Magunk között szólva

Nekünk, nőknek mi a legnagyobb vágyunk? Az, hogy anyák legyünk. Ennek teljes felelősségével.

Bár erről az elején még nincs tiszta képünk, de szinte észrevétlenül, gondolkodás nélkül, folyamatosan olvadunk bele a napi tennivalókba, s egyre inkább érezzük a súlyát az anyaságnak. Már tisztul a kép, viszont olykor elborul az elme, hogy mekkora felelősség is mindez. Jó esetben ezt van kivel megosztanunk, de az anya mégiscsak anya marad az évszázadok óta ránk ragadt társadalmi elvárásokkal, miszerint a nagy teher azért a mi vállunkon marad. És ha ebből senki más nem visel semmit, akkor zokszó nélkül cipeljük az egészet.

… és bűntudatunk van, amikor elmegyünk otthonról, és ott hagyjuk a gyermeket, hogy megkeressük az eltartásához valót.

… és bűntudatunk van, amikor otthon maradunk, mert úgy érezzük, hogy nem használjuk ki önmagunkkal szemben a saját elvárásainkat.

Lélekben kettészakadunk.Anyák vagyunk, annak minden szépségével, nyűgével és felelősségével, de néha vágyunk a világ szabadságára is.

Ebben a kettősségben próbálunk egyensúlyozni, sokszor káprázatos ügyességgel, találékonysággal és lelki harmóniával.
És ahogy nőnek a csemeték, úgy felejtjük el a nehézségeket, és marad az öröm és persze a következő vágyunk.
Mert mi egy anya legnagyobb vágya? Az, hogy nagymama legyen. Mert újra át szeretné élni ezeket az érzéseket, de már felelősségmentesen. Mert ugye az anya feladata, hogy nevelje a gyereket, a nagymamáé, hogy kényeztesse!

Boldog anyák napját mindannyiunknak!

Dr. Szarvasházi Judit
főszerkesztő-gyógyszerész