A kismamáknak legtöbbször fejtörést okoz, hogy mikor mondják el a főnöküknek, hogy babát várnak (a tapasztalat szerint ugyanis a munkáltatók sajnos nem mindig osztják a kismamák lelkesedését, ha gólyahírről van szó.)Hogyan válasszuk ki a megfelelő alkalmat, és a megfelelő szavakat a nagy bejelentéshez? És hogyan készítsük elő azt, hogy visszavárjanak? Ebben segít Dr. Frei Anita munkajogász.
A megfelelő alkalom
Általánosságban azt mondhatnánk, hogy a bejelentéssel célszerű megvárni a 12. hetet – de akkor már nem illik tovább halogatni – azonban ha a kismama erősen szenved a terhességi hányingertől, aligha tudja addig eltitkolni. Aki jól ismeri a főnökét, könnyen meg tudja választani azt az alkalmat, ami alkalmas lehet a beszélgetéshez. Arra kell törekedni, hogy négyszemközt legyen alkalom beszélni, és a főnök lehetőleg valóban ráérjen és ránk figyeljen.
A bejelentést nem érdemes sokáig halogatni, hiszen a várandósság ténye okán megillető kedvezményeket nyilván nem tudja megadni a munkáltató, amíg nem értesül a hírről.
Itt kell megjegyezni, hogy az új Munka törvénykönyve (amelyet még nem fogadtak el, de a tervezete már nyilvános) változást fog hozni e tekintetben. Ha a törvény hatályba lép, előreláthatóan 2012 nyarától, a felmondási védelemre a kismama már kizárólag csak akkor hivatkozhat majd, ha a várandósságról a felmondás közlése előtt tájékoztatta a munkáltatót.
A megfelelő szavak
Fontos, hogy előre kigondoljuk, hogy milyen megfogalmazásban fogjuk tálalni a tényt, ezzel elkerülhető, hogy zavartan hebegjünk valamit. Minden kismamának tisztában kell lennie azzal, hogy nem kell tartania attól, hogy mit fog szólni a főnök. Nőként teljesen magától értetődő dolog, ha gyermeket vállalunk. Ez elsősorban magánügy – de mert ugyanakkor társadalmi érdek is, hogy gyermekek szülessenek, a Munka törvénykönyve is védi a várandós nőket. (A felmondási védelmet az új Mt. tervezete is megtartja.) A mai világban sok munkahelyen tapasztalhatunk ettől eltérő szemléletmódot, sőt van, ahol – noha nem tehetnék – már a felvételi interjún kipuhatolják a jelölt gyermekvállalásra irányuló terveit, ennek ellenére ne hagyjuk magunkat befolyásolni, vagy megfélemlíteni. Aki tisztában van jogaival, a kismamákat védő jogszabályi rendelkezésekkel, az magabiztosabban állhat munkáltatója elé. Tegyük egyértelművé a főnök számára, hogy tudatosan igyekszünk összehangolni a gyermekvállalást és a karriert, hisz fontos nekünk a munkánk is, szeretünk a cégnél dolgozni.
Legyünk közreműködőek
Habár jogszabály kötelezi a munkáltatót arra, hogy a terhesgondozás során munkaidőben is elengedje a kismamát a szükséges vizsgálatokra, ne éljünk vissza ezzel. Lehet, hogy pillanatnyilag a gyermekvállalás mindennél fontosabbnak tűnik, de aki valaha is vissza kíván majd térni a munka világába (illetve, akinek vissza kell térnie oda) annak ezt a visszatérést már a várandósság alatt el kell kezdenie előkészíteni. Beszéljünk a főnökkel az elképzeléseinkről, meddig maradnánk otthon a babával, és tudjuk meg, ő hogyan akar helyettesíteni minket. Fontos, hogy a kismama, ha a helyére helyettesítő munkaerőt vesznek fel, ajánlja fel segítségét a betanításánál, és az új kollégát ne ellenségnek tekintse, hanem azon igyekezzen, hogy szövetségesévé váljon.
Ha eldöntöttük, hogy meddig dolgozunk, akkor a hátralévő időben a tőlünk megszokott alapossággal végezzük a munkát. Lehet, hogy legszívesebben babás portálokat olvasgatnánk egész nap a neten, de senki nem engedheti meg magának, hogy visszatetsző kép alakuljon ki róla a kollégáiban, főnökeiben. Természetesen gondot kell fordítani a pihenésre, és kímélni kell magunkat, (munkakörtől is függ, ki mennyit vállalhat), ugyanakkor a babavárás nem ment fel a lelkiismeretes munkavégzés alól.
Úgy menjünk el szülési szabadságra, hogy szívesen emlékezzenek rád, és visszavárjanak!
Ha várandósan nem tudjuk végezni a munkánkat
Az Mt. szerint a nőt a terhessége megállapításától gyermeke egy éves koráig az állapotának egészségügyi szempontból megfelelő munkakörbe kell ideiglenesen áthelyezni, vagy meglévő munkakörében a munkafeltételeket megfelelően módosítani – az új munkakör kijelöléséhez pedig a munkavállaló hozzájárulása szükséges. Tehát ha például vegyszerekkel dolgozunk, nehezeket kell emelnünk, vagy más okból nem tudjuk a munkánkat várandósságunk alatt elvégezni, kérjük munkáltatónkat, hogy törvényi kötelezettségének eleget téve biztosítson olyan feltételeket, hogy dolgozhassunk. (Erről egy következő cikkben bővebben írok.)
Ismerje meg, milyen jogok illetik meg kismamaként a munkahelyén >>>
Ha személyes tanácsra van szüksége, kérdezzen a munkajogi szakértőtől >>>
dr. Frei Anita, ügyvéd