Pozitív szülői magatartás – boldog gyermekkor

Mindig nyugodt hangon, türelmesen beszélni és viselkedni gyerekeinkkel, pozitív életérzést sugározni feléjük, hogy boldogságban, kellemes légkörben nőjenek fel… Utópia lenne? Inkább kihívás, mellyel könnyebb megbirkózni a pozitív pszichológia tanításai segítségével. Ennek lényege olyan módszerek, életszemlélet és viselkedési formák alkalmazása, melyek révén a legtöbbünk – esetünkben a gyermek – tartósan boldog lehet.

A pozitív szülői magatartás azon eszközök együttese, melyek lehetővé teszik a szülő számára a gyermeknevelés során adódó nehéz helyzetek könnyebb kezelését, a szülő elé helyezve a gyermek érdekeit, és elősegítve fejlődését, képességei kibontakoztatását. Emellett a nevelési és viselkedési stílusnak meg kell felelnie a gyermek igényeinek az érzelmek – pld. biztonságérzet és a szülőkhöz, családhoz való tartozás érzése – terén. A szülőnek arra kell összpontosítania a nevelés során, hogy bizonyítékát adja szeretetének, toleranciájának, befogadóképességének, együttérzésének, fogékonyságának és támogatásának gyermeke irányában. Természetesen toleráljon és értsen meg olyan érzelmeket is, mint a gyermeki harag, félelem, szomorúság stb. Mindezen szülői tulajdonságok híján a leggyakoribb reakció a gyermek részéről, hogy elnyomja érzéseit.

A pozitív nevelésnek valahol középen kell lennie a tekintélyelvű és a túlzott engedékenységet képviselő módszerek között. Olyan, a nevelés során alkalmazott szabályokat kell felállítania, melyekre elengedhetetlenül szüksége van a gyermeknek fejlődése során, de nem rideg korlátokat jelentenek. A módszereket természetesen gyermekünk életkorához szükséges igazítani.

Törekedjünk a pozitív szülői magatartásra!

A pozitív pszichológia szerinti elvek, ha a nevelésre alkalmazzuk őket, a gyermek pszichés jólétét helyezik előtérbe, mielőtt jellembeli vagy egyéni viselkedési problémáikkal foglalkoznának. Ez a viszonylag fiatal pszichológiai ág az élet több területén, így a nevelésben, oktatásban is lényeges változásokat hozhat.

A szülők gyermekeiket „hagyományosan” rendre utasítják, regulázzák, ha úgy látják, csemetéjüknek szüksége van rá annak érdekében, hogy ne kövessen el újabb butaságokat, kiküszöbölje hibáit, helyesen viselkedjen különböző élethelyzetekben.

A pozitív nevelés azonban olyan elveket tűz ki maga elé, melyeknek nem az elsődleges célja a „megregulázás”, hanem a gyermek tartósan jó közérzete és hangulata a mindennapokban – az időnkénti „jóindulatú” intések ellenére is.

  • Szakítva az állandó tiltásokkal, ne azzal kezdjük a nevelést, hogy mit ne tegyen a gyermek, hanem annak magyarázatával, hol hibázott, és mit javaslunk helyette.
  • Ha panaszkodik, türelmesen hallgassuk végig, vita esetén idegeskedés nélkül beszéljük meg vele a problémát, segítsük őt érzelmei kezelésében, továbbá megértéssel tekintsünk rá, ahelyett, hogy rögtön ítélkeznénk felette.
  • Ne csak viselkedése rossz momentumait ragadjuk meg a leggyakrabban, hanem megfeddés, szidalmazás helyett inkább emeljük ki jó oldalait, öntsünk belé önbizalmat. Ezzel bátorítást is adunk a gyermeknek olyan magatartáshoz, mely dicséretet érdemel.
  • Ennek folytán arra is célszerű törekednünk, hogy a pozitív megjegyzések sokkal gyakoribbak legyenek, mint a kritikusak. Mindez a szülőktől természetesen több időt, odafigyelést igényel – de megéri a fáradságot.

Pozitív megerősítések

Számos pszichológiai tanulmány bizonyítja, hogy pozitívan megerősíteni egy gyermeket – lehetővé teszi kedvezőbb önértékelését, ami erősíti ellenálló képességét a külső világ kritikáival és nehézségeivel szemben. Természetesen a dicséretet sem kell túlzásba vinni – kellő mennyiségben, jól kell időzíteni, amikor a gyermek valóban kiérdemli.

Külön probléma lehet – különösen serdülőkorban -, ha gyermekünk nincs megelégedve a külsejével, és mi ez nem tartjuk fontosnak, így nem is próbáljuk vigasztalni. Ha pld. a csemete hibát talál az arcán, vagy valamely más testrészén, és ez zavarja, folytonosan szóvá teszi, ne azzal hárítsuk el a dolgot, hogy „nem számít, majd kinövöd”. Hiszen ezzel alábecsüljük a dolgot, megsértjük érzékenységét. Inkább hangsúlyozzuk, ami szép rajta, valamint emeljük ki, amiben tehetséges – így ellensúlyozva elégedetlenségét a külsejével – tanácsolják a pszichoterapeuták.

A kritizálás és büntetés helyes aránya, módja

Az eddig említett „ütőkártyák” segítenek a pozitív szülői magatartás és gyermeknevelés megvalósításában. De természetesen, ha nem, vagy csak részben válik be ez a módszer, szükség esetén meg kell fogalmazni kritikát is, és komolyabb esetben büntetni is szükséges. Ilyen esetekben hivatkozzunk az élet, együttélés, a társadalomba való beilleszkedés meghatározott szabályaira, és mindig mértékkel büntessünk, arányban az elkövetett hiba súlyával. Ne fosszuk meg pld. kedvenc szabadidős tevékenységétől, ha rossz fát tett a tűzre, de abból nem származott semmi komoly bonyodalom. De ha nagyot hibázott, várjuk el tőle a bocsánatkérést. Reakcióinkat, kritikánkat azonban fokozatosan „adagoljuk”, mert a fő cél enyhíteni, az esetlegesen feszültté vált otthoni légkört.

A pozitív szülői magatartás szerint is kell korlátokat szabni?

Természetesen igen, de ahelyett, hogy folyton kötelezettségeket rónánk a gyerekre, és feltétlen engedelmességre szoktatnánk őt, részesítsük előnyben az együttműködés elvét. Ez foglalja magában azt is, hogy közösen, vele együttműködve beszéljük meg, milyen szabályokat kell betartania a mindennapokban, a másokkal való együttélés, vagy egy közösséghez tartozás során. Amellett feladataik elvégzésekor elbírálás helyett hangsúlyozzuk az ő felelősségüket a munka minőségében – a közös értékek megtartása tudatosuljon benne. Természetesen a szülőknek kell egyértelmű korlátokat is felállítani. Pld. este ne engedjük, hogy vég nélkül videó-játékot játsszon, vagy tv-t nézzen a gyerek, hanem meg kell szabni az aznapi és másnapi teendőket: este iskolatáska-pakolás, másnap figyelés az iskolában, pontos különórákra járás stb. De ha valamilyen „rendszabállyal” nem ért egyet, vitassuk meg vele közösen, és ha helyesen indokol, osztozzunk a véleményében.

Mit tegyünk, ha gyermekünk sokszor „kibírhatatlan”?

Gyakran nehezünkre esik szembenézni olyan helyzetekkel, melyekre nem voltunk felkészülve, és a gyerek viselkedését tűrhetetlennek tartjuk. Ilyen lehet egy dühkitörés, szeszély, komolyabb engedetlenség, fegyelmezetlenség, elmérgesedő vita, hirtelen civakodás testvérek között stb. Ilyenkor, ha nem igazán tudjuk, hogyan reagáljunk, fogadjunk meg néhány jó tanácsot:

  • Ha egyre emelkedik a hangerő, kiabálássá fajul egy vita a gyerekkel, durvul a hangnem, fordítsunk a helyzeten azzal, hogy egy adott pillanatban véget vetünk a hajcihőnek. Térjen vissza a nyugodt hangnem, és kerüljük a gyerek további korholását, csak a hibái emlegetését.
  • Különösen fontos – akármit is követett el -, hogy megalázó módon ne szidalmazzuk, így pld: „Kibírhatatlan vagy, mindig is az voltál” vagy „fáradt vagyok tizedszer elmondani, amit kérek tőled, úgysem teszed meg.” E negatív hangvétel helyett legyünk inkább pozitívak, és ha normálisan reagál a gyerek, akár még magunkat is hibáztathatjuk. Fejtsük ki például, hogy nem vagyunk elégedettek azzal, amit tett, de lehetséges, hogy nekünk őt előre figyelmeztetnünk kellett volna. Az állandósuló, számunkra már-már kibírhatatlan magatartásának orvoslására pedig térjünk vissza később, szintén pozitív légkörben.

Galenus