Egy nő gyerek nélkül is igazi nő?

Fotó: gettyimages.com

Gyerek nélkül a nő lehet igazán teljes értékű nő? Vajon a társadalom elfogadja azokat, akik nem akarnak gyereket? Vagy lesajnálják azokat, akiknek sehogy sem adatik meg ez a csodálatos lehetőség? A lombikprogram tényleg beavatkozás a sorsba? Ilyen érdekes témákról beszélgetünk ma, tarts velünk!

Az biztos, hogy a nők két dologért bármit megtennének: eleinte, hogy ne legyen, aztán meg hogy legyen gyerekük.

Alapvető minden nő gondolataiban az, hogy egyszer gyermeket szeretne. Alapvető, hiszen ez kódolva lett belénk, nőkbe. Ősi ösztön. És mégis előfordul – a mai akcelerált világban szinte minden második esetben – hogy a gyermek érkezése várat magára, vagy esetleg reménytelennek is tűnik. Sok nőben ilyenkor felmerülnek kételyek, hogy gyerek és az anyaság megélése nélkül kiteljesedhet-e női mivoltuk? Sok esetben a konvenciók és a társadalmi elvárások is ráerősítenek ezekre a kételyekre, hiszen az esküvő napján már felkerül a napirendi pontok közé a gyerekkérdés.

Vészjelzés társadalmi nyomásra

Amíg nincs gyerekünk addig akár naponta érezhetjük a kirekesztettségünket egy-egy munkahelyi beszélgetés kapcsán, vagy akár a baráti körünkben is, mikor a gyerekekkel kapcsolatos témák előkerülnek. Az „Oh Te ezt nem értheted! Majd, ha lesz gyereked megtudod!” „Tényleg mikor lesz nálatok gyerek?” kérdések és mondatok csak úgy záporoznak ránk és azon kapjuk magunkat, hogy bár nem terveztük eddig és talán még a párunkkal kis közös együtt töltött időre lenne szükségünk kettecskén, mégis beindulnak a hormonjaink, mintha ezek a mondatok bekapcsolnák a „gyerek kell” vészjelzőt. A lavina elindul és kezdődhet az orvoshoz járás, a sok rossz hír és a rengeteg csalódottság-érzés hónapról hónapra. Titkoljuk a világ előtt a megéléseinket, a kudarcainkat. Mosolyogva megyünk nap, mint nap dolgozni, pedig a kérdések csak jönnek és a válaszaink egyre elcsépeltebbek.

Fotó: 123rf.com

Lombikprogram

Ha minden remény elszállt, jöhet a lombikprogram a sok nehézségével. Bár olyan reményt ad, amit addig nem kaptunk, mégis tele van bizonytalansággal, kritikus pontokkal. És a sok-sok kérdéssel, hogy természetes úton nem jön a baba, akkor ez nem túlzott beleavatkozás abba a bizonyos rendbe? Vajon a lombikprogram segélykeze és a meddőség (akár átmeneti meddőségről is beszélhetünk) kérdésköre miért is tabu téma még mindig a mai világban? Miért nem szeretnek róla beszélni a nők? Miért akadnak olyan helyzetek (például keresztelők kapcsán), ahol jobb erről nem beszélni?

Már nagyon sok sorstárs beszélget erről az interneten és nagyon sok celeb is vállalja már, hogy a lombikprogram segített rajtuk, mégis sokszor érzek én magam is, akinek a kislánya ugyancsak ezen programnak köszönhetően fogant, hogy ha ez a téma kerül elő, akkor nagyon óvatosan, szinte tojásokon lépdelve beszélnek még mindig róla. Én magam nem érzem, hogy ettől kevésbé lennék nő, vagy kevésbé éltem volna meg az anyaságot, de a téma – bár egyre jobban kinyílik – mégis érzékeny pontokat érint még mindig.

Én magam nagyon hálás vagyok Kulin doktor úrnak, aki segített bennünket és nyitottan beszélek a témával kapcsolatban bárkivel, mert fontosnak tartom, hogy beszélgetni érdemes ennek a lelki hátteréről is. És hogy miért is fontos ez? Hát talán azért, mert előfordul, hogy sokan ezt még mindig titokban tartják, félve megosztani ezt a dolgot másokkal és mikor hallják tőlem a történetem, meglepődve tapasztalják, hogy ez számomra a világ legtermészetesebb dolga. Akkor ők is megkönnyebbülve beszélnek a nehézségekről és a megéléseikről.
Miért is kellene titkolni? Miért éreznénk, hogy ettől kevesebbek lennénk?

Lehet-e egy nő gyerek nélkül is igazi nő?

Miért is ne? Bár az anyaság rendkívül fontos és egy kilométerkő az életünkben és az egyéniségünk fejlődésében, mégis van, hogy ezt el kell engedni. Van, hogy az élet mást tartogat a számunkra. Muszáj akkor és ott a nőiességet másra átkapcsolni és az emberi dolgokat kidomborítani. A legfontosabb, hogy nem szabad hagyni, hogy emiatt megítéljenek mások vagy esetleg sajnálkozó tekintetek vegyenek körül. Fontos tudnunk, hogy mások pontosan úgy élik meg a velünk történteket, ahogy mi magunk. Tehát a mi megélésünk a legfontosabb.

A nő nem csupán nő, hanem egy ember, aki önálló individuummal rendelkezik. Hát éljünk mi magunk is így, hogy mások is ilyennek lássanak!

 Juhász-Nagy Mónika
rekreációs szakember