Veszélyes termékek

A fotó illusztráció: pixbay.com

Az európai fogyasztókra veszélyes termékek között listavezető a gyermekek egészségére, vagy testi épségére veszélyt jelentő játékok, valamint a gépjárművek. A veszélyes termékek több mint fele Kínából származik – közölte friss jelentésében az Európai Bizottság.

Vera Jourová, az igazságügyért, a fogyasztókért és a nemek közötti egyenlőségért felelős biztos a veszélyes termékekről szóló 2018-as jelentés bemutatásakor elmondta, az illetékes uniós hatóságok 2257 esetben azonosítottak veszélyes termékeket az unió tagországaiban.

Közöttük a játékok 31 százalékban tartoztak a legveszélyesebb termékkategóriába. A játékokat a gépjárművek követik 19 százalékkal, majd a ruházati, textil- és divatcikkek következnek 10 százalékban. 

A fő kockázati tényezőt a vegyi anyagok jelentették, ezek a sérülések okainak 25 százalékát tették ki. A gyermekek körében a fulladásos baleset a bejelentett esetek 18 százalékában fordult elő.


A fotó illusztráció: pixabay.com

Tájékoztatása szerint a több mint kétezer figyelmeztető bejelentés mellett közel kétszer annyi termékvisszahívást érvényesítettek az illetékes hatóságok, és hasonló számban távolítottak el veszélyes termékeket az áruházak polcairól.

Az Európai Bizottság friss felmérése azt mutatja, hogy a fogyasztók egyharmada a figyelmeztetések ellenére továbbra is visszahívott termékeket használ, ami arra utal, hogy a felhívás és lakossági értesítések nem gyakorolnak lényeges hatást, illetve azt, hogy a kockázatok jelentőségét nem sikerül elég egyértelműen közölni.

Az uniós biztos elmondta azt is, hogy a termékbiztonság területét érintően az Európai Unió és Kína illetékes hatóságai közötti együttműködés továbbra is prioritás, de az együttműködés eredményei vegyesek.