A napfény hatására D-vitaminnal feltöltekezett, vitamindús táplálkozásban gazdag nyári időszak után a borongósabb, esősebb hónapok beköszönte nem csak a hangulatunkra lehet negatív hatással, hanem az egészségi állapotunkra is. A tipikusnak mondható megfázás mellett még számos további megbetegedést hozhat az ősz, főképp, ha nem igyekszünk megelőzni ezeket. Cikkünkből kiderül, mikre érdemes hangsúlyozottan figyelnünk, hogy lehetőleg egészségesen vészeljük át a hidegbe forduló hónapokat…
Gyerek kontra bacilus
Ha szeptember, akkor iskola, óvoda, bölcsőde… Az igaz, hogy a 8 éves kor előtti megbetegedéseknek van egy immunedző szerepe is, amelyek fontosak a későbbi évekre tekintve, azonban nem feltétlenül kell ezért a gyereknek minden betegséget elkapnia!
- De hogyan védekezzünk a bacilusok ellen?
- Kerüljön az asztalra több hal, frissen facsart narancs és zöldséglé. Pépesítsünk lenmagot, napraforgót és mandulát, az ételekre hintve napi 1-2 teáskanálnyi már csodákat tehet a gyermek immunrendszerével.
- Ha kilábaltunk 1-1 betegségből, a fogkeféket lehetőleg egyből cseréljük le, hiszen azokon nagyon könnyen megtelepednek a káros baktériumok.
- A leggyakoribb megfázásos betegségek kiinduló oka, hogy a gyermek beleizzad a ruhájába, majd gyorsan megfázik, amint a levegő picit hűl, így fontos a réteges öltözködés.
- A mozgást sem szabad hanyagolni – minél fittebbek gyermekeink, annál ellenállóbbak lesznek a társas környezetben könnyen terjengő vírusokkal szemben.
- Nagyobb létszámú gyermekprogramok esetén arra is érdemes odafigyelnünk, hogy folyamatos szellőztetés legyen az adott helyiségben, így egyszerűen száműzhetjük a nem kívánt bacilusokat a térből.
Gyakoribb gyomor és bélpanaszok
A legapróbb jelektől a legkülönfélébb fájdalmakig sok mindennel üzenhet szervezetünk, a lényeg, hogy tudjuk ezeket felismerni, és az őszi hónapokban fokozottan figyeljünk a mozgásra és az egészséges táplálkozásra.
Az ősz természetesen nem csak a kicsiknek tartogathat kellemetlen meglepetéseket, hiszen bár a felnőttek immunrendszere jó esetben erősebb és ellenállóbb, sokszor mégsem védhet minden ellen.
Bár kevesen gondolnánk, de az egyik szezon specifikus probléma, amely szinte minden korosztályt érinthet (de a felnőtteket leginkább), az a gyomor és bélpanaszok megjelenése. Pedig kutatásokkal alátámasztott tény, hogy az őszi időszakban több gyomorbántalmakkal rendelkező ember fordul orvoshoz, mint például nyáron.
Ennek oka lehet többek között az is, hogy a hűvösebb napokon újra van kedvünk nehezebb, zsírosabb ételeket fogyasztani, ami túl nagy terhelést jelenthet az addig kímélt gyomornak.
Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a lazább nyaralós, hónapok után az újból megjelenő munkahelyi stressz, a beiskoláztatás vagy éppen a megszaporodó bacilusok is rámehetnek a gyomrunkra. Ilyenkor látszólag ok nélkül jelentkezhetnek olyan tünetek, mint az indok nélküli émelygés reggel, a lassuló bélműködés, székrekedés, hasfájás, teltségérzés vagy görcsök a felhasban.
Jönnek a női bajok
A hűvösebb hónapok beköszöntével a legtöbb nő már tudja, hogy a nyári fertőzésveszélyes hónapokat túlélve nem dőlhetünk hátra, hiszen jönnek a hűvös reggelek és a kellemetlen felfázások időszaka.
A gyakori vizelési inger, a fájdalmas vizelés, vagy a kismedencében érzett szúró fájdalom mindenkinek egyértelmű jelet ad arra, hogy gond van.
Ennek oka lehet a túl vékony talpú cipő, a hideg lakásban mezítláb szaladgálás, a rossz higiénés szokások, vagy az irodában/iskolában gyorsan szaporodó baktériumok.
A megelőzés és a kezelés szempontjából fontos, hogy legalább napi 3 liter vizet igyunk fokozva a vizelet átáramlását, átmosva a vesét, a húgyvezetéket. Kerüljük az egyszerű cukrokat, a finomított szénhidrátokat, az élelmiszer allergéneket, az alkoholt és a fűszereket. Együnk sok fokhagymát, természetes antibiotikus hatása miatt, és vízhajtóként a petrezselymet és gyömbért se felejtsük el, valamint a vörös áfonyát, amely csökkenti az E. coli baktérium képességét arra, hogy a hólyag falához, illetve a húgycsőhöz tapadjon.
A szürkeséggel mi is szürkülünk
A napsugarak és a D-vitamin megcsappanásával szervezetünk dopamin szintje csökkenni kezd, amely hangulatunkra negatív bélyeget nyomhat. Ennek következtében felütheti fejét mindennapjainkban a depresszió és a rossz közérzet. Ez ellen leginkább úgy tehetünk, ha nem zárkózunk be a szürkébb idő ellenére sem. Sportoljunk amennyit lehetőségeink engednek, hiszen amellett, hogy ez is egy társas elfoglaltság, bizonyított tény, hogy az adrenalin és a dopamin szintünk emelkedésében is fontos szerepet játszik. Beszélgessünk sokat, válasszunk új hobbit és figyeljünk jobban a táplálkozásra, hiszen a túl zsíros és cukros ételek is negatívan befolyásolják kedélyállapotunkat. Mielőtt kedélyállapot javító gyógyszerekhez nyúlnánk, igyekezzünk természetes úton pozitívba hozni a mérleget, hiszen a legtöbb esetben apró örömökkel máris ellensúlyozható a szürke idő okozta kedélyállapot romlás.
[Forrás: foglaljorvost.hu/Arvalicom]