Ki az, aki ne tenne meg minden tőle telhetőt, ha gyermeke vagy unokája születik? Ha lehet, sokan tejben-vajban fürösztenék a kicsit… De szüksége van erre a gyereknek is?
„Amikor megszületett a kis unokám, a menyem nem fürdette meg mindennap. Azt mondta, nem kell túlzásba vinni a baba tisztogatását. Pedig ma már akkora a választék, hogy illatosnál illatosabb habfürdőkben fürdethetné a csöppségét! Azon is csodálkoztam, hogy nem kezdte el olajokkal kenegetni a gyereket. Bezzeg annak idején én a legfinomabb olajokkal dörzsöltem be a gyerekeimet a fürdetések után! Hiába, változnak az idők…”
Az első fürdetés – még a kórházban
Bármennyire is érzünk késztetést az újszülöttek vagy csecsemők tisztogatására és fürdetésére, mégsem kell azt napi gyakorisággal megtenni. Amennyire lehet, óvatosnak és kíméletesnek kell lenni! Mindez az első, általában a szülőszobán, szakemberek által végzett újszülöttfürdetésre is igaz. Bár egy rutinszerű fürdetés általában nem jelent veszélyt az újszülöttre nézve, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mégis azt javasolja, hogy csak a megszületést követően legalább hat óra múlva következzen az első fürdetés – erre a hazai intézményekben is tekintettel vannak.
A fürdetéssel való legalább hatórás várakozási idő a magzatmáz védő funkciójának a minél további fenntartását szolgálja. További érv, hogy korai fürdetésnél jelentősebb a veszélye a hipotermiának, azaz a fürdés alatti vagy azt követő kihűlésnek. Az újszülöttek első fürdésénél fellépő hőveszteség nem az ügyetlen fürdető kezeknek tudható be, hanem az újszülött babák nem kielégítő hőszabályozásának.
Néhány szempontot szem előtt kell tartani az első fürdetés alkalmával:
- A fürdetésnek rövidnek kell lennie, maximum öt perc fürdésidő bőségesen elegendő.
- A fürdetést és a nedves szivaccsal vagy ronggyal való letörlést összehasonlítva a fürdetés előnyösebb. A szivaccsal, fürdetőkesztyűvel kivitelezett nedves törlés ugyanis általában jelentősebb hőveszteséget okoz az újszülöttnél, továbbá a bőr dörzsölése révén a bőr hidratációja is kedvezőtlenül változik meg.
- A fürdetővíz ideális hőmérséklete 37,0 és 37,5 °C közötti; bár vannak néhányan, akik azt vallják, hogy a bőr hőmérsékletéhez közelebb eső, alacsonyabb hőmérséklet (34-36 °C) előnyösebb lehet.
- Szappan, tisztítószerek vagy fertőtlenítőszerek használata nem javasolt. A rövid ideig tartó fürdést követően a fejtetőtől a lábujjakig alaposan és gyorsan meg kell szárítani az újszülöttet, és meleg, száraz törölközőbe kell csavarni.
Az otthoni babafürdetések
- A későbbiekben a csecsemő otthoni fürdetése során is, ami nem szükségszerű, hogy napi gyakorisággal történjen, ügyelni kell az előbb írtakra!
- A tisztítást illetően elsősorban a hajlatokban (pl. hónalj, nyak, combtő) lerakódott „anyagok” kíméletes eltávolítására kell törekedni.
- A fürdetéshez nem feltétlenül szükséges vegyszeres tisztítószereket alkalmazni, a tiszta víz önmagában elegendő lehet, főleg az első hetekben. Azt követően is elsősorban hipoallergén, a bőr kémhatását meg nem változtató fürdetőszereket célszerű vásárolni.
- Tudni kell azt, hogy a fürdetés, különösen, ha az (nagyon) meleg vízben történik, a bőrt szárítja. Ezért is javasolt a rövidebb fürdetési idő és a langyos víz választása, illetve – nagyobb gyermekeknél – a fürdés helyett a zuhanyozás preferálása.
Finomnál finomabb (baba)olajok
Ha valaki ragaszkodik a fürdetés utáni olajozáshoz, akkor az ásványi olajok (pl. paraffinolaj) helyett lehetőleg növényi olajokat ajánlott használni. Előnyben kell részesíteni a hidegen préselt olajokat, mert ez a préselési eljárás az olajok természetes összetevőit kevésbé károsítja. A bababőrhöz megfelelő a jojobaolaj, az avokádóolaj, illetve a sárgabarackmag-olaj, de jó választás a mandulaolaj, az olívaolaj, a szőlőmagolaj, a búzacsíraolaj vagy a körömvirágolaj is, továbbá ezek tetszőleges arányú keverékei is kipróbálhatók.
Nem kell azonban az olajozást túlzásba vinni! Nem is olyan régen még Magyarországon is a babaápoló patikai „egységcsomagok” elmaradhatatlan része volt a napraforgóolaj. Ezzel szemben egy nemrégiben megjelent vizsgálat eredménye arra mutat rá, hogy a bababőr olajokkal való kenegetése késlelteti a bőr védő szerepének a kialakulását, így a későbbiekben károsodhat a bőr vízvesztést megakadályozó funkciója, illetve az allergiák, fertőzések kialakulásának is kitettebb lehet a bőr.
Dr. Budai Marianna PhD
szakgyógyszerész