Fél perccel éjfél után született az első gyermek a fővárosban, éjfél után egy perccel követte őt debreceni társa.

Mindössze fél perccel éjfél után a Semmelweis Egyetem II. Női Klinikáján jött világra 2017 első újszülöttje a fővárosban.
Az intézmény tájékoztatása szerint a gyermek 2850 grammal született és a Noel nevet kapta.
A fővárosi állami intézmények szülészetei közül sok helyen született gyermek Újév napján, több kórházban 2017 első órájában: az Uzsoki kórházban 0 óra 12 perckor, a Jahn Ferenc kórházban és a Szent Imrében 0 óra 35 perckor, a Magyar Honvédség Állami Egészségügyi Központ szülészetén pedig 0 óra 40 perckor.
Debrecenben született az első gyermek vidéken

Éjfél után egy perccel született 2017-ben az első gyermek vidéken, a debreceni Kenézy kórház szülészetén.
Szilvási Ferenc adjunktus vasárnap az MTI-nek elmondta: Szemán Alíz 4750 grammal és 61 centiméterrel jött a világra, természetes úton, debreceni szülők első gyermekeként.
A kislány édesanyja 22 éves.
A gyermek és édesanyja jól vannak – közölte az adjunktus.
MTI