Többet ésszel, mint penésszel – Miért penészedik az étel?

Az ételeinken, háztartásunkban megjelenő penész esetén elsőként általában a nem megfelelő tisztaságra, higiéniára gondolunk. Manapság azonban az a közhiedelem látott napvilágot, miszerint az ételeken, élelmiszereken megjelenő penészfoltok természetesnek vehetők, amelyek révén valamiképpen megbizonyosodhatunk arról, hogy a vásárolt termék hagyományos módon készült, és alig, vagy egyáltalán nem tartalmaz adalékanyagot, tartósítószert. De mi az igazság penészügyben? Ennek jártunk utána!

Egy kis mikrobiológia

 Tudta-e hogy:

  • a penész mikroszkopikus gombákból áll,
  • a penész színét a spórák és a penészgomba vegetatív teste adja,
  • a penészes lekvárokat, dzsemeket ki kell dobni, míg a penészes kemény sajtokat elegendő a penészes folt körül legalább 2,5 cm-rel körbe vágni,
  • számos penészgombát használ a gyógyszer- és az élelmiszeripar antibiotikumok és élelmiszerek gyártására.

A penész mikroszkopikus gombákból áll, amelyek növényi vagy állati szöveteken, élettelen anyagokon telepszenek meg. A gombák, a növény- és állatvilág mellett, az eukarióta (sejtmaggal rendelkező sejtek) sejtű élőlények harmadik önálló csoportját jelentik.

A penészgomba név csak megjelenési formát jelent, nagyon különböző mikroszkopikus méretű, szaporodású és életmódú hifafonalas (gombafonal) gombákra vonatkozik, amelyek rendszertani rokonsága olykor nagyon távoli. Túlnyomó részük ivartalanul szaporodik, a spórák szóródását a levegő, víz vagy rovarok biztosítják. A penész színét a spórák és a micéliuma (gomba vegetatív teste, amely a hifák összessége) adja (pl. fekete – Aspergillus niger, fakózöld – Penicillium expansum, kék – Penicillium Roqueforti).

  • Bizonyos penészgombák mérgező anyagokat termelnek

Ezeket mikotoxinoknak nevezünk. A mikotoxinok másodlagos anyagcseretermékek, amelyek a növényi és állati sejtekre, az emberre toxikusak. Nagyon hatékony mérgek, igen kis koncentrációban hatnak és a kis dózisok hatása összegeződhet a szervezetben. Az azonnali tünetek: hányás, hasmenés, remegés, bőrkiütések lehetnek. Huzamosabb mikotoxin bevitel esetén többek között rákkeltő, fejlődési rendellenességet okozó, szaporodóképességet csökkentő, immun- és idegrendszert károsító hatások jelentkeznek.

Ezért penészedik meg az étel

A penészgombák bárhol megtalálhatók a levegőben, de ahhoz, hogy megtelepedjenek, számos külső és belső tényező megléte szükséges.

  • Külső tényezők: Szaporodásukhoz általában a savas közeget (pH<6), a 20–25°C-os hőmérsékletet, nedvességet kedvelik, és oxigén hiányában a spórák nem képesek kicsírázni, de egy ideig életképesek maradnak.

A penészgombák általában szobahőmérsékleten szaporodnak, de találunk közöttük olyan fajokat is, amelyek a hűtőben tárolt élelmiszereken is elszaporodnak. Hűtött húsok felületén, ha az gyorsan kiszárad, szembetűnő penészes romlás következhet be (Cladosporium elszaporodása pl. fekete, a Penicillium fajok zöld és a Sporotrichum és Crysosporium fajok fehér foltokat hozhatnak létre). A hőtűrő penészgombák (pl. Byssochlamys fulva, Byssochlamys nivea, Neosartorya fischeri) jellemzően a hőkezelt gyümölcsök és gyümölcskészítmények romlását okozzák.

  • Belső tényezők: Idesoroljuk a penészgombák anyagcsere-képességét és a szaporodási sebességét. Szaporodásuk folyamán felhasználják az élelmiszer összetevőit (víz, szénhidrát, nitrogén, ásványi anyagok), és anyagcsere-termékeket (fehérjéket, toxinokat) választanak ki. Az élelmiszer fizikai, kémiai és érzékszervi tulajdonságait megváltoztatják, ami az élelmiszer romlásában jelentkezik.

Az ételeken, élelmiszereken abban az esetben jelenik meg a penész, ha azok spórákkal fertőződnek, amelyek elszaporodnak. A penészedési folyamat kialakulását döntően meghatározza az alapanyag érzékenysége, a megfelelő hőmérséklet és nedvességtartalom, és az oxigén jelenléte. Szigorúan ellenőrzött, jó minőségű élelmiszer, jó higiéniai gyakorlat, jó gyártási gyakorlat, a technológiai folyamatok követelményeinek betartása mellett, és az élelmiszer minőségmegőrzési idején belüli felhasználásával megelőzhető a penész megjelenése.

Magyarországon a 4/1998. (XI. 11.) EüM rendelet szabályozza egyéb mikroorganizmusok mellett a penészgombák élelmiszerekben előforduló megengedhető határértékét.

A penészgombák bárhol megtalálhatók a levegőben, de ahhoz, hogy megtelepedjenek számos külső és belső tényező megléte szükséges…

Egyem vagy kidobjam?

  • Ha penészes ételt/élelmiszert talál a konyhában:
  • Ne szagolgassa a penészes terméket, mert légzőszervi problémát okozhat
  • Ha az élelmiszert teljesen beborítja a penész, zacskóban lezárva dobja ki
  • Tisztítsa meg és a háztartásban használatos készítménnyel fertőtlenítse a helyet ahol a penészes élelmiszert tárolta
  • Ellenőrizze a penészes élelmiszer közelében lévő termékeket, hogy nem fertőződtek-e

 

Penészes ételek/élelmiszerek kezelése 

Étel/élelmiszer

Teendő

Magyarázat

Kenyerek és péksütemények

Kidobni

A lyukacsos-szivacsos élelmiszerekben behálózták az étel mélyebb rétegeit is

Gyümölcsök, zöldségek, kemény állagúak
(káposzta, sárgarépa, stb.)

Használható. A penészes  folt körül legalább 2,5 cm-t vágjunk le (a felülfertőződés megelőzése érdekében  a kés éle ne érintkezzen a penésszel).

A kemény állagú élelmiszerekben a penész kevésbé tud behatolni.

Gyümölcsök, zöldségek, puha állagúak (uborka, barack, paradicsom stb.)

Kidobni

A puha állagú gyümölcsök, zöldségek a felszín alatt is fertőzöttek lehetnek.

Száraz hüvelyesek és olajos magvak

Kidobni

A tartósítószertől mentes élelmiszereknek nagy a kockázatuk a penészedésre

Lekvárok, dzsemek

Kidobni

A penész mikotoxint termelhet. Szakemberek nem javasolják a penészes réteg eltávolítását, és a maradék elfogyasztását.

Téliszalámi és a szárazon pácolt sonka (pl. serrano, pármai sonka)

Használható. Dörzsöljük le a penészt a felszínről.

Ezeknél az élelmiszereknél természetes, hogy penészes legyen a felszíne.

Löncshús, bacon, vagy virsli

Kidobni

Magas nedvességtartalmú élelmiszerekben szétterjedhet az egész termékben. A penészes élelmiszerekben a baktériumok is elszaporodhatnak a penészgomba mellett.

Főtt, sült húsmaradék

Kidobni

Magas nedvességtartalmú élelmiszerekben szétterjedhet az egész termékben. A penészes élelmiszerekben a baktériumok is elszaporodhatnak a penészgomba mellett.

Kemény sajtok

(olyan sajtok, amelyek előállítása során nem használnak nemes penészt)

 

Használható. A penészes  folt körül legalább 2,5 cm-t vágjunk le (a felülfertőződés megelőzése érdekében  a kés éle ne érintkezzen a penésszel). A maradék sajtot új fóliába csomagoljuk.

A kemény állagú élelmiszerekben a penész kevésbé tud behatolni.

Nemes penésszel érő sajtok

(Roquefort, gorgonzola,  brie,  camembert, stb.)

A  lágy sajtokat, mint a brie és a camembert dobjuk ki, ha olyan penészt észlelünk ami nem a sajtkészítéshez szükséges nemes penész. A kemény sajtoknál, mint a gorgonzola, vágjunk le a penész körül legalább 2,5 cm-t.

A penész nem a gyártási technológia része, ezért az egészségre ártalmas lehet.

Lágy sajtok (krém-, friss-sajtok, stb.), reszelt és szeletelt sajtok

 

Kidobni

Magas nedvességtartalmú élelmiszerek a felszín alatt is fertőzöttek lehetnek. A reszelt, szeletelt sajtokat a vágó, aprító eszköz is felülfertőzheti. A penészes lágy sajtokban a baktériumok is elszaporodhatnak a penészgomba mellett.

Joghurt és tejföl

Kidobni

Magas nedvességtartalmú élelmiszerek a felszín alatt is fertőzöttek lehetnek. A penészes élelmiszerekben a baktériumok is elszaporodhatnak a penészgomba mellett.

Főtt, sült zöldségek, rakott ételek

Kidobni

Magas nedvességtartalmú élelmiszerek a felszín alatt is fertőzöttek lehetnek. A penészes élelmiszerekben a baktériumok is elszaporodhatnak a penészgomba mellett.

Főtt gabonafélék és tészta

Kidobni

Magas nedvességtartalmú élelmiszerek a felszín alatt is fertőzöttek lehetnek. A penészes élelmiszerekben a baktériumok is elszaporodhatnak a penészgomba mellett.

Csecsemőknek, várandós anyáknak, immunszupprimált betegeknek (AIDS, HIV, daganatos megbetegedések, stb.), Candida-fertőzésben, és erős gyógyszeres kezelések (pl. kemoterápia) alatt a friss, zsenge, megbízható élelmiszerek fogyasztása javasolt, a penésszel szennyezett élelmiszerek nem ajánlottak, még a penésszel érő sajtok sem.

Többet ésszel, mint penésszel – Így előzd meg az ételek penészedését!

Itt olvashatod el.
 

Táplálkozási Akadémia Hírlevél

ComLab Kft.