Folyadékpótlás csecsemőkorban

Itt a nagy meleg, szervezetünk folyadékigénye jelentősen megnő. A napi folyadék bevitelnek fedeznie kell az anyagcserénk működéséhez szükséges, és a szervezet által mindenkor elvesztett folyadékot egyaránt. Nagy melegben, vagy betegség kapcsán (hasmenés, hányás, láz) a fokozott vesztesség miatt a szervezet folyadékszükséglete a többszörösére is emelkedhet. Mindez különösen érvényes a csecsemőkre, hiszen ebben az életkorban a szervezet víztartalma 75%, míg felnőttkorban csak 60%. Normál körülmények között az anyatej fedezi a baba folyadék- és kalóriaszükségletét. Nyári melegben azonban a baba folyadék igénye jelentős mértékben megnövekszik, folyadékháztartása labilissá válik, ezért rövid időn belül kiszáradhat.

Itassuk rendszeresen a babát

Naponta több alkalommal, elosztva célszerű a folyadékkal megkínálni a babát. Fokozottan figyeljünk a csecsemő itatására, mivel a kisbaba még nem tud szólni, ha szomjas, ezért a szülők feladata arra figyelni, hogy a baba rendszeresen igyon.

Mennyit igyon a kicsi?

A csecsemők folyadékszükséglete körülbelül 150 ml/kg/nap, de nyáron ez elérheti a 200ml/kg/nap mennyiséget is. Így egy 6 hónapos 6 kg testtömegű kisbaba napi folyadékigénye közel 1 liter, de nyári melegben a fentiek alapján akár 2 liter is lehet. Hozzátáplálás után az anyatej, vagy a tápszer önmagában nem fedezi a baba folyadékszükségletét, mert a főzelékek, gyümölcsök kevesebb folyadékot tartalmaznak. A folyadékhiánynak nincsenek olyan egyértelmű jelei a szülők számára, mint a betegségek kapcsán a láz, a hányás, vagy a hasmenés.

Honnan tudjuk, hogy a baba szomjas?

Milyen tünetek esetén kell arra gondolni, hogy a baba szomjas, hiszen a túlzott itatás sem egészséges. A folyadékhiánnyal küszködő csecsemő nyugodt lesz, kevesebbet sír, „el van magában”, nagyon jó gyerek lesz, tehát nem jelzi, hogy inni akar.

  • A kiszáradás tünetei:

A kiszáradás kezdeti tünete, hogy a nyelve száraz lesz, majd fehér, később sárgás. Súlyos kiszáradás esetén barna lepedék jelenik meg a baba nyelvén.

Bőre rugalmatlan lesz, könnyen ráncolhatóvá válik. Minden ismeretterjesztő kiadvány megemlíti, hogy kiszáradáskor a kutacs (a fej tetején levő puha, nem csonttal fedett terület) besüpped, azonban gyakorlatlan szülők számára ez nehezen megítélhető.

A kiszáradás esetén a csecsemők szemei aláárkoltak, beesettek, riadt karikás szemekkel tekintenek ránk. A súlyos kiszáradás még lázat is okozhat.

A legfontosabb, és legegyszerűbben észlelhető tünet, hogy a pelenkában nincs, vagy kevesebb a vizelet a megszokottnál, több órán keresztül száraz marad a pelenka.

A folyadékvesztés alkalmával nemcsak vizet, hanem ásványi anyagokat is veszít a szervezet, tehát a folyadékpótlásakor az ásványi anyagok pótlásáról is gondoskodni kell. Ha csak egyszerű vízzel pótoljuk a vesztességet, akkor un. vízmérgezés alakulhat ki, aminek súlyos idegrendszeri szövődménye lehet.

Mivel itassuk a babát?

A folyadékpótlás legbiztonságosabban a csecsemők számára készített ásványvizekkel, vagy ásványvíz tartalmú gyümölcslevekkel történhet. A kútvíz nagyon veszélyes lehet a baba számára, mert a benne levő magas nitrát tartalom miatt a csecsemőnél a vérben levő hemoglobin methemoglobinná alakul. A vér képtelen lesz az oxigén megkötésére, és szállítására. Az ilyen babák súlyos légzési elégtelenségben, vagy fulladásban meg is hallhatnak. Ne adjunk felnőttnek való ásványvizet a csecsemőnek, mert a magas ásványi anyag tartalom megterheli a gyermek veséjét!

Nemcsak a növényeknek, hanem szervezetünknek is szüksége van a folyadékra, víz nélkül nincs élet!

Dr. Tausz István
házi gyermekorvos