„Hozzád beszélek!”

Gyermekünk arcát fintorítja, szipog, becsukja a szemét, vagy folyton pislog, vállát rángatja, köhécsel, ha szólunk hozzá. Mintha nem is figyelne… Ezek a reakciók egyrészt bosszantanak minket, másrészt aggodalmaskodunk is miattuk, mert általában nem ismerjük a kiváltó okot.

A gyermek grimaszolásai és az arcán tükröződő egyéb furcsa érzelmi reakciói 3-4 éves kor körül gyakoriak és ártalmatlanok, sőt megszokottá válhatnak később is, egészen tizenéves korig. Ezek az akaratlan, gyors, hirtelen jelentkező és ismétlődő (izom)mozgások rendszerint akkor következnek be, amikor a gyermek feszült, stressz, negatív érzelem éri, és nem tudja, miképp vezesse le. Egyúttal nyughatatlan, gyakran izgatott, és amiatt is vannak nehezen kontrollálható fizikai-mentális kellemetlenségei.

Mit tegyünk ellene?

Beszéljünk róla, és főképp ne dramatizáljuk!
Kérdezzük ki a gyereket a kiváltó okokról, majd nyugtassuk meg!
Nagyon fontos, hogyan reagálunk rá az első alkalommal, mert az meghatározza a probléma (olykor idegrendszeri zavar) további alakulását.

  • Legyünk türelmesek és megértők a gyermekkel, kényeztethetjük is anélkül, hogy túlságosan védenénk a mindennapi élet eseményeitől, a „széltől is óvnánk”.
  • Főképp ne tegyünk úgy, mintha semmit nem vennénk észre rajta – ezekre a reakciókra időről időre reagálnunk kell.
  • Segítsük őt annak felismerésében, milyen gondja van az adott pillanatban, ami miatt nyugtalanságát ilyen módon fejezi ki.
  • Mondjuk el neki, hogy ezek a reakciói nem súlyosak, más gyerekeknél is gyakran előfordulnak, és idővel maguktól elmúlnak.
  • A kritikus helyzetekben – ha lehetőség van rá – küldjük játszani, könyvet olvasni, vagy ajánljunk neki egy kellemes fürdőt, majd masszírozzuk meg. Énekeljünk, rajzoljunk, fessünk együtt vele!

Bármilyen, neki tetsző tevékenység elősegítésével enyhítjük a gyermekben a feszültséget, miközben figyelmét eltereljük az őt ért negatív hatásról. 

  • Folytassunk vele gyengéd, szeretetteljes, megnyugtató beszélgetéseket a napi feladatok elvégzése után, hogy érezze, meghallgatják, figyelnek rá, anélkül, hogy ítélkeznének fölötte. Emellett ajánlott, hogy minden este, mikor a lefekvéshez készülődünk vele, kérjük meg, mondjon el egy pozitív és egy negatív eseményt, mely a nap folyamán történt vele. Nagy odafigyeléssel hallgassuk meg mindkét történést, és a rosszabbik kapcsán próbáljuk megnyugtatni. Így nap, nap után türelmetlenül várni fogja, hogy kiadja magából, ami bántja, és megszabaduljon a feszültségtől.

Mit nem szabad tennünk?

Ráripakodni, hogy nyugodjon meg – mindenáron csitítani!
A furcsa megnyilvánulásait ellenünk irányulónak tekinteni!
A pszichológusok szerint egyes szülők – általában tévesen – a gyerek ásítozását, szipogását, grimaszolását, vállvonogatását beszélgetés közben a velük szembeni ellenségeskedés jelének vélik. Különösen, ha még észrevesznek olyan gesztust, hóbortot, szeszélyt is, mely kifejezetten őket érinti. Ilyenkor aztán meg is szidják a csemetét.

  • Minden esetben kerüljük az ironikus, vagy sértő megjegyzéseket! Ezek még szorongóbbá teszik a gyermeket, és csak fokozzuk a bajt. Sokkal inkább törekedjünk arra, hogy észrevételezzük, és ne bagatellizáljuk a problémát.
  • Intés, dorgálás útján nem szabad arra ösztönözni a gyereket, hogy nyugodjék meg. Ennek csak az lehet a következménye, hogy tart az intelmektől is, és tovább nő benne a feszültség. Esetleg bűntudata lesz, szerencsétlennek érzi, vagy szégyelli magát azért, amit produkál és amit nehezményeznek nála.
  • Ne profitáljunk abból, ha azt látjuk, hogy viselkedése nyomán csökkennek a követelmények vele szemben – pl. egyre kevesebbet várnak el tőle az iskolában, vagy a különórán. Ez esetben arra gondolhatunk, hogy így nem éri annyi stressz. Pedig minél kisebb teher hárul a gyermekre mindennapi feladatai teljesítésekor, annál kevésbé törekszik arra, hogy korrigálja viselkedését. Mindenképp szüksége van rá, hogy levezesse a stresszt, és annak megfelelő módjára alkalmat kell neki adni. Így lassanként felcserélődnek szabadjára engedett érzelmi reakciói olyan tevékenységekkel, melyek felszabadítják a lelki nyomás alól.

Mikor forduljunk szakemberhez?

Ha a gyermek ezen rossz szokásai kitartóan megmaradnak, vagy fokozódnak, már-már elviselhetetlenné válnak hozzátartozói, tanárai, vagy saját maga számára, késedelem nélkül konzultálni kell kezelőorvosával, aki elirányítja pszichológushoz, pszichiáterhez. Amennyiben egy évnél tovább tart a probléma, relaxációs gyakorlatok, pszichomotoros-, vagy különféle viselkedés-terápiák is hasznosnak bizonyulhatnak.

Galenus