösen oda kell figyelni rájuk.

insurance concept

A Mondelez nagy-britanniai vállalata szerint reklámjuk pozitív képet sugároz a férfiakról, felelősségteljesnek és úgy ábrázolva őket, mint akik kiveszik a részüket a gondoskodásból. Az ASA szerint a reklám bár mókás hangulatúnak készült, mégis szerencsétlennek és figyelmetlennek ábrázolja a két férfit.     

A Volkswagen UK szerint az ő reklámjuk nem utal arra, hogy a gyerekgondozás csak a nők feladata lenne és az, hogy a hirdetésben a padon ülő nő nyugalomban olvas, szembemegy a reklámokban látható szülők rendszerint ideges és zaklatott beállításával.

Az ASA által két hónapja bevezetett szigorítások nemcsak a televíziós reklámokra, hanem a minden hirdetési felületre kiterjednek, beleértve az internetes reklámokat és a közösségi hálót is. (Pietsch Judit, MTI)