Hallott már a palacsintafóbiáról?

Fotó: pixabay.com

Betegesen retteg a palacsintától egy brit nő kislánykora óta. Az irtózásnak ezt a fajtáját tripofóbiának hívják.

„Ha arra kényszerítenek, hogy nézzek egy palacsintát, úgy érzem, menten beteg leszek tőle. Első reakcióm, hogy el kell pusztítanom, utána viszont el akarok menekülni” – idézte a 19 éves Stafeni Ingamellst a The Sun című brit lap.
Vaskos, amerikai palacsintáról, úgynevezett crumpetról van szó, amely már-már fánkszerű, de lyukacsos felszínű. Utóbbinak azért van jelentősége, mert kiderült, hogy a nő igazából nem a palacsintától fél, hanem a lyukas felületektől. Félelmet kelt benne egy marék szalma is, ha nem oldalról látja a növényi szárakat, hanem a lyukakkal szembesül.

Fotó: pixabay.com

Sokan irtóznak a lyukacsos felületektől

„A legnagyobb félelmem azonban mindig is a palacsinta volt. Első emlékem ötéves koromból való, anyám reggelire adott egyet, én pedig felsikoltottam” – mondta a lapnak. A család otthonába – a nő még szüleivel lakik – azóta nemigen került palacsinta, sem pedig lyukacsos küllemű süteményféleség az asztalra.
A nő csak a minap fedezte fel, hogy palacsintafóbiájával nincs egyedül. A világhálónak köszönheti, hogy „társakra” lelt, akik szintén betegesen rettegnek a lyukacsos felületektől, és persze a palacsintától.