Nem a szülő a tanár

Fotó: 123rf.com

Sikerközpontú, modern világunkban már nemcsak a felnőttektől elvárás a teljesítményorientált hozzáállás, hanem a gyerekeknél is egyre inkább. Az általános felfogás szerint a gyerek tanuljon minél jobban, hozzon jó vagy kiváló jegyeket, fejlődjön folyamatosan, illetve, ha lehet, akkor iskolán kívül is érjen el jó eredményeket. De ez nem mindig van így, hiszen nem egy tökéletes világban élünk.

Sok szülőben felmerül a kérdés: „tanuljunk-e együtt a gyerekkel annak érdekében, hogy jó vagy még jobb tanuló legyen?”

Igen is meg nem is
Alsós gyerekek esetében mindenféleképpen szükséges a folyamatos jelenlét és terelgetés, hiszen számukra az iskola még olyan új dolog, ami állandóan ismeretlen helyzeteket szül. Nagyon lényeges, hogy a szülő és a gyerek együttes erővel és közreműködéssel határozza meg az iskola és a tanulás körüli szokásokat és tevékenységeket, illetve a szülő rávezesse a gyereket a tanulásra, a feladataira. Ha az efféle ’’fogódzkodókat’’ jól alakították ki, akkor a gyerek nagyobb, felsős korában önállóan is fog tudni boldogulni.

Ha az első pár osztálynál sikerül szülőként megalapoznunk az iskolához és a tanuláshoz való pozitív viszonyt, akkor annak a későbbiekben még nagyobb hasznát fogjuk venni.

Mindig biztosítsuk a gyereket arról, hogy hozzánk bármikor fordulhat, hogyha kérdése van vagy segítségre, támogatásra van szüksége.

Fotó: 123rf.com

Dr. Vekerdy Tamás:
„Mit rontanak el leggyakrabban az „iskolakezdő” szülők? Azt, hogy nem tudatosítják magukban rögtön a legelején, hogy az iskola a gyerek dolga. Amennyiben anyát és apát ilyenkor az érdekli legjobban, hogy bepakolta-e a gyerekük a táskáját, hogy megírta-e a leckét, esetleg ő akar a korrepetitor lenni, azzal hibát követ el. Az iskolakezdés tétje, hogy 8-12 év normális, vagy pokoli évet fognak közösen megélni. Ehhez a kezdetektől azt érdemes éreztetni a gyerekünkkel, hogy mindig ott a család a háttérben, segít és megvédi, ha szükséges, vagy ezt kéri, a többit pedig nyugodtan rá kell bízni. Ha otthon hagyja a tornazsákot és ezért egyest kap, nem baj. Ha másodszor és harmadszor is, az sem baj, ötödszörre megtanulja, és ezzel együtt azt is, hogy ez az ő felelőssége, hogy megbíznak benne minden körülmények között.”

Ám azt érdemes tudatosítani, hogy a szülő a legritkább esetben sem képzett tanár. Ezért előfordulhat az, hogy nem megy a korrepetálás, az intenzív együtt-tanulás a gyerekkel. Bármennyire is akarunk neki segíteni, idegeskedéssel, összeveszéssel, netalántán kiabálással, sírással végződhet a közös tanulás. Így egyik félnek sem lesz sikerélménye. Ha esetleg így van, akkor sincsen semmi gond, de bölcsebb korrepetitort fogadni – kisebb és nagyobb gyerekek esetében is. A szülőnek nem feltétlenül kell a gyerek tanárának vagy edzőjének lennie!

Ha vagyunk olyan szerencsések, hogy jól működik az együtt tanulás, akkor is egy idő után ’’engedjük el a gyerek kezét’’, hagyjuk őt egyedül tanulni, hogy végigmehessen önállóan a tanulás útján, és annak összes szakaszán. Maximum, hogyha végzett, akkor igény esetén kérdezzük ki tőle a tanultakat, tehát ellenőrző funkciót lássunk el.

Forrás: Vitaminsziget