Hogyan hat a betegség a kicsik lelkére?

Fotó: gettyimages.com

Egy gyermek esetében megjelenő súlyos, vagy tartós betegség jelentősen megváltoztathatja a család működését. Egyformán megviseli a gyermeket és a szülőket is.

Miközben a nyílt viselkedés nyugodtság, vagy támogatás a szülők részéről, illetve a gyermek együttműködést, türelmet és reményt mutat, de valahol, mélyen – vagy nem is annyira mélyen – megtalálhatják a félelmet, a feszültséget, és a bizonytalanságtól való rettegést. Akár a gyermekre, akár a szülőre gondolunk. Betegség megjelenése még felnőtteknél is azt a reakciót váltja ki, hogy “ez nem történhet meg velem”, mely gyerekbetegségeknél sokkal inkább jelen van.

Hiszen senki sem számít arra, hogy egy ártatlan gyermek szenvedjen betegségtől. Ezért a negatív érzések jelenléte akár fokozottabb is lehet, mint felnőttek megbetegedésénél. Miután a tagadás normálfázisából kikerültek, a gyászfolyamathoz hasonló szakaszokat figyelhetnek meg. Ilyen a düh, az alkudozás, a lehangoltság és végül az elfogadás.

Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy a folyamaton nem csak a szülők, hanem a gyermek is végig mehet. Ő a legkisebb, és talán neki van a legnagyobb szüksége a támogatásra, még ha nem is feltétlenül mutatja ki.

Gyermekek a Bizonytalanság országban

A gyerekek személyiségfejlődésének fontos alapköve a biztonság érzésének a megtapasztalása, ami tartós betegség esetén több szinten is sérülhet. Egyrészt a gyermek bizonytalanságot él át a saját jövőjével kapcsolatosan, félelmek jelennek meg benne akár a halállal kapcsolatosan, másrészt pedig érzelmileg is bizonytalanabb légkörbe kerül, mivel az egész család stresszesebb, feszültebb, bizonytalanabb.

Tovább halmozódik ez a feszültség, ha titkolózások, őszinteség hiánya vagy a szülők túlzott szorongása van jelen a családban. Mindent összevetve olyan feladatokkal kell megküzdenie, amely nem igazán az életkorának megfelelő. Ilyen például a fájdalomtűrés, a testi beavatkozások elviselése, a betegség tüneteihez, a vizsgálatokhoz való alkalmazkodás, vagy akár a szeparáció – a szülőtől való hosszabb-rövidebb elválás.

Hosszabb betegség esetén a következőkre érdemes figyelni a gyerekeknél:

  • Még ha jól és ügyesen tűri is a körülményeket, fontos lehetőséget adni neki arra, hogy kifejezze félelmét, ellenállását, szorongását vagy agresszióját.

Persze nem azt kell támogatni, hogy egy aktuális vizsgálat során az orvossal szemben, a vizsgálattal szemben tüntessen, hanem sokkal inkább szimbolikus téren, vagy a családi élet során. Ilyen lehet például, amikor játékban, mesében, történetben, stb. megjelenik a kórház, az orvosok, és ő lehet az “agresszor”, ő “élheti ki” vágyait a gyámoltalan gyermeken.

Sokszor tapasztalható, hogy nagy élvezettel élik bele magukat ebbe a helyzetbe. Vagy akár az is előfordulhat, hogy a játékban a gyerek a gyermek szerepét játssza – aki természetesen nem ő igaziból -, aki ellenáll a beavatkozásnak. Ezekben az esetekben nem kell megijedni, főképp, ha a valóságban ennek az ellenkezője figyelhető meg. Persze a játékot fordítva is lehet használni (szülő kerül a beteg gyermek szerepbe a játék során), mikor a gyermek nagyon fél, és nehezen működik együtt (főképp kisebb gyerekeknél). Ilyenkor a játékban különböző szerepekben meg lehet mutatni neki, hogy mire számíthat, hogyan lehet viselkedni orvosi helyzetben és ezt kicsit begyakorolhatja.

  • Egy másik fontos dolog, amire érdemes figyelni, az a biztonságérzet, érzelmi támasz nyújtása.

Már az elején írtam, hogy ez az, ami az élethelyzetből fakadóan sérül, ezért még fontosabb annak helyrehozása. Ennek egyik legfontosabb lépése az informálás, és az őszinteség. Persze mindent a gyermek szintjének megfelelően kell közölni, nem az ijesztgetésre, félelemkeltésre gondolok, hanem sokkal inkább a biztatásra. De nem érdemes azt mondani, hogy “nem fog fájni”, mikor fájni fog. Persze azt sem érdemes mondani, hogy “fú, ez nagyon fájni fog”. Inkább támogassák úgy, hogy elmondják, hogy mi fog történni, milyen eszközzel, hogyan fognak hozzá nyúlni, és miért, milyen változást fog ez előidézni.

Fotó: gettyimages.com

Fontos engedni, hogy a fájdalomról is beszélhessen, kifejezhesse annak mértékét. Emellett érdemes kihangsúlyozni a másik oldalt is, a támasznyújtást, pl. az erejének és bátorságának a hangsúlyozása. Illetve a végén, mikor esetleg sír, vagy fájdalma van, akkor lényeges a vigasz. Így a személyiségében és a világról alkotott képében nem a fájdalom és a szorongás lesz a fő komponens, hanem hogy a fájdalmat ki lehet bírni, mert nem egyedül van benne.

  • A családi élet, családi szerepek megváltozásáról már korábban is esett szó. Erre is érdemes figyelni tartós betegség esetén.

A gyermek féltése a hétköznapi helyzetekre is elkezd kiterjedni. Persze az természetes dolog, ha gyermeküket féltik sok mindentől, hiszen életük értelme, ajándéka, stb. Ezt az érzést pedig erősíti az a tény, hogy a valóságban is támogatást és óvást igényelnek, de… Gyermeküknek ez az egyetlen gyerekkora. És – bár több területen jelentősen másmilyen, mint egy átlagos gyerekek, – meg kell tapasztalnia, és oldania a normál fejlődés feladatait. Ilyen például az önállóság fejlődése, ami sok esetben akadályba ütközik a túlzott féltés, és gyerekszerepben tartás miatt.

A beteg gyerekeknek talán még fontosabb, hogy megéljék, képesek egyedül boldogulni az életben, hogy félelmeikkel szembe tudnak nézni szülők nélkül. Ehhez a szülőknek jelen kell lenni támaszként, miközben fokozatosan messzebbre kell engedni őket, még ha szülőként ez erősebb szorongást is jelent, mint egy egészséges gyereknél. Halmozott probléma lehet, ha testvérek is vannak a családban.

Fotó: gettyimages.com

Ilyenkor még inkább meglátszódnak a különbségek, és feszültséget okozhat ez a testvérek között. Az önállóság megélése mellett pedig fontos még, hogy motiválják a kortárs kapcsolatok kialakítására és ápolására, mely kettő komponens sok általában erősen együtt is jár.

A betegség túléretté teheti a kicsiket

  1. A túl sok feladat és erős érzelmek kezelése miatt megfigyelhető, hogy bizonyos helyzetekben túlérettekké válnak ezek a gyerekek, amire bizonyos szintig szükség is van a „nem életkor szerinti helyzetek” miatt, de figyelni kell rá, hogy a saját korosztályukkal is megtalálják még a hangot, ne legyenek túlzottan távol attól, ahol a betegség nélkül lennének. Ellenkező esetben érdemes pszichológusi segítséget keresni, akár csak egy kis támogató, szupportív/támogató terápiára.
  2. Vannak gyerekek, akik ellenállással, vagy agresszióval reagálnak a szorongásra, ami szintén segítségkérésre ösztönözheti Önöket, hiszen ez egy pont után a gyermek testi épségét is veszélyezteti, ha az orvosi beavatkozásokkal szemben is jelen van ez a hozzáállás.
  3. Harmadik eset a túlzott szorongás vagy visszahúzódás, ami azt jelzi, hogy a háttérben levő félelmek eluralkodtak a gyermeken, az ezeken való felülkerekedéshez egy bizonyos pont után ismételten a szakembert javasolnám.

A legfontosabb, amit szülőként megtehetnek, hogy mellette vannak: érzelmileg támogatják a gyermeket, biztonságot és őszinteséget közvetítenek neki.

Standovár Sára
gyermekpszichológus