Temető, halál, gyász és a gyermekeink – 1. rész

A felnőttek halálkultusza, valamint a trauma feldolgozása a mai napig kényes téma. Noha mindenki vesztett már el rokont, barátot, mégis maga a halál gondolata félelmet tud generálni az emberben. A gyermeknek ugyanúgy gyászolnia kell, mint egy felnőttnek. A gyerek gyászfolyamatának elfojtása később pszichés problémához vezethet.

Az esetek többségében a szülő azt az elvet vallja, hogy a családban bekövetkezett halálesetet titkolni kell a gyermek elől. Az indok leginkább az, hogy a gyermeket védeni kell a traumától, vagyis sokan azt gondolják: ha nem beszélnek a halálról, akkor olyan mintha nem is történt volna meg. Pszichológusként nem elítélem az ehhez hasonló szülői gondolatot, hanem szeretném megvilágítani, mi lenne a jobb, helyesebb út.

A szülő motivációja nem más, mint a gyermek lelkének védelme, mégis ennek hátterében a szülő félelme és tehetetlenség érzése áll. A gyermeket érző és gondolkodó lénynek tekintjük már születésekor, vagyis ne becsüljük alá képességeit. Természetesen személyiségük és kognitív fejlődésük meghatározzák gondolkodásuk módját, formáit, azonban az anya minden egyes rezdülését érzi és monitorozza. A csecsemő is tud „depresszív” lenni, ha az anya szomorú, így a gyermek hangulata, reakciója is módosul. Ebből az következik, hogy – a halál okozta – megváltozott szülői magatartás a gyermek érzelmi világára is kihat. Ha titkolni akarja a szülő a halál tényét, semmi mást nem tesz, mint becsapja gyermekét. A hazugság összezavar mindenkit, a gyermeki gyászfeldolgozás megakad, ami ugyanúgy veszélyes lehet, mint a felnőttek esetében.

A halál fogalmának megértése életkortól függ

Egy kisgyermeknek nem könnyű, de mégis megmagyarázható a halál fogalma. Igyekezzen a szülő nem ködösíteni, hanem tényszerűen elmagyarázni azt. A gyermek aktuális értelmi fejlettsége szerint ki fogja egészíteni saját fantáziájával, érzéseket fog hozzá kötni.

  • 6-7 éves korig a gyermek számára a halál nem végleges, ez annyit jelent, hogy visszafordíthatónak tekinti a halált, azt gondolja, hogy az ember saját akaratából „ment” el, így vissza is tud jönni. Pszichológiai fogalmakkal magyarázva, a felnőtt egy mindenható személy a gyermek szemében, aki arra is képes, hogy a halálból visszajöjjön. Amennyiben a szülő azt sugallja, hogy az elhunyt, szeretett személy „messzire elutazott, most sokáig kórházban van”, a gyermeket megerősíti infantilis fantáziájában, így nem segíti elő szellemi fejlődését, megrekeszti a gyászfolyamatában. A gyermeki gondolkodás mögött bűntudati érzés is felléphet, gyakori érzése a gyermeknek, hogy ő tett valami rosszat, így a személy elvesztése egy büntetés.
  • 8-9 éves korban érti meg a gyermek, hogy a halál visszafordíthatatlan. Ez számára nagy felismerés, egyben erős szorongást generál. A szorongás mögött gyermeki halálfélelem van, ő is elkezd félni a haláltól. Ismerős lehet a szülőnek, amikor a gyerek hirtelen nem mer egyedül lenni, fél aludni a sötétben, vagy többször bebújik az anya ágyába. Át kell segíteni ezen az időszakon, a biztonság érzése az elsődleges. Hiszem, hogy ez az időszak könnyen átvészelhető, ha erős alapokon nyugszik az anya-gyermek kapcsolat.
  • 10–13 éves gyermekként a serdülő a gyerekkort zárja le. Számukra az élettől való félelem egyenlő a halállal. A halállal egyenértékű félelmet élnek át azzal, hogy a külvilág sok elvárást zúdít rájuk, szexuálisan érnek, mindez bizonytalanságot ébreszt bennük.

 

Mit tehet a szülő, hogy gyermeke gyászfolyamatában segítő lehessen? Ebben segít cikkünk második része, amit ITT olvashat el!

 
 

Makai Gábor
klinikai szakpszichológus