„Csak a mamit akarom!”

Mit tegyünk, ha a kisgyermek nem hagy egy perc pihenőt sem a mamának? Az ilyen alkatú, a szokásosnál intenzívebb törődést igénylő kicsik csak az anya karjaiban, vagy „szárnyai alatt” érzik biztonságban magukat. Az életkor széles skálán mozoghat… Gyermekpszichológusok tanácsai ahhoz, hogyan ismerjük fel, és kezeljük helyesen csemeténk „mama-függőséggel” kapcsolatos problémáit. Annak érdekében, hogy ne álljunk tehetetlenül a nehézségekkel szemben, ha lélegzetvételnyi szünetünk sem marad gyermeknevelés közben…

Mindig is voltak a mamájuktól nehezen elszakadó, másoknál többet igénylő kisgyermekek, de napjainkban a gyermekgyógyászok-pszichológusok talán nagyobb figyelmet fordítanak a probléma enyhítésére. Céljuk, hogy használható tanácsokat adjanak azokkal a módszerekkel kapcsolatban, melyek révén könnyebben kielégíthetők a kicsik speciális, túlzott igényei – a mamák, vagy mindkét szülő teljes kimerülése nélkül.

Hogyan jelenik meg a probléma?

Azokról a kisgyermekekről van szó, akik a leggyakrabban keveset alszanak, felébrednek, amint leteszik őket az ágyba, sokat sírnak, elégedetlenkednek… Gyakorlatilag lehetetlennek tűnik például, hogy elaludjanak a gyermekkocsiban, vagy az autóban, noha az általában elringatja a kicsiket Az életritmusuk kimerítő, mert állandóan foglalkozni kell velük – de csak a mama teheti meg! Túlzottan érzékenyek, ami arra készteti őket, hogy intenzíven reagáljanak az őket körülvevő világ eseményeire (kiabálással, sírással, dührohamokkal). Minthogy ritkán elégedettek, nehéz megnyugtatni őket, és ha mégis, csak a mama ölében, karjába véve sikerül – más vigasztalását nem fogadják el. A gyermekpszichológusok szerint ennek általában az az oka, hogy a biztonságérzet hiányától szenvednek, ezért a szülőknek többet is kell kényeztetni őket. Rendszerint nagyon mozgékonyak – ennek felügyelete is nagy terhet ró a szülőre.

A speciális igények kielégítése

Először konzultáljunk gyermekgyógyásszal, nincs-e valamilyen betegsége a kicsinek, melyre mi nem jöttünk rá. Amennyiben megnyugtató választ kaptunk, hogy nincs fizikális baj, gyermekpszichológus tanácsait követve figyeljük meg kisgyermekünket. A szerzett ismeretek alapján következtethetünk arra, miként reagáljunk csemeténk sajátos igényeire, kívánságaira. Amikor például megnyugszik a karjainkban, beletehetjük a kiságyba, és folytathatjuk addig megkezdett tevékenységünket, munkánkat. Fontos azonban, hogy kapcsolatban maradjunk vele, ha abban a szobában helyezzük el, ahol mi is tartózkodunk, vagy olyan közel, hogy beszélni tudjunk hozzá. Megnyugtatáshoz a baba-masszírozás különböző technikái is segíthetnek – ezekkel ismerkedjünk meg. Ha mégis úgy érezzük, tehetetlenek vagyunk, soha ne hagyjuk sírni, méltatlankodni a gyereket hosszabb ideig. Forduljunk újra szakemberhez, vagy fogadjuk meg más szülők tanácsait, illetve osszuk meg tapasztalatainkat különböző internetes, vagy más fórumokon, esetleg speciális klubokban.

Mikor valószínűsíthető, hogy szűnik a túlzott ragaszkodás?

Általában, amikor a kicsi kezdi felfedezni a világot saját eszközeivel, a maga módján, lazulni szokott a mamához, a szülőkhöz való túlzott kötődés. Amint mindenfelé mászik, majd járni tud a lakásban, vagy még inkább, ha elviszik más környezetbe, „felfedezőútra” indul, és könnyebben rátalál arra, ami kielégíti az igényeit egyedül is. Fokozatosan megfigyeli az őt körülvevő világot, ami egyre inkább leköti, és már nem csak a mama mellett érzi jól magát. Ha pedig elérkezik az idő, hogy iskolába megy, még az addig rendkívüli módon kötődő csemete is rájön, hogy nem minden ő körülötte forog, és egyre inkább nyitni kezd a környezete felé.

Galenus