Ha a büntetés mellett döntünk…

A gyermeknevelési tanácsadók különböző véleményen vannak a büntetés hasznáról és alkalmazhatóságáról…Ön hogy van ezzel? Büntette már meg csemetéjét? S vajon használt a büntetés? Az alábbiakban közelebbről is szemügyre vesszük, mit szabad, s mit nem tanácsos alkalmazni a 3-5 évesek büntetésénél.

„Ne nyúlj hozzá, mert eltörhet!”

Ha a hároméves gyerek véletlenül összetöri a mama kedvenc vázáját, akkor legkönnyebben úgy „fogja fel”, hogy „mit tett”, ha látja és utánozva átéli, hogy anyja mennyire szomorú, amint szótlanul összeszedi a cserepeket, és az egészet rendbe teszi. Az anyának viszont tudnia kell, hogy ekkora gyereknek még nem valók az efféle tiltások: „Ne nyúlj hozzá, mert eltörhet!”. Az ilyen értékes holmikat egyszerűen tartsuk távol a gyerektől. Mert amit a mama szeret és szívesen vesz kézbe, azt természetesen a kicsi is meg akarja fogni. Ha nem érheti el, akkor fantáziájára támaszkodva egy másik tárgyat választ, amivel ugyanúgy lehet játszani, mintha az értékes váza lenne.

Ne papoljon

Iskoláskor előtt a nonverbális nevelés ajánlott. Annak van a legnagyobb hatása, amit teszünk. Ha a vázát olyan helyre tesszük, ahol a kicsi nem érheti el, akkor ezzel azt közöljük, hogy ehhez nem szabad hozzányúlnia. Ekkor a tények logikája beszél magáért, nem pedig a logikus magyarázat. A tények sokkal meggyőzőbbek, mint  a róluk ejtett szavak; és minél egyértelműbb és határozottabb a felnőtt viselkedése (nem beszél és nem ismételgeti vég nélkül, amit el akar érni), annál kevésbé fog a kisgyerek magyarázkodni, érvelni vagy provokálni. A tárgyilagos és célszerű tevékenység utánzása által sokkal jobban ügyesedik, és egyre céltudatosabban cselekszik.

Ha a mama szava falra hányt borsó

Mi a helyzet akkor, ha a gyerekek evés közben mindent összemaszatolnak, és annak ellenére, hogy rendre intjük őket, nevetgélve ugrálnak a székeken és az asztalon. A probléma itt is már magában abban rejlik, hogy az anya szava nem hitelt érdemlő. Valószínűleg már túl gyakran megtörtént, hogy a szülők többszöri intelem után –mosolyogva vagy belefáradva – végül is más illetlenségeket is rájuk hagytak. Talán az is többször előfordult már, hogy a házastársak egyike rászólt a másikra: „Ó, hagyd csak, hadd csinálja!”. Csak akkor lehet valaki ura az ilyen helyzetnek, ha felismeri, hogy a gyerek magatartásának oka saját következetlenségében rejlik; és ebből le is vonja a megfelelő következtetéseket.

Mit kezdjünk a hazugságokkal?

S ha egy ötéves gyerek hazudik? Pontosan tudja, hogy ő csinálta, amit letagadott. A felnőttnek ilyenkor mindenekelőtt megütközését kell kifejezésre juttatnia. Ám tisztában kell lennie azzal is, hogy a gyerek tulajdonképpen nem akarta elkövetni a letagadott tettet, és éppen ezt szeretné hallani a tettére reagáló felnőtt szavaiból. További fejlődéséhez arra van szüksége, hogy őszintén bízzunk benne, és átlássunk a hazugságain. Az olyan szülő, akinek gyakran eljár a keze, gondoljon arra: ha lekeverek a gyereknek egy pofont, tulajdonképpen ugyanazt teszem, amit ő dühöngve, provokálva velem tesz.

Határok kiszabása agresszió nélkül

Energikusan el kell határoznunk, hogy nyugodtan és biztos kézzel megszabjuk a gyereknek a szükséges határokat, és nem tesszük ki szükségtelenül saját érzelmeinknek, indulatainknak, melyek mindig hátrányosan hatnak a gyerek fejlődésére. Ugyanis minden ijedtség egészen a gyermek szerveinek vegetatív funkciójáig kihat. Ezenkívül valami teljesen utánzásra érdemtelen dolgot él át a gyermek, olyan valamit, ami a szóban forgó tényekkel egyáltalán nem áll kapcsolatban. A következő alkalommal a gyerek utánozni fogja a szüleit, és egy kisebb, gyengébb gyereket ugyanúgy megüt majd. Ezzel a vele megtörtént igazságtalanságot „adja tovább”. Később, felnőttként talán megkérdi majd magától, vajon miért jár el a keze olyan könnyen.

Részlet: Goebel- Glöcker: A Nagy gyermek-kalauz című könyvéből.