Bébik, kicsik és nagyok

Dilemma, kihívás avagy „terhes" nyári vakáció

Ami a gyerekeknek maga a mennyország, szüleiknek csupa gond és fejtörés? Mit csináljanak a gyermekeinkkel két és fél hónapon keresztül? Ennyi szabadsága senkinek nincs, jó hír viszont, hogy mindig volt és van megoldás, ha előre tervezünk és nem az utolsó pillanatban kapunk a fejünkhöz.

Áció, káció…vakáció, és igen, kicsengetnek lassan…

A gyermek olyan extázisban él már az utolsó napokban, amit tanár és szülő csak nehezen tud kezelni. Lényegében mi felnőttek is ezt éljük meg a szabadságolásunk előtt, tehát az érzés ismerős, talán abban van különbség, hogy egy felnőtt ember jobban tudja kontrollálni vágyait és nem engedi azt ily módon szabadjára. A gyermek önfeledt módon örül, amit ki is fejez. Abba viszont bele se gondolnak, hozzá teszem, nem is feladatuk, hogy „gondot” okoznak. Azért teszem idézőjelbe a gond szót, mert első blikkre a szülő tehernek élheti meg a több hónapos szünidőt, azonban valójában ez egy helyzet, amit meg kell oldani. Még ha nehéz is, megoldható, így nincs ok pánikra. Az is érdekes, hogy rengeteg engedményt kérnek a gyerekek, aminek gátat is kell szabni.

Célszerű a szülőnek a gyerekkel közösen átgondolni, együtt újra keretezni a szünet alatti időszakot. A gyerek akkor tud azonosulni a szabályokkal, ha a szülő bevonja gyerekét a döntésbe, értelmi szintjének megfelelően magyarázzák el számukra. Az izgalom nagy, és egyre nagyobb, amikor kitör a nyári vakáció. Eddig korán kellett lefeküdni, hétvégén is tanulni kellett, azonban most megérzik a szabadság élményét. Érdemes engedni ilyenkor, hagyni, hogy tanulják meg ésszerű határokon belül strukturálni saját napjukat: ez az egyik főpróbája a későbbi önállóság felé vezető útnak. A szülőt úgy kell elképzelni ebben a helyzetben, mint egy „partjelző” a focipálya szélén, aki ott van, nyomon követi, akár szabályoz, de szabad kezet ad a „játékosnak”, vagyis a gyereknek.

Napközis szakkör és  ott alvós tábor mint az önállóság mércéi

A kisiskolások az a korosztály, ahol a tábor is szóba jöhet. Itt amellett, hogy lefoglalják őket, és tehermentesítik a szülőket, új élményeket, tapasztalatokat, barátokat szerezhetnek a gyerekek. A választásnál érdemes figyelembe venni a gyerek érdeklődési körét, személyiségét.

pixabay

Másodikos-harmadikos korukban jön el az az idő, amikor a gyerekek már kortársaikkal vannak együtt legszívesebben. A tábor kiválasztásánál ajánlott figyelembe venni az életkori sajátosságokat, de legfőképp a személyiségjegyeket. A temperamentumosabb, könnyen kapcsolatot teremtő gyerekeket, akik igénylik az új ingereket, és nem bírják a monotóniát, nyugodtabb lélekkel engedhetjük el, mint zárkózottabb társaikat. De ez nem azt jelenti, hogy azok maradjanak otthon, akik nehezebben oldódnak. Azonban tény, hogy nagyobb körültekintést és szervezést igényel, ha valóban táborba adjuk a visszahúzódó gyermekünket.

A gyerekkel együtt tervezzék a tábort, keltse fel a gyermeke érdeklődését és válasszanak közösen. Lássuk, hogy a egy jól megszervezett tábor nem a gyermek lepattintása, hanem egy hasznos, személyiségét fejlesztő esemény tud lenni.

Gyorsan megjegyzem, hogy nem a tanulásra gondolok, amikor kiemelem, hogy épül, fejlődik a gyerek! A szülőnek tudatosítania kell, hogy a szünidő nem a tanulásról kell, hogy szóljon, vagyis semmilyen lemaradást nem lehet behozni, még ha odaparancsolja gyermekét a könyvekhez, akkor sem.

Visszatérve a táborozásra, ott alvós nyári programokra, azt ki lehet jelenteni, hogy a gyerek jogos igénye. Ha ez az igény megjelenik, akkor készen áll arra, hogy „elviselje” a szülő távolságát. Az önállóság kezdete mindez, amikor a gyermek, akkor is biztonságban érzi magát, ha nem látja, nincs a szülő fennhatósága alatt. Sőt nem is igényli. De ezzel együtt még nem áll készen arra, hogy felügyelet nélkül maradjon, hogy „kulcsot” adjunk a kezébe, majd azt mondjuk, hogy „vigyázz magadra, délután jövök a munka után…”.

Az önállóság magasabb szintje

Gyakran ismételt kérdés, főleg a nyári szünidő miatt, hogy hány éves kortól hagyhatjuk otthon, mikortól érik meg arra, hogy felügyelet nélkül maradhasson. Van egy relatíve rossz hírem: mindig egyéni szinten dől el az előbb feltett kérdés. Vagyis a gyermek érettségétől függ, azonban 10 éves kor alatt nem célszerű, még, ha azt feltételeznénk, hogy elég „felnőttes”.

 

Makai Gábor
klinikai szakpszichológus

Exit mobile version