Nálatok is fél a gyerek a hajmosástól?

Nagyon sok csecsemő és kisgyermek sír hajmosás közben. A sírásnak mindig oka van, ezért figyeljünk rá.

A kicsi hajmosástól való félelemének több oka is lehet.

Az egyik például, hogy nem érzi magát biztonságban a nagy térben, amit a fürdőkád jelent számára. De az is gyakori ok lehet, ha gyerek szemébe csorog az ismeretlen, irritáló „valami”.

Így csökkenthetjük a kicsi félelmét

  • Nagyon fontos, hogy újszülöttkortól minden alkalommal elmondjuk a babának, hogy mi fog vele történni. Ilyenkor még nem a szavakat, hanem a hanglejtésünket „rögzíti”, így hamar megtanulja figyelemmel kísérni az eseményeket.
  • Nagyon ügyeljünk rá, hogy megfelelő legyen a víz hőmérséklete, mélysége.
  • Megfelelő minőségű fürdetőkrém, illetve sampon esetén is nagyon figyeljünk rá, hogy az ne kerüljön a baba szemébe.
  • Megtehetjük, hogy a hajmosás befejezése után rögtön megtöröljük a szemét egy előre odakészített zsebkendővel (mindig elsőnek a buksiját mossuk meg fürösztésnél!), így elkerülhető, hogy végig vizes legyen az arca. Van olyan baba, akit ez megnyugtat.
  • A legfontosabb pedig, hogy mindig határozottan, de finoman nyúljunk a csecsemőhöz, így érzi magát biztonságban (fürdetés közben a felnőtt keze is megcsúszhat).
  • A kádban pedig biztos alátámasztást érezzen a hátán, illetve a hasán fekve.

Az apai tenyér

Az első időkben, amikor az édesapa úgyis otthon tartózkodik, vállalja el a fürösztést. Ennek pedig nemcsak az a magyarázata, hogy így tud újszülöttkortól kialakulni az apához való kötődés, hanem gyakorlatias oka az, hogy a férfiaknak nagyobb a tenyerük, a kezük és így az újszülött szinte teljesen belesimul fürdés közben.

Vegyük komolyan!

Soha ne legyünk türelmetlenek, szánjunk elegendő időt a fürdetésre, hajmosásra, hogy közben jusson idő a játékra is. A csecsemő sírása mindig valós félelmet takar, ezért gondoljuk át, hol követtük el a hibát, hogyan tudjuk azt kiküszöbölni. Szükség esetén kérjünk tanácsot a védőnőtől.

Csősz Katalin
védőnő