Gyermekeink és a válás I. – „Semmi sem változott…?”

Sok szülő gondolja úgy, hogy néhány jól irányzottnak vélt mondattal egyszer s mindenkorra megbeszélheti gyermekével válása tényét. Ex cathedra kijelentik, hogy az ő válásuk az égvilágon semmilyen változással nem jár a gyerek életében. A szülők csak egymástól hidegültek el, tőle nem. Változatlanul mindketten szeretik őt és továbbra is ugyanúgy mindent meg fog kapni tőlük, mint eddig. Ő játsszon, tanuljon, teljesítse a kötelességét és viselkedjen rendesen, a többivel ne törődjön, hiszen az ő szempontjából lényegében nem történt semmi.

Az efféle kijelentések rendszerint nagyon komolyan és ellentmondást, sőt további kérdezősködést sem tűrően szoktak elhangzani.
Tudnunk kell azonban, hogy a gyerek valójában soha nem hisz ezeknek a szavaknak, mert minden tapasztalata ellentmond nekik. Megtanulhat viszont úgy tenni, mintha semmi sem változott volna – vagyis kifelé maszkot viselni és az intim szférájában hazudni. Itt pedig komoly gond merül fel: a gyereket magára hagytuk egy számára égetően fontos problémában. Súlyosbítja a helyzetet, hogy szüleit lassan elkezdi képmutató, álszent, hazug és gyáva embernek látni. Pontosan érzi, hogy magatartásuk vele kapcsolatban tisztességtelen. Ha a szülők hallanák, hogy gyerekeik milyen komoly – és jogos – kritikával illetik őket valójában, ugyancsak megdöbbennének.

A gyerek érzi/tudja, hogy a szülei tabusítanak

Az ilyen helyzetben lévő gyerek levonja azt a konzekvenciát, hogy ő valójában lényegtelen elem a családban. Ha semmi nem tartozik rá egy ilyen horderejű változásból, akkor úgy érzi „lehetnék akár a kutyánk is” – mint ahogy egy kilencéves kislány fogalmazott.

A viszonylag idősebb és érettebb gyerekek hamarosan átlátják azt a manipulatív manővert is, hogy a szülők megnyugtatónak szánt kijelentései mögött mindössze egy valódi cél húzódik. A gyerek ne okozzon további gondokat azzal, hogy neki is problémái vannak. A szülők azért vigasztalnak és nyugtatnak, hogy nekik könnyebb legyen. Vagyis nem a gyerek érdekei diktálják viselkedésüket, hanem kizárólag önző érzelmi szempontjaik. Infantilis magatartásuk mögött a meg nem történtté tevés illúziója húzódik, illetve az agyonhallgatás manővere nyilvánul meg. A gyerek joggal érzi úgy, hogy szülei semmibe veszik, illetve amikor baj van, ő csak púp a hátukon.

A problémák kimondásának tilalma, a tabusítás arra ösztönzi a gyereket, hogy tegyen úgy, mintha süket és vak volna. S amikor ez a magatartás egyéb – például óvodai, iskolai – helyzetekre is kiterjed, a szülők értetlenül állnak nemtörődömnek és flegmának kikiáltott gyermekükkel szemben.

  • A gyerek aktuális tapasztalata: senki sem kíváncsi az érzéseimre, jobban teszem, ha engem sem érdekel mások fájdalma.
  • A leszűrődő élettapasztalat az, hogy a problémákat a meg nem történtté tevés mágiájával kell „megoldani”.

 

Bár sose találkoztam volna vele!

Cikkünk II. része ITT olvasható!

Feuer Mária
pszichopedagógus