Praxisom során rengeteg édesanya keres fel, azzal a problémával, hogy bepisil gyermeke. Ami jól látszik ilyenkor az arcukon az a csalódottság és elkeseredés. Számos kérdés kerül elő, de a leggyakoribb, szinte az elsők között szegezik nekem: „akkor most beteg a gyermekem”? Érdemes megértenünk a kialakult helyzetet, mielőtt diagnosztikus kategóriákban gondolkodnánk.
Minden gyerek, amíg kicsi, bepisil, sőt bekakil, azonban nem feltétlenül kell, hogy a vészharang megszólaljon. A jelenség nagyon sokáig természetes, másképpen fogalmazva, ha nem így lenne, azt tartanám patológiásnak. A köztudatban igen gyakran azt a szót szokták használni, hogy „szobatiszta” a gyerek. Ez lebeg a szülők szeme előtt, valamint kitűzik célul, hogy a gyermek 3 éves korra megtanulja szabályozni a vizeletürítését.
A szülő görcsös viselkedése komoly károkat okozhat
Pszichológusként felteszem azt a kérdést, hogy miért ennyire fontos ez? Miért gondolják sokan, hogy a szobatisztaság egy olyan tanulható cél, ami egyik napról a másikra kivitelezhető? Az esetek többségében az édesanya szorongása áll a háttérben, aki nyomást gyakorol a gyermekére, elvárásként jelenik meg, hogy éjszaka ne vizeljen be többé. A valóság azonban más. Ugye sok szülő számára ismerős, amikor 3- 6 éves kor között a gyerek reggel szemét lesütve, pisis pizsamában megy át az anyjához, közölve, hogy egy kis baj történt.
Talán sok anyuka, aki olvassa a cikket, most helyesel, hogy igen, ha egy 6 éves gyerek bepisil, az baj. Tovább megyek, talán nem csak helyeselnek, hanem azon gondolkodnak, hogy mi lenne, ha az ő gyermekük is 6 évesen bepisilne: nem tévedek nagyot, ha szégyent éreznének.
A kulcsfogalom a szégyen és a görcsös elvárás, mindez nyomásként nehezedik a gyerekre. A szülő félreértheti a gyerek magatartását, olyat vár el, ami nem természetes. A félelemből adódó negatív reakció értetlenséget eredményezhet a gyerekben, aki válaszul szorongást fog jelezni.
Cél, hogy a szülő megértse és támogassa a gyerek fejlődését, aminek része a fokozatos szobatisztaság kialakulása. Kerülni kell a tiltást és a büntetést. Nagyon gyakori, miszerint az anya úgy fog reagálni saját gyermekének éjszakai bevizelésére, ahogy az ő szülei kezelték mindezt. Korábban egy tiltó, kontrolláló anya hatására, a szülő hasonló módon fog „lecsapni” és büntetni saját gyermekénél. Mindebből az következik, hogy a szülő szégyenérzetéből fakadó göcsös szobatisztaságra való nevelés pont az ellenkezőjét váltja ki a kisgyerekből: több nedves lepedő éjszaka, növekvő szorongás.
Normális vagy abnormális jelenség?
Az éjszakai bevizelés (enuresis nocturna) az egyik leggyakoribb betegség gyerekkorban, aminek hátterében szorongás áll, ritka esetben valamilyen szervi betegség (húgyúti fertőzés, anatómiai elváltozás). Statisztikai adatok szerint az általános iskolát kezdők közel 10%-a éjszaka még bevizel. A normális fejlődése része a vizeletszabályozás alakulása, vagyis egy folyamatról beszélünk. Mindenesetre 3 éves korra kialakulhat a szobatisztaság, azonban a folyamat elhúzódhat akár 6 éves korra is, amit még normálisnak tekintünk.
Érdemes elkülöníteni a szobatisztaságot az ágytisztaságtól. Ahogy említettem korábban, a köztudatban az él, miszerint a gyereknek a szobatisztaságot kell elérnie. Részben igaz, de hiányos az elgondolás. „Szobatiszta” a gyerek, ha nappal nem pisil be és „ágytiszta” ha már éjszaka sem. Van olyan gyerek, akinél ez a kettő együtt jár, míg másnál kis időeltolódással alakul ki.
Pszichológusként fontos szempontnak tartom a diagnózis felállításakor, hogy a gyerek soha nem volt „száraz” vagy a bevizelés előtt legalább fél évig teljesen szobatiszta volt-e. Az utóbbi jó példa a szülő túl korai, erőszakos szoktatására. Ilyenkor később akár egy trauma, stressz hatására visszaesés mutatkozhat. Egy másik informatív támpont lehet, ha a gyermek csak álmában ürít vizeletet (a nappali alvás alatti bevizelés is ebbe a csoportba sorolandó) vagy ébrenlét alatt is megtörténik a „baleset”. Iskolás kor előtt nem érdemes komolyabban foglalkozni a szobatisztaság kérdésével. Akkor fog kialakulni véglegesen a száraz időszak, ha a gyerek is megérett minderre, ha ő is akarja és nem utolsósorban fejlődés szempontjából képes rá.
Mitől szorong a gyerekem?
Végül nyomatékosítani szeretném az olvasókban újra, hogy a bevizelés pszichés hátterében a szülő áll. Ha a gyerek szorong, az jelzésértékű, nem véletlen. A szülőnek nehéz mindezt elismernie, de azt javaslom, hogy tegyék fel maguknak azt a kérdést, hogy önök mit gondolnak, miért szoronghat a gyermekük?
Makai Gábor
klinikai szakpszichológus
www.makaigabor.hu
makai.pszichologus@gmail.com
You must be logged in to post a comment.