Aktív vagy hiperaktív?

Gyerekek sportolnak nagyban

Egy régi probléma, talán mondhatom, hogy mi, szakemberek is nehéz helyzetben vagyunk, amikor egy gyermek viselkedéséről meg kell állapítani, miszerint csak aktív, akár neveletlen, vagy hiperaktív. E témával soha nem lehet eleget foglalkozni, cikkemmel célom, hogy szélesebb körben kapjon az olvasó szakmai, hiteles felvilágosítást.

Érdemes szétválasztani a neveletlenséget a figyelemzavartól, vagyis a hiperaktivitástól. Valóban lehetnek közös, sőt hasonló tünetek is e két jelenség között, de míg az egyik magatartás- és/vagy nevelésbeli probléma, addig a másik pszichés zavar, amit diagnosztizálni, majd kezelni kell. Szakmai tapasztalatom az, hogy az emberek szinte már zsigerből rávágják egy gyerekre, hogy hiperkatív. Elcsépeltté vált ez a fogalom, ami azért veszélyes, mert elveszíti a fogalom az eredeti jelentését, mondhatni az emberek saját implicit magánelméleteket hoznak létre, amelyek továbbterjednek, de már torzítva. Tehát a pszichológusok, a szakma ezzel a hátránnyal indulnak, amikor bejön egy szülő, vizsgálatra hozza gyermekét, és azt mondja, hogy a „gyerekem tuti hiperaktív, mi lesz most…?”

ADHD

Talán kevesen tudják, de a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO-10) rögzíti a diagnosztikai kritériumokat. A BNO F90-98-as csoportjába tartoznak a viselkedés és az érzelmi-hangulati élet rendszerint gyermekkorban vagy serdülőkorban jelentkező zavarai. Idetartoznak a hiperkinetikus és a különböző magatartászavarok. (A magatartászavarokról most nem esik szó.)

Tünetek: hiperkinetikus zavar (hiperaktivitás)
(angolul: Attention Deficit and Hyperactivity Disorder, röv. ADHD, magyarul hiperkinetikus zavar)

  • Akkor is izeg-mozog, amikor az nem indokolt, társaihoz képest jobban „fel van pörögve”.
  • Mászókának használ olyan dolgokat, amelyeket nem kellene (pl. polc, szekrény stb.).
  • Ha ül, akkor is mozgatja kezét, lábát, éjszaka is nyugtalan.
  • Gondja van a koncentrációval, az odafigyeléssel, könnyen elterelhető a figyelme (de ha kizárólag vele foglakozik egy felnőtt, akkor tovább képes figyelni).
  • Nem fejezi be az elkezdett feladatot, tevékenységet, problémái vannak a szervezéssel.
  • Türelmetlen, nem bírja kivárni a sorát (órán pl. nem bírja kivárni, hogy felszólítsák – közbekiabál, félbeszakít másokat; ha nem adnak neki oda valamit, elveszi, ellopja stb.).
  • Állandó figyelmet szeretne, ha nem figyelünk, bármit megtesz, hogy felhívja magára a figyelmet (rosszalkodás, bohóckodás stb.).
  • Nehezen követi a szabályokat, instrukciókat, gyakrabban tanúsít ellenállást, sőt van, amikor pont az ellenkezőjét teszi a kért dolgoknak.

Ezek a tünetek, viselkedésmódok részben természetesek, azaz minden gyereknél tetten érhetők. DE, ezek intenzitásában lesz különbség, ami egyértelművé teszi a diagnózis felállítását. A diagnózist akkor állíthatjuk fel, ha a figyelem hiányából, elégtelenségéből, a motoros nyugtalanságból és impulzivitásból származó tünetek sokkal súlyosabbak annál, mint amit a gyermek életkora vagy fejlődési szintje szerint még elfogadhatónak tarthatnánk. Fontos szempont, hogy különböző helyzetekben, nemcsak otthon, hanem az óvodában, iskolában is így viselkedik és rendszerint már hétéves kora előtt beilleszkedési nehézségei vannak.

Pszichológiai értelemben NEM hiperkatív a gyerek, ha…

  • Csak az iskolában vagy csak otthon viselkedik a tüneteknek megfelelően.
  • Vannak olyan kedvenc tevékenységei, amelyekkel szívesen elvan, játszik, lefoglalja.
  • Hirtelen jelentkeznek a tünetek, eddig nem ilyen volt, most megváltozott (az esetek többségében egy trauma, veszteség, külső ok van az abnormálisnak tűnő viselkedés mögött).
  • Serdülőkorban van a gyerek, keresi az identitását és lázad a szabályok ellen.

 

Az ADHD okai, háttere

A betegség oka pontosan nem ismert. Kialakulásában szerepe van az öröklődésnek is. Ezeket a genetikai hatásokat azonban módosíthatják a környezeti hatások. Más, nem genetikai eredetű esetben a betegség okai lehetnek: – az anya terhesség alatti alkoholfogyasztása, – az anya aktív vagy passzív dohányzása, – magas ólomszint az anya szervezetében, – a koraszülöttség, a gyermek születéskori alacsony testtömege, – az agy prefrontális (homloki) részének sérülése a születéskor.

Vannak, akik úgy vélik, a figyelemzavar nem betegség, hanem tünet, így szerintük először ezeket az alapproblémákat kellene gyógykezelni. Különös figyelmet kap a szülők felelőssége is, mivel a hiperaktív gyerekeket nem lehet letagadni, rengeteg szemrehányást kapnak a környezetüktől, hogy rosszul nevelik a gyerekeiket. A valóságban azonban a hiperaktivitás és a rossz szülői magatartás között nem lehet párhuzamot vonni, mivel nincsenek egyértelmű összefüggések. Az viszont biztos, hogy a szülő számára bizony megterhelő a gyermek kiszámíthatatlanságának kezelése, ami megnehezíti az egymásra hangolódást.

Cikkemmel nem ijesztgetni szeretném az olvasókat, sőt azt hiszem, hogy támpontként tud szolgálni a jelenség megértésében. Pszichológusként mindig azt szoktam hangsúlyozni, hogy akkor érdemes szakemberhez fordulni, ha a szülő valami olyasmit észlel gyermekén, ami feltűnő, kirívó, eltér az átlagtól, továbbá akkor, ha az adott tünet, viselkedés kihat az élet számos területére, legyen az társas kapcsolatok, tanulás, hangulat. A család egy idő után terheltté válik, hiszen megéli, hogy tehetetlen, nem tudja befolyásolni az eseményeket, jelen esetben a gyerek magatartására vonatkozóan. A pszichoterápia tud segítség lenni, vagy akár már egy konzultáció egy kerületi nevelési tanácsadóban. Keressenek fel szakembert, ha azt érzik, kell a külső beavatkozás.

 

Makai Gábor
klinikai szakpszichológus,

PhD-jelölt, MPE kandidátusa

makaigabor.hu