Idejében el tudjuk engedni csemeténket?

Amikor először vittük bölcsődébe a gyermekünket, nehéz volt eldönteni, kettőnk közül melyikünk viselte rosszabbul ezt a változást. És ha sok évvel később serdülő csemeténk váratlanul bejelentette, hogy a vakációját tőlünk távol, a barátaival szeretné tölteni, furcsa szívtáji fájdalmat éreztünk…
Miközben szívvel-lélekkel neveljük gyermekünket, valóban nem könnyű hozzászokni a gondolathoz, hogy amikor eljön az ideje, meg kell tanulnunk elszakadni tőle, megadva a szükséges útmutatást jövőbeli önálló életéhez. Ahhoz, hogy hagyjuk kibontakozni, a kölcsönös rugalmasságon, tiszteleten, szereteten és biztonságon alapuló kapcsolatot kell fenntartani vele. És ebben áll a szülő felelőssége. Olykor nehéz szerepet kell betöltenie, mert a gyermekhez fűződő érzelmi szálak elszakítása nem mindig megy fájdalom nélkül.

Ön hogyan néz szembe ezzel a problémával?

Nehezére esik elfogadni, amikor látja gyermeke első szárnypróbálgatásait, hogy egyre kevésbé lesz szüksége önre, mert már igyekszik a saját lábára állni? Megtalálja a megfelelő érzelmi távolságot ön és csemetéje között? Ahhoz, hogy helyesen mérlegelje a helyzetét, adjon spontán válaszokat az alábbi 20 kérdésre, majd értékelje helyesen az eredményt.

1/20
Amikor gyermeke először megy vakációzni ön nélkül, hogyan reagál rá?
A Harcol önmagával, hogy ne kísérje el.
B Belenyugszik, hogy ne hívja fel mindennap telefonon.
C Helyesli az ötletet, de kéri a gyereket, hogy jelezze önnek, ha bármilyen gondja akad.
D Úgy érzi, itt az ideje egy kis önállóságnak.

2/20
Kisgyermeke a játszótéren elindul más gyerekek felé:
A Utána megy, és visszahozza, hogy mindig ön mellett legyen.
B Hívogatja a játékaival, de végül is nem bánja, ha ismerkedik.
C A háttérből figyeli, miként szerez új játszótársakat.
D Hagyja, hadd találja fel magát mások között is.

3/20
Eltervezték, hogy együtt indulnak biciklitúrára, de a gyermeke most kijelenti, hogy inkább átmenne a pajtásaihoz. Mit mond neki?
A „Nem szép tőled, hogy egyedül hagysz.”
B „Kicsit csalódott vagyok, de megértem, hogy együtt jobban szórakoztok.”
C „Hasznosabb lett volna a biciklizés, de így is biztos jól fogod érezni magad. ”
D „Nem számít, menj csak, nekem mindegy.”

4/20
Felső tagozatos korától kezdve a különórákra, iskolán kívüli tevékenységeire ön:
A elkíséri, és ott marad, hogy felügyelje;
B csak akkor viszi el kocsival, ha nem biztonságos úton kell mennie, különben önállóságra bíztatja;
C akkor kíséri el, ha a gyerek kéri;
D hagyja, hogy önállóan járjon el.

5/20
Tizenéves gyermeke bemutatja önnek első szerelmét, Ön hogyan fogadja ezt a változást?
A Figyelmezteti őket: a szerelem tüze hirtelen fellobban, és egy idő után kialszik…
B Hosszan szemügyre veszi a választottját, és látszólag dicséri – de valójában féltékeny rá.
C Néhány kérdést tesz fel neki, hogy jobban megismerje.
D Üdvözli, és folytatja abbahagyott tevékenységét.

6/20
Serdülőkori krízishelyzet áll elő, amikor gyermeke támadólag lép fel önnel szemben. Miként reagál rá?
A „Hogy beszélhetsz így velem azok után, amit tettem érted? ”
B „Tudom, nem úgy gondolod… ”
C „Biztosan nem vagyok tökéletes, de mindent megteszek érted, és gondold át még egyszer, amit mondtál.”
D „Szólj, ha befejezted! “

7/20
Gyermeke lediplomázott, és közli önnel, hogy hosszabb ideig külföldön akar szerencsét próbálni. Hogyan viszonyul ehhez a tervéhez?
A „Belehal”, ha ilyen messze lesz öntől.
B Reméli, hogy sikeres lesz, de első kérdése, hogy mikor jön vissza.
C Nehéz elfogadnia, de úgy gondolja, érdekes próbálkozás, új kaland lesz neki.
D Egyetért, mert úgy véli, ideje csemetéjének a maga lábára állni.

8/20
Mit jelent az ön számára a gyermeke?
A Élete egyetlen értelmét.
B Egy olyan lényt, akinek bizonyos önállóságot kell hagyni, de szüksége van irányításra is.
C Akiért mindent megtesz, de reméli, hogy a szülői tisztelet mellett barátjának is tekinti.
D Akire nem akar rátelepedni.

9/20
Felfedez nála egy szex-újságot. Mit tesz ilyenkor?
A Átfut benne néhány oldalt, hogy tudja, miért szidja meg.
B Azon töpreng, helyes-e, hogy nem mer beszélni róla.
C Belátja, hogy gyermekének már megvan a titkos szférája – nem veszekszik vele emiatt.
D Arra gondol, hogy talán most az egyszer valamelyik barátjától kapta a lapot – és nem kérdez semmit.

10/20
Gyermeke már huszonéves, és konfliktus merül fel a párkapcsolatában. Ön milyen véleményének ad hangot?
A Csemetéje beláthatja, hogy nem számíthat másra, csak a családjára.
B Közli, hogy talán nem ez a megfelelő társ a számára. De ha ő úgy gondolja…
C Jó lenne a problémát még egyszer, együtt megbeszélniük.
D Semmi különöset nem mond: ő úgysem venné figyelembe, és ön is azt gondolja, hogy csak rá tartozik.

11/20
Gyermekkorában mi volt a szüleinek gyakran visszatérő mondata vasárnaponként?
A „Sehová nem mehetsz nélkülem!”
B „Mit szeretnél, csibém, hová menjünk együtt, vagy van külön terved?”
C “Hová mennél szívesen?”
D „Azt tedd, amihez kedved van!”

12/20
17 év körüli gyermeke kéri, hogy több zsebpénzt adjon neki. Mit válaszol erre?
A „Persze, megkapod, de majd én segítek eldönteni, mire költsd.”
B „Ha szükséged van valamire, szólj, és megvesszük.”
C „Igen, nagy vagy már, biztos kell egy kis szórakozásra.”
D „Nem – majd ha tisztelettudóbb leszel.”

13/20

Csemetéje túl sokat játszik a barátaival az interneten. Szól neki, hogy szüntesse be?

A Igen, elég gyakran, mert sokszor figyelmeztette: helyette tanuljon inkább.
B Ritkán, mert ön szerint később biztosan rájön, hogy hasznosabban töltse az idejét.
C Nem szól, mert bízik benne, hogy önállóan el tudja dönteni, mikor legyen elég belőle.
D Amíg lefoglalja őket, nem bánja.

14/20
Az ön számára melyik a kedvenc életkor egy gyermeknél?
A A 6 hónapos: aranyos kisbaba, aki az ön karjaiban biztonságra lel.
B A 3 éves: a mindent felfedező!
C A 8 éves: még hallgat önre.
D A 18 éves: már kezd boldogulni, feltalálja magát egyedül is.

15/20
Amikor csemetéje azt mondja önnek: „szeretlek”, milyen érzelmeket vált ki önben?
A Nagy vigaszt nyújt.
B Nagy büszkeséget.
C Óriási örömöt.
D Furcsa érzést.

16/20
Kétéves csöppsége bizonytalan lépésekkel először kapaszkodik fel egy lépcsőn. Mit tesz ilyenkor?
A Dobogó szívvel odarohan hozzá, és kézen fogja.
B Nagyon figyel rá – csak nem mutatja ki.
C Hagyja, hadd próbálkozzék – ha szükséges, segít neki.
D Figyeli, hogyan boldogul egyedül.

17/20
Amikor időnként felteszi magában a kérdést, vajon milyen jövő vár a gyermekére, hogyan vélekedik?
A Egy nehétségekkel teli világ, melyben csemetéje továbbra is szülői segítségre szorul.
B A korlátlan lehetőségeket rejt magában a jövője – de gyermekének némi bátorításra lesz szüksége.
C Bízik benne, hogy boldogulni fog – de önre, ha igényli, a jövőben is számíthat.
D Nem tudja, csak reméli, hogy biztos jövőt fog kialakítani magának.

18/20
Szülőnek lenni mit jelent önnek elsősorban?
A Örökös aggodalmat.
B Probléma esetén készen állni a megoldásra.
C Mindig segíteni – de nem folyton az előtérbe kerülni.
D Egy jó szülő-gyermek kapcsolat lehetőségét.

19/20
Milyen hely az ön számára a gyerekszoba?
A Kedvenc játékok, tárgyak mindenütt… de főleg az ön döntése szerint.
B Íróasztal, képek, hasznos tárgyak összessége.
C A gyermek kedve szerint berendezett hely – az ön szükség szerinti tanácsai mellett.
D Ahol ön is tárolja néhány holmiját…

20/20
Milyen könyvet szeretne gyermeke kezében látni?
A „Az odaadó szülő”
B „Utazás 80 nap alatt a Föld körül”
C Tintin kalandjai
D Harry Potter

EREDMÉNY

Ha az „A” válaszai vannak többségben:

  • Ön rátelepedik a gyermekére…

Úgy tűnik, hogy nehezére esik a távolságtartás gyermekével. Mohón vágyik csemetéje ön iránt megnyilvánuló, forró szeretetére, azt egész létének központi részévé teszi. Nagyon közel áll hozzá, és folytonosan saját véleményével, nézeteivel traktálja – főleg akkor, amikor ő nem is kér belőle. Szüntelenül tájékozva akar lenni csemetéje napi tevékenységeiről, rendszeresen szemmel tartva az ő kis világát. Ön számára elviselhetetlen a gondolat, hogy ne így tegyen. Csak adni akar, elárasztja gyermekét szeretetével, túlzott gondoskodásával. Úgy véli, meg kell lennie mindennek, amit óhajt a gyerek, hogy később semmit ne vethessen az ön szemére. Ennek oka valószínűleg az, hogy tudat alatt viszonzást vár tőle, amiért ilyen odaadóan neveli, mindig csak örömöt akar szerezni neki. Ezért van az, hogy amikor a gyerek elmegy otthonról, vagy ellenkezik önnel, netán elutasítja, ön akár pánikba is esik.
Ilyenkor átengedi magát a haragnak, szemrehányásokat tesz. De az ellenkező véglet is megtörténhet: könyörög neki, ha egy-egy megnyilvánulásából arra következtet, hogy mégsem annyira ragaszkodó, mint ahogyan ön szeretné. Mindent összevetve: érzelmileg erősen függ gyermekétől, nehezére esik elfogadni kibontakozó önállóságát és az egészséges távolságtartást – pedig az kedvező lenne mindkettejük számára.

Ha a „B” válaszai vannak többségben:

  • Tud távolságot tartani, közel állva hozzá…

Úgy tűnik, ön tudja kezelni a szülő-gyerek közti távolságtartás problémáját azzal, hogy képes elhatárolni érzelmeit szavaitól és tetteitől. Pedig valójában arra vágyna, hogy ön egy életen át a gyermeki szeretet elsődleges forrása legye, és csemetéje soha nem hagyná el… De minthogy belátja, hogy nehéz beteljesíteni egy ilyen vágyat, érzelmeivel ellentétes viselkedési formát igyekszik felvenni. Rendszeresen arra emlékezteti gyermekét, hogy szabadon dönthet a dolgairól, legyen minél önállóbb. Teszi ezt annak érdekében, hogy ha eljön az ideje, megkönnyítse gyermeke (és saját maga) számára az önhöz fűződő szálak elszakítását és a boldogulást egyedül. De csemetéjéhez intézett szavai akaratlanul is számos olyan üzenetet hordoznak, melyek azért az öntől való függőségét célozzák erősíteni. Jelzései azt mutatják: „Menj csak a magad útján, de vedd észre, hogy közben szükséged van rám”, vagy: „Élvezd mások társaságát, de úgy tekints rájuk, hogy szükség esetén ők nem lesznek veled, és viszont igen”. Eltolja tehát magától a gyermekét az egyik kezével, de a másikkal nem szakítja el a köldökzsinórt…

Ha a „C” válaszai vannak többségben:

  • Mintha egy hű barát állna mögötte…

Önnek nyilvánvalóan sikerült megtartania azt az egészséges szülő-gyerek közti távolságot, ami kedvezően hat a csemete fejlődésére, mozgásszabadságára és önállósága kialakulására nézve. Elfogadta azt a tényt, hogy nem az a sorsa egy gyermeknek, hogy örök életére függő maradjon a szüleitől. A gyermek-szülő viszony lazulásának fokozatos jelei ugyan fájdalmat okoznak önnek, de ennek ellenére arra ösztönzi őt, hogy életkora növekedésével bizonyos dolgokban próbáljon önállóan gondolkodni és cselekedni. Eközben azért érezteti vele, hogy mindig számíthat az ön közreműködésére… Mindezen elvek mellett ön tudja, hogyan maradjon az oldalán, de mégis a háttérben, amikor gyermeke kezdi belevetni magát az önálló életbe. És ha a csemete végre egyedül is boldogul, ön elfogadja, hogy hagyni kell őt „leválni” a szülőről. Hiszen magának kell megtapasztalnia fiatalsága különböző állomásainak nehézségeit, küzdelmeit. Ily módon ön átérezheti azt az örömöt, hogy látja gyermekét saját lábára állni, előrehaladni, új ismeretségeket kötni… míg a háttérből, szükség esetén, támogatja.

Ha a „D” válaszai vannak többségben:

  • Ön nagyon távolságtartó szülő…

Úgy véli, hogy nem tanácsos túlságosan elkényeztetni a gyerekeket. Inkább minél előbb tanulják meg, hogyan boldoguljanak egyedül. Ezért ön képes a túlzott távolságtartásra is gyermekével. Véleménye szerint a korának megfelelő önállóság biztosítása lehetővé teszi a gyermek pozitív irányban történő fejlődését – így neveltetése közben nem érezhet semmiféle szülői elnyomást. Másfelől viszont tudnia kell, hogy a túl sok szabadság is árthat. Annak sulykolása, hogy a gyerek szinte azt tehet, amit akar, és nem kérnek számon tőle szinte semmit, növelheti benne éppen a kérdőre vonás iránti vágyat. A gyermeknek, egy bizonyos életkorig, szüksége van arra, hogy érezze: ellenőrzik, felügyelik, tanácsot adnak neki, hogy egy napon elmondhassa, már nem igényli. Ha nem tapasztalja, hogy önhöz szoros szálak fűzik, hogyan szakíthatja majd el ezeket a bizonytalan szálakat, és vágjon bele élete nagy kalandjába? Csak azt lehet elhagyni, amit ismerünk! Ezért lehetnek gyermekének ellenérzései a nagy távolságtartással szemben. Minthogy önnek nehezére esik elismerni, hogy szorosan kötődik hozzá – beleértve leplezett félelmét attól, hogy egy napon „kirepül” a gyerek -, talán azt a módszert választja, hogy egyfajta űrt hagy kettejük között, azután várja, hogy a gyermeke betöltse.

Galenus