Magány – új köntösben

A magányosság új formákat öltve terjed napjainkban, miközben a hiperkommunikáció társadalmában élünk… De hogyan küzdjünk e paradoxon ellen? Egyik biztos eszköze lehet a kilábalás az illuzórikus kapcsolatokból, és a valódi társas viszonyra való törekvés. Ha felismerjük, hogy az egyedüllét mely új formájától szenvedünk, könnyebben tehetünk ellenlépéseket, és más utakra lépve megbékélhetünk önmagunkkal.

Igazi ellentmondása a kommunikáció forradalma által fémjelzett társadalmunknak a magányosság érzése és új formáinak terjedése. Pszichológiai kutatások egész sora kimutatta, hogy a nagyvárosban élők éppúgy érintettek, mint a vidékiek, és már nem csak túlnyomórészt az idősek panaszkodnak. A felmérések szerint ez a probléma minden korosztályban és társadalmi rétegben megjelenik. A „hagyományos” okok közül olyanok válthatják ki, mint a feszültté vált családi kötelékek (magányosság a családon belül), a válás, a nehezen kezelhető szakmai kapcsolatok, megszűnő barátságok, szakítások. A magányosság új formáit pedig a kommunikáció terén bekövetkezett technológiai robbanás szüli.

Komplex összefüggések

Nyilvánvaló az is, hogy több tényezőre vezethető vissza, ha valaki elszigetelt helyzetbe kerül. Az egyszülős családok számának növekedése, a munkanélküliség, az időskor, a hátrányos helyzet mind-mind szerepet játszhat benne – együttesen és külön-külön is. Mindamellett a magányosság új formái is terjedőben vannak, melyek mai világunkhoz köthetők. A „hiperkommunikáció” lehetőségeit kihasználva távoli, illuzórikus, vagy virtuális kapcsolatok jönnek létre egyre hatalmasabb méreteket öltve, amelyek természetesen nem vethetők össze az igazi, örömteli, személyes kapcsolattartással.

A „magányos tömeg”

Zsúfolt tömegközlekedési eszközök, tömött gyorséttermek, autósok sokasága az utakon… Elvegyülünk a tömegben, közben mindenki bezárkózik a saját magányába. Hiszen a szociális klíma az évek során megváltozott, nem mutat túl derűs képet. Annál is kevésbé, hogy jobban szeretünk beletemetkezni a computer adta világba, fülhallgatóval zenét hallgatni otthon vagy az utcán, órákon átfecsegni, vagy sms-ezni a mobilunkon, mint személyes találkozókat szervezni. Ennek folytán szorosabb kapcsolatban állunk azokkal a személyekkel, akik távolabb vannak tőlünk, és sokszor elvágjuk a barátságot, vagy rövidre fogjuk az érintkezést azokkal, akik a közelünkben élnek – állapítják meg a pszichológusok. Nem arról van szó, hogy olykor elutasítunk egy-egy vacsorameghívást, hanem inkább arról, hogy egyre ritkulnak a kölcsönös visszahívások a baráti társaságok otthonában.

A „virtuális tömeg”

Korunkban, mely a kommunikáció forradalmát hirdeti a számítógépek és mobiltelefonok számának ugrásszerű növekedésével, az sms, az e-mail, a chat, a közösségi oldalak hihetetlen népszerűségével, kapcsolatépítési lehetőségeink óriási mértékben kibővültek. Otthonunkban kényelmesen elhelyezkedve előnyben részesítjük virtuális kapcsolatainkat, ily módon akár bensőséges viszonyt is kialakítva alig ismert személyekkel. Ez azt az illúziót kelti, hogy nem vagyunk magányosak. És többnyire ilyenkor ugyanúgy meg vagyunk elégedve, mintha „élőben” találkoznánk valakivel. Egykori iskolatársakat, barátokat keresve gyakran órákat töltünk a számítógépes közösségi oldalakon, miközben elutasítjuk egy közeli kollégánk, barátunk meghívását egy apertitifre… A diagnózis: jobban hajlunk a kockázatmentes, virtuális kapcsolatok létesítésére, mint a valódi kapcsolatokat ápolására (megannyi „kitérési” stratégia mellett), melyek kétségtelenül bizonyos kockázatokat hordoznak magukban, több tekintetben.

A „jó és rossz” magány

Egyedül érezni magunkat nem feltétlenül sorscsapás! A „jó magány” az, amikor soha nem unatkozunk – mondják a pszichológusok. Végre egyedül, nyugalomban, szívünk szerint választott elfoglaltságunknak szabadon átadhatjuk magunkat. Sokkal kellemesebb, mintha semmittevéssel telne az idő, mert nem találunk magunknak való társaságot. Amikor jól érezzük magunkat egyedül is, a magány már nem nyomasztó többé, és nincs is szükség annak ellensúlyozására mindenféle szórakozási lehetőséggel.

Azok a személyek, akik értékelik az egyedüllétet, képesek az újrakezdésre anélkül, hogy megszakítanák régi kapcsolataikat. Ugyanakkor van kedvük eljárni egyedül is különböző helyekre, pld. üdülni, fürdőbe, moziba, kirándulásokra. Ezzel szemben a „rossz magány” az unalom, az elégedetlenség, állandó aggódás, gyötrődés forrása, az elszigeteltség nyomasztó érzésével kísérve. Ha ilyen helyzetben vagyunk, gyakran elismerjük, hogy időnként kényszert érzünk akár felszínes kapcsolatok létesítésére is, hogy kitöltsük ezt a „rossz magány” okozta űrt.

Megbékélés önmagunkkal

Ha megbékélünk magunkkal az egyedüllétben, furcsa módon sokkal inkább képesek leszünk igazi kapcsolatok létesítésére. Ezzel szemben, ha képtelenek vagyunk beletörődni, nehézségekbe fog ütközni az élő, személyes kapcsolatok kiépítése is.

Mentségünkre szolgál, hogy korunk nem könnyíti meg a feladatot. Az állandó hozzáférés a különböző technikai szórakozási módokhoz, kapcsolattartási lehetőségekhez látszólag elvág minket a magánytól. A számítógépezés, a tömegkommunikációs eszközök, a média egész nap azt a benyomást keltheti, hogy nem vagyunk magányosak – állítják a pszichológusok. Ennek megelőzését már a gyermekkorban kell elkezdeni. A szülők feladata megtanítani gyermekeiket arra, hogy kötelezettségeik teljesítése mellett ne féljenek a valódi baráti, társas kapcsolatok kiépítésétől, és ne a fejlett technológia eszközeit használják fel az egyedüllét bizonyos formájának enyhítésére. Ha mindez a gyermekéveikben nem sikerült, felnőttkorukban feltétlenül el kell töprengeniük azon, hogy miért kommunikálnak annyit pld. a közösségi oldalakon, egyéb számítógépes fórumokon. Talán, mert tartanak a személyes kötődésektől, noha nem békélnek meg önmagukkal, sőt, sokszor „társas magányukkal” sem.

Kilépés az elszigeteltségből

Ha egyszer megszűntek a szociális fóbiák és a félénkség, ami azután igényli a kellemes társaságot, a valódi, személyes kapcsolatot a „mechanikus” helyett, ki tudunk lépni a magányosságból. Napjainkban számos lehetőség kínálkozik a személyes együttlétre másokkal, a „szomszéd ünneptől” kezdve a különböző klubokon át az egyéb „élő”, közösségi kezdeményezésekig.

Galenus