A szomszéd asztalnál ültek – két fiatal anyuka – és a plüssökről beszélgettek. Egyikük panaszkodott: „…és mindenhova vinni kell, mert ha otthon felejtjük, akkora hisztit rendez, hogy nem lehet megvigasztalni! Van, hogy órákra megfeledkezik róla, leteszi valahol – de amikor eszébe jut, akkor viszont azonnal kell, az egész család azt keresi, hogy végre elhallgasson. Már ezerszer megvarrtam, de mindig ugyanott lyukad ki, ahol dörzsölgeti.” A másik nagyon határozott volt: „Én kidobtam. Először kereste, de aztán megszokta, hogy nincs.” Az első mamán látszott, hogy még fontolgatja az ötletet, de nehezen jut dűlőre. Kidobni talán mégis túl drasztikus megoldás lenne, a gyerek annyira ragaszkodik hozzá, viszont a gondok egy csapásra megoldódnának.
Őszintén reméltem, hogy enged természetes anyai érzéseinek és a plüss megmenekül, hogy eleget tegyen átmeneti, de fontos feladatának a gyerek személyiségfejlődésében.
A „plüss” jelentősége a gyerek személyiségfejlődésében
A legtöbb szülő, anélkül, hogy pszichológiakönyveket tanulmányozna, magától is átérzi, mekkora jelentősége van ezeknek a tárgyaknak. Általában valami puha dologról, plüssállatról, takaró csücskéről, színes kendőről van szó, de láttam már gesztenyét vagy kisautót is. A gyerekek ebben is nagyon találékonyak, bár többnyire fontos a puha tapintás. Ezek a holmik akkoriban tűnnek fel a család életében, amikor a kisgyerek már képes arra, hogy lassan kilépjen az anyához fűződő nagyon szoros kapcsolatából, de ehhez még segítségre van szüksége.
Ez az első tárgy, ami valóban a sajátja.
Sokszor neve is van, jellemzően csak a család számára értelemmel bíró szó. Viheti magával, ahova csak akarja, mindig ott van, amikor elbizonytalanodik, segít megnyugodni, elaludni – egyszóval majdnem olyan, mint anya, de soha nem megy ki a szobából. A kicsi úgy érezheti, az övé, azt tehet vele, amit akar. Valóban így van, ő „teremtette”, ő ruházott fel egy mások számára közömbös tárgyat ilyen fontos funkcióval, ebben az értelemben csak az ő fantáziájában létezik. Cirógathatja, amikor arra vágyik, de kihúzogathat belőle szálakat vagy tépkedheti, ha éppen ez segít. Ha kidobja a babakocsiból, visszakapja, hiszen ez a játék lényege, hogy mindig elérhető.
Még a szaga is fontos
Az anyukák hamar megtanulják, hogy nem tanácsos túl gyakran mosni, és a legjobb, ha mindenhova magukkal viszik. Ez persze valóban okoz néha nehézségeket, célszerű valamilyen bevált „helyettest”, esetleg egy másodpéldányt tartani készenlétben a megfelelő helyeken (például a nagymamánál). Cserébe viszont nagyon hasznos: a gyerek idegen helyen nyugodtabb, egyedül is el tud aludni, nem igényli már az anya állandó jelenlétét. Mindezzel tett egy lépést az önállóság felé, kitalálta a saját módszerét arra, hogyan birkózzon meg az egyedülléttel, ha szükséges, hogyan idézze fel anyát, a hozzá fűződő érzéseit – annak távollétében is. Egyszóval az egészséges gyerekek fejlődésében nagyon fontos szerepet játszó holmikról van szó, nem a legjobb ötlet egyszerűen kidobni őket, csak mert néha nehézségek adódnak velük.
Egy korszakhoz kötődnek a gyermeki fejlődésben, aztán jelentőségük lassan elhalványul a többi játék között, a gyerek új, fejlettebb módon oldja meg a nehéz helyzeteket, de azért az óvoda kiscsoportjában a délutáni alvás előtt még előkerülnek az „alvóállatok”, nagy szolgálatot téve ezzel az óvó néniknek és a gyerekeknek egyaránt.
Természetesen akkor sincs baj, ha egy gyereknek nincs szüksége efféle holmikra, ez önmagában egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ő fejlődése az egészségestől eltérő lenne. Ő valószínűleg valamilyen más módszert használ, ami lehet éppolyan hatékony és konstruktív, mint a „plüssök.”
Kóri Márta
Az eredeti cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2014. 1. számában.
