Ásó, kapa, nagyharang… az a bizonyos igen!

Gondolták volna, hogy sokszor milyen nehéz kimondani valamire, hogy igen? Nemcsak a hétköznapi életben okozhat ez fejtörést, hanem az élet egy bizonyos területén, akár a házasság esetében is. Vannak akik erről a napról álmodoznak egész életükben, ám nem ritka, hogy valami megváltozik az igen után.

Amikor az ember szerelmes – vagy csak nagyon akar egy másik embert –, akkor nem változásra és hektikus hullámzásra vágyik, hanem állandóságra. A boldog, beteljesült szerelem állapotában leledzve azt szeretné, ha minden ugyanígy maradna az idők végezetéig. Persze a racionális agyával tudja, hogy ilyen állandóság nem létezik, az élet lényegi vonása az előrehaladás és a változás. Mindenesetre szeretné fenntartani az illúziót, tagadva a változástól való félelmeket. Aztán mégis mindenki megéli a változást. Az érzések változnak, a vágy lohad és újra feltámad, gyengül és erősödik, a szerelem elmúlik vagy legalábbis átalakul. Azaz: működik a párkapcsolati dinamika. Ha az ember ezt előre tudná, ha számolna vele – könnyebb lenne. Talán kevesebb lenne a hirtelen felindulásból kötött, meggondolatlan házasság, az elszakadásra és együttélésre egyaránt képtelen se veled, se nélküled kapcsolat, kevesebben rohannának az első nehézség felmerülésekor a válóperes bíróhoz, következésképp kevesebb lenne a boldogtalan párkapcsolat, a csonka család, a magányos, elhagyott, kiábrándult ember. A változásra fel kell készülni, a tudatosítás és nem bagatellizálás mentőövként tud majd segíteni a problémák orvoslásában.

Mi történik az igen után?

Ahogyan ez az alcím is elárulja, ez a kijózanodás időszaka. Eltűnik a rózsaszín köd. A pár kezdi reálisabban látni egymást, az egyéni különbségeket és felfedezik egymás negatív, bosszantó tulajdonságait is. Csalódást éreznek, hogy a másik mégsem olyan tökéletes, ugyanakkor úgy gondolják, hogy még semmi nincs veszve: felerősödik a változtassuk meg a másikat érzés! Kezdetét veszi a – lényegében hatalmi – harc, amely a másik megváltoztatására, „megjavítására” irányul, és amely lehet nyílt is és burkolt is.
Az illúzióvesztés, reálisabb észlelés csak az egyik oldala ennek a folyamatnak. A másik – ugyanilyen lényeges – vonása ennek a szakasznak a differenciálódás. A pár tagjai – legalábbis az egyik fél – szeretnének lazítani a kapcsolat szorosságán: már nem elég a MI, szeretne előtérbe kerülni az ÉN. Ugyanakkor még mindig fontos a kapcsolódás, a másik által nyújtott érzelmi biztonság. Jobb esetben a differenciálódás csak annyit jelent, hogy a pár tagjai igényelni kezdik a nagyobb egyéni szabadságot, a külön programokat, ahonnan jó a közös fészekbe hazatérni, a konfliktusok pedig megállnak a viták, egyezkedések szintjén. Rosszabb esetben azonban érzelmi eltávolodás, elhidegülés is bekövetkezhet, ami hangos veszekedésekben, vagy épp ellenkezőleg, némaságban, a kapcsolat kiüresedésében nyilvánul meg. Gyakori, hogy a hiányokat a pár pótcselekvésekkel tölti ki:

  • túlzásba vitt munka, alkohol vagy egyéb függőségi problémák,
  • a harmadik megjelenése.

Ráadásul általában az érintettek nem egyforma ütemben és mértékben igénylik a távolodást, ez pedig tovább súlyosbítja a krízist. A legtöbb pár ebben a szakaszban válik el.

Az a bizonyos harmadik

Ezen a ponton idekívánkozik pár szó a megcsalásról, az úgynevezett harmadikról. A harmadik megjelenése korántsem olyan gyakori, mint azt a közvélekedés tartja. A válások leggyakoribb okának is sokan ezt hiszik, pedig nem ez, hanem a kiüresedés, a közöny a leggyakoribb válóok az alkoholizmus mellett. Tény, hogy a szerelem szenvedélyszakasza idővel lecseng – elmúlik vagy más minőségbe vált át, nézőpont kérdése, hogyan nevezzük –, ha nem is olyan leegyszerűsítve és egy csapásra. Ez persze azt is jelenti, hogy bizonyos hormonok felszabadulnak – azaz egy harmadik ember is felkeltheti a vágyakozást. Ha engedi az illető. Mert általában nem arról van szó, hogy megpillant valakit, és valami ellenállhatatlan erő repíti egyenesen az ágyába, hanem az egész egy folyamat. Mikrodöntések sorozata. A folyamat bármely pontján dönthet úgy, hogy megálljt parancsol. A kósza gondolatoktól, érzésektől hosszú út vezet a cselekvésig.

Az igen után már jön is a gyerek

Azt szokták mondani, hogy a házasságot a születendő gyermek koronázza meg. Érdemes azt végiggondolnunk, hogy a leendő apa készen áll-e az új jövevényre. A nő esetében kisebb a bizonytalanság, beindul az anyai ösztön. Azonban sok árulkodó jel van, amit ha megvizsgálunk, rájövünk, hol tart az apa a gyermekvállalás folyamatában. Egy biztos kapcsolatban normális jelenség, amikor felmerül az új jövevény érkezése. Sok nő azonban abba a hibába esik, hogy nagy energiával kezd el foglalkozni a babavárás kérdésével. Szinte minden napját ennek tervezése teszi ki. Ilyenkor célszerű kicsit megállni és ráfigyelni a férj reakcióira: amikor azt veszi észre, hogy a férj hirtelen elkezd kimaradozni, fontossá válik számára a bulizás, ne a megcsalás jusson az eszébe, hanem talán annak megértése, hogy a férj megijedt a leendő változás következményétől. Tudattalanul sokszor ilyenkor az apa attól tart, hogy „elveszíti” a feleségét. Ezek a félelmek valósak, és ha nem beszél róla a pár, akkor válságba kerülhet a kapcsolat, vagy úgy születik meg a gyermek, hogy nem áll készen a két szülő. Hangsúlyoznám, hogy eddig még a születés előtti félelemről beszélünk, előrevetítve az apa szorongását. A kölcsönös döntés és felelősségvállalás lehet a probléma feloldása. Célszerű a párnak egymással kommunikálni, megérteni és megbeszélni a változás okozta feszültséget. Az ismeretlen minden ember számára szorongást hoz, valakiben kevésbé, valakinél nagyobb intenzitással. A gyerektervezés ezt a félelmet erősítheti fel. Ez nem abnormális, sőt normális változás okozta félelem a szülőben. Ha a két leendő szülő nem tart még ugyanazon a szinten a tervezésben, akkor érdemes közös megegyezéssel elhalasztani a gyermekvállalást. Pszichológusként úgy gondolom, sokszor annak felismerése, hogy az apa felelőtlen, még nem képes elköteleződni, megakadályozhatja a későbbi válást, vagy a kényszerű együttlétet, amely a gyermek pszichés fejlődésére negatív hatással lenne.

Erre egy jó példa, amikor a leendő anyuka várandósan jár ultrahangra, vizsgálatokra, de a férj egyszer sem kíséri el. Ha erre rákérdeznék a nőnél vagy a férjnél, nagyon ésszerű, racionális magyarázatot kapnánk, talán ezen a ponton érdemes elgondolkodni, készen állnak-e együtt a gyermekvállalásra?

Önmagában az a tény, hogy gyermek születik, nem oldja meg a már meglévő párkapcsolati konfliktusokat, valamint abból nem következik automatikusan, hogy nem fog kialakulni később feszültség a kapcsolatban. Az emberek többsége, ha gyermekvállalásról beszél, akkor arra asszociál, hogy a kapcsolatban minden rendben van, nagy a szerelem, és a gyermek mindennek a gyümölcse. Én magam is így gondolom, azonban érdemes a döntésünk előtt kihangosítani félelmeinket, érzéseinket, valamint párunkkal közösen kommunikálni erről, hiszen nem kevesebbről, mint egy gyermek életéről hozunk döntést.

A káosz tovább bonyolódhat

A káosz bizony csak fokozódik, ha jön a gyerek, azaz egy instabil kapcsolat tovább tud gyengülni. A házastársi szerepek eddig átjárhatók voltak, de hamar rá kell jönnie a szülőnek, hogy amit eddig megtehetett, azt ezentúl nem, vagy csak részben tudja megtenni. Úgy fogalmaznám meg: a két szülő egyik legnagyobb feladata az alkalmazkodás. Amennyiben nem csiszolódnak össze a szülők, akkor párkapcsolati problémákba ütközhetnek. Lássunk egy életszerű példát, amely jól tükrözi a jelenséget.

Az apa eddig hetente többször eljárt a barátaival sörözni vagy akár sportolni. A gyerek születése után azzal szembesül, hogy nem akkor és nem annyiszor tud elmenni, vagy programot csinálni. Az éjjelek és nappalok ritmusa felborul, sőt az időbeosztás, a költségek, a szabadidő is a gyermek körül szerveződik újjá. Hirtelen a gyerek kerül a középpontba, amit a férfi tudattalanul úgy élhet meg, hogy az új jövevény fontosabb, mint ő.

Gyakran féltékenység is kialakulhat, amelyet a feleségnek megfelelően kell kezelni. Cél, hogy a kölcsönös harmónia fennmaradjon, a változás ellenére kielégítsék egymás szükségleteit, vágyait. Akár úgy, hogy egy este együtt kettesben mennek el vacsorázni, sétálni. Hiba lenne, ha bármelyik fél azt élné meg, hogy elveszíti önállóságát. Bár valóban a keretek szabályozzák a mindennapi életüket, mindez idővel elfogadhatóvá válik, megtalálják együtt a változás okozta élethelyzet pozitív aspektusait is.

Másképpen megfogalmazva a gyermek születésével a diádból triád lesz. Amíg a diádikus viszony stabilabb, addig a triadikus állapot sokkal bonyolultabb viszonyt idézhet elő. Optimális állapotról akkor beszélünk, ha mindhárom fél „kölcsönös egyetértésben” él egymással. A szakirodalom alapján elmondható, hogy bár a szülővé válás folyamata enyhe krízissel jár, azonban a krízis mértéke mérvadó. Pszichológusként úgy gondolom, hogy életünk során több krízist élünk meg, ilyenek lehetnek akár a serdülőkori változások is. Pszichológiai értelemben nem beszélünk problémáról, ha az új jövevény következtében a párkapcsolati elégedettség csökken. A szülő kezében van a döntés, hogyan viszonyul a változásokhoz. Hiszem, hogy több örömöt és boldogságot hoz a gyermek születése, mint az új feladatok okozta feszültség. Bátorítom a párokat, hogy merjenek segítséget kérni és szakemberhez fordulni, amennyiben úgy érzik, párkapcsolati krízist élnek meg. Az időben történő beavatkozás házasságot menthet meg. Sok esetben olyan okok állnak a konfliktusok középpontjában, amely korrigálása megváltoztatja és újraegyesíti a család összetartozását.

Lefelé a lejtőn

A házastársak többsége érzelmileg a válás után sem tud elszakadni volt partnerétől. Néha az egész élet rövidnek bizonyul ahhoz, hogy a kudarcot kiheverjék. Tulajdonképpen mindenféle előrelátás és ravaszkodás ellenére gazdaságilag sem tudnak teljesen elszakadni egymástól, és ha gyermekük van, bizonyos közös feladatok – tetszik ez számukra vagy sem – elkísérik őket egész életükben. A házasságok bizonyára nem az égben köttetnek, de van valami figyelmeztető abban, hogy a válással nem lehet lezárni a konfliktust. A volt házastársakat valamilyen titokzatos erő arra kényszeríti, hogy a múltra gondoljanak, százszor átgondolják a váláshoz vezető utat, újból és újból kétségbe vonva ezt vagy azt a döntésüket, megnyilatkozásukat. Gondolatban továbbra is ugyanúgy vitatkoznak volt házastársukkal, mint amikor együtt voltak. Elevenen él bennük minden fájó esemény, nem ritkán az érzelmi vonzódásuk is felerősödik, féltékenységtől szenvednek, élénken foglalkoztatja őket volt házastársuk új kapcsolata stb. Egyes vizsgálatok szerint bármilyen nagy harag, keserűség, csalódottság és megbántottság fordította is szembe egymással a házastársakat, elválásuk után ambivalens érzéseik támadnak, időnként úgy találják, hogy talán mégsem kellett volna elválniuk.

Makai Gábor
klinikai szakpszichológus,

pszichoterapeuta,

MPE kandidátusa