Óvjuk a hallását!

A nátha és a köhögés gyermekeknél látszólag mindennapi betegség, amely azonban sokszor okoz alattomos, nehezen észrevehető fülbetegséget. Fájdalmatlanul és láz nélkül folyadék szaporodhat fel a középfülben, kisfokú, de tartósan fennálló halláscsökkenést okozva.

A szülők jogosan aggódnak a gyermek későbbi halláscsökkenése miatt, hiszen akár több hónapig is elhúzódhat a probléma. A rendelőmbe betérve többen elmondják, hogy ilyenkor a gyermek hangosan hallgatja a televízióban a mesét. Úgy felerősíti a hangot, hogy szinte zavaró a környezetének. Előfordul, hogy hangosan beszél, és bizonyos szavakat félreért, rosszul képez egyes hangokat. A beszédzavara mögött a gyengült hallás lehet a háttérben. Ez a rejtélyes fülbetegség valóban a náthával kezdődik, és a heteken át tartó orrfolyás következtében az arcüregek hurutja, majd a középfülek hurutos állapota alakul ki.

Alig észrevehető tünetek

A betegség veszélyét abban látom, hogy annyira tünetszegény, hogy sokan nem is gondolnak rá. Nem jár heves fülfájdalommal, csak néha rövid ideig tartó, fülbe sugárzó fájdalom jellemzi. Kezdetben pattogást, recsegést érez a gyermek a fülben, majd ez is megszűnik, és egy állandó teltségérzés alakul ki. Ezt nyilván csak nagyobb gyermek tudja elmondani a szülőnek.

Ami azért gyanús lehet

Ez a fülbetegség – ugyanúgy, mint a gyermekkori arcüreggyulladás – nagyon ritkán jár lázzal és fájdalommal. Az egyszerű náthától az különbözteti meg a betegséget, hogy az orrfolyás nem szűnik meg a szokásos  egy hét alatt, hanem heteken át tartó köhögéssel komplikálódik.

Ha folyadék kerül a középfülbe

A jó hangvezetés szempontjából nagyon fontos, hogy a középfülben levegő legyen, és ne folyadék. A középfül légtartalmát egy jól működő rendszer szabályozza a fülkürt (Eustach-kürt) közvetítésével.

Mindenki érezheti – főleg, amikor náthás – ennek a vékony kis csatornának a működését, mert ilyenkor pattogó hang kíséretében juttatja a levegőt a középfülbe. Az orrdugulás a nátha kapcsán a fülkürt funkcióját is akadályozza. Ha az orr felől elzáródik ez a kis csatorna, akkor megváltoznak a nyomásviszonyok a középfülben, és a testnedvek beáramlanak a dobüregbe.

A kínzó fülfájás

A halláscsökkenésen túl a középfülben lévő folyadék azt a veszélyt is hordozza, hogy a baktériumok gyors szaporodásnak indulnak benne, és órák alatt heves fülfájdalom alakulhat ki. Ezt a betegséget sajnos sokan ismerik, hiszen a középfülgyulladás ma a nátha után a leggyakoribb gyermekbetegség. Magas láz és heves, szinte tűrhetetlen fájdalom jellemzi. Ritkán jelentkezik mindkét fülön egyszerre. Arra hajlamos gyermekeknél általában mindig a „szokásos” fülön jelentkezik.

Ha muszáj szúrni

Az időben elkezdett, célzott antibiotikus kezeléssel a fülszúrás elkerülhető, ha a náthás alapbetegséget is egyidejűleg kezeljük.

Ha kész tények elé állít bennünket a betegség, tehát a középfül tele van gennyes váladékkal, feszül a dobhártya, magas láza van a gyermeknek, esetleg hány is, és heves fülfájdalma van, akkor a szúrás nem halasztható.

Azt szoktam mondani a kétségbeesett szülőknek, hogy jóllehet, a szúrás egy pillanatig tartó erős fájdalmat jelent, de utána azonnal megszűnik, és teljesen megkönnyebbül a gyermek. Másrészt nagyot léptünk a hallás védelmében, ugyanis a szúrás nélkül kezelt gyulladásos középfül-betegség tartós halláscsökkenést okozhat a bennmaradó folyadékgyülem miatt. Az sem szerencsés, ha magától fakad ki a dobhártya. Lehetséges, hogy így is kifolyik a váladék, ami a gyulladás miatt folyamatosan termelődik, de a képződő nyílás szabálytalan szélű repedést eredményez, aminek rossz a gyógyhajlama. Az orvos által végzett szúrás szélei egyenesek. A gyulladás megszűnte után gyorsan, nyomtalanul begyógyul, és nem veszélyezteti a hallást.

A jó hallás érdekében tehát mindig komolyan kell venni a náthát, főleg ha több héten át elhúzódik.

Orrszívás, fülmelegítés, orrspray

A legfontosabb otthoni teendő az orrváladék rendszeres, alapos eltávolítása. Ezt még akkor is érdemes orrszívóval megtenni, ha a gyermek látszólag jól fújja az orrát. A bent rekedt váladékmaradványból indulnak el a szövődmények.

A fülkürt szellőzését segíti a fülmelegítés, amit többször, rövid időre (kb. 20 percre) érdemes feltenni, ingerterápia gyanánt. Fontos, hogy a két fület egyidejűleg melegítsük, ehhez jó segítség a gyógysapka.

Az orrnyálkahártyát lelohasztó és a maradvány orrváladékot oldó, jól működő orrspray is hozzátartozik a fülbetegség megelőzéséhez és a jó hallás védelméhez. Otthoni segítség még az orral felfújható lufi a fülkürt tornáztatására, ha már a nátha elmúlt.

Fontos tudni: a középfülgyulladás gyógyulása után 3-4 héten át tarthat a halláscsökkenés. A megszűnéséről viszont érdemes és fontos meggyőződni.

Dr. Somi Ildikó
gyermek fül-orr-gége szakorvos