Szortyogó csecsemők

Az újszülött és a csecsemő számára a jó orrlégzés – mondhatni – létkérdés. Ha valamilyen oknál fogva – például korán összeszedett nátha miatt – akadályozott az orrlégzése, alig tud mellből szopni.

Sokszor tapasztalom, hogy milyen izgalmat jelent a szülőknek, amikor a baba orra eldugul. Ennek következtében a kicsi keveset szopik, elfárad, hamar abbahagyja a szopást, nyugtalan. A minap egy gyakorlott, második gyermekét nevelő anyuka elmesélte, hogy már több éjszaka nem mernek elaludni a gyermek náthája, orrdugulása miatt, mert azt tapasztalták, hogy a ritmusos légzés helyett rövid légzéskimaradást észlelnek, és utána hangos belégzés következik. A panaszok hátterében álló elhúzódó szövődményes náthát sikerült hamar megoldani. Ebből az esetből is arra a következtetésre jutottam, hogy a banális nátha is lehet komoly panaszok okozója.

Csak orron át

Kevesen tudják, hogy a kisgyermek anatómiai jellegzetessége, hogy nem tud a száján levegőt venni, csak az orrán. Ennek az a magyarázata, hogy ebben az életkorban a lágy-szájpad alacsonyan, a gégefedő pedig viszonylag magasan, egymáshoz közel helyezkedik el, és ez így akadályozza a szájon át a levegő útját. Az orr hátsó részén, az orrgaraton át viszont normális esetben kényelmesen közlekedik a levegő. Ilyen pici korban az orrmandula kifejezett duzzanata még ritkán alakul ki. A szülőszobában az első légvételek kapcsán a csecsemő hangos sírása a legszebb muzsika. Az orrüreg betegsége, elzáródott állapota fejlődési rendellenesség miatt akadályozhatja az újszülött légvételét, de ez szerencsére nagyon ritkán fordul elő. Az orrüreg hátsó részén lévő részleges vagy teljes elzáródás azonnal kiderül és a problémát el is hárítják a szülésnél segédkezők.

Később, néhány hetes korban viszont egyre gyakrabban észlelem, hogy a banális nátha mennyi izgalmat okoz a családnak. Ilyenkor sokan kérdezik tőlem, hogy ha a kis csecsemőnek eldugul az orra, azt okozhatja-e a megnagyobbodott orrmandula, orrsövényferdülés, orrüregi polip, netalán allergia. Az esetek túlnyomó többségében egyszerűen náthás a kisgyermek.

Általában a náthát és a megfázást azonos fogalomnak tartják, holott a nátha vírusos eredete bizonyított tény.

A megfázás legfeljebb csak hajlamosít rá, megkönnyíti a vírusok dolgát. A csökkent ellenálló képesség mindenképpen kedvez a kórokozók megtelepedésének. A vírusok jól előkészítik az orrnyálkahártyát a baktériumok megtelepedésére azzal, hogy a nyálkahártya megduzzad, és egyúttal váladékpangás alakul ki.

Hurutos orrmelléküregek

A nátha elhúzódó volta az arcüreggyulladás veszélyével jár. Az arcüreg már születéskor is jól fejlett, ellentétben a homloküreggel, ami csak hároméves korban kezd kifejlődni, és körülbelül húszéves korban éri el a teljes nagyságát.
A nátha heteken át elhúzódva az arcüregek részvételét jelenteni a hurutos állapotban. Megelőzése az orrváladék rendszeres alapos eltávolításával (leszívásával) és hatékony orrspray használatával lehetséges.

Dr. Somi Ildikó
gyermek fül-orr-gége szakorvos