Gyermekeink és a válás II. – „Bár sose találkoztam volna vele!”

Sokan mire eljutnak a válásig és megpróbálják újra rendezni az életüket, olyan mérhetetlenül sok lelki fájdalmat éltek már át, annyi szenvedésben és megrázó élményben volt részük, hogy legszívesebben tudni sem akarnának volt házastársukról. Soha többé nem szeretnének vele beszélni, valójában látni sem akarják. Ezt azonban nem tehetik meg a gyerekeik miatt…

Ezért veszélyes, ha tabusítunk gyermekeink előtt!

Cikkük I. része ITT olvasható!

Nagyon nehéz fenntartani valakivel egy kényszerű kapcsolatot, ha érzelmileg nem szakadtunk el tőle teljesen és még tele vagyunk bánattal, keserűséggel, nemegyszer hatalmas dühvel, esetleg gyűlölettel.

„Gyűlölöm a pillanatot is, amikor találkoztunk.”
„Átkozott a perc is, amikor megismertem.”
„Életem legnagyobb csapása ez az ember.”
„Milyen boldog is lehettem volna nélküle.”
„Mit vétettem, hogy a sors megvert ezzel a házassággal?” – hasonló mondatok tömkelege hangzik el a válást követően, nemegyszer hosszú évek múltán is.

A gyerekeket ezek a kijelentések – életkortól függetlenül – ijedt fájdalommal töltik el. Hiszen indirekt módon a szülő őket is elutasítja. Ha nem kerül össze ez a két ember, most ők sem lennének. Zavarba ejtő gondolat…

Sok gyerek úgy érzi, a szülők indulatából neki is jut, őt is gyűlölik, őt is elátkozzák, s apjuk/anyjuk annyira kétségbeesett, hogy ha csak a múltat érintően és egy villanásnyi időre is, de az ő létüket is megkérdőjelezi. Ha tehetné, az idő egy régmúltba vesző távoli pillanatában lemondana róluk.
A gyerekek fantáziálni kezdenek arról, vajon mi lenne, ha meg sem születtek volna, vajon ki léphetett volna apjuk/anyjuk helyébe, s akkor milyenek is lennének, s az az ember azonos lenne-e velük.

Nem szükséges ecsetelni, hogy gyerekfejjel egy ilyen provokáció hatására azon morfondírozni, hogy milyen lenne, ha ő nem létezne és az jobb lenne-e a szüleinek – nem kívánatos hatásokat vált ki.

A gyerekek azzal is szembesülnek, hogy a rossz minden korábbi jót elsöpör.
Eszükbe jutnak a „régi életükből” boldog pillanatok, egy gondtalan nyaralás, egy örömteli séta, szép ünnepek, nagy nevetések, közös játékok. S úgy tűnik, most ezek a semmibe foszlanak, hiszen szüleik úgy tesznek, mintha azok meg sem történtek volna. Egész korábbi életük átértékelődik. Tulajdonképpen saját történelmüket kellene átírniuk és az új forgatókönyvnek megfelelő színbe helyezniük.

A gyerek aktuális következményként arra a tanulságra juthat, hogy puszta léte is olyanra emlékezteti aput/anyut, amit szeretne elfelejteni. Bármit is tesz, nem képes annak fájdalmán enyhíteni.

Élettapasztalatként magával viszi, hogy a bánat olyan erővel bír, ami a korábbi örömöket megsemmisíti.

Feuer Mária
pszichopedagógus