Mennyit mozizzon a gyerek?

Milyen életkortól, mennyi mozizást engedjünk meg gyermekünknek?

3 éves kor előtt ne vigyük a kicsiket moziba, még kifejezetten gyerekelőadásra sem!

Ez a gyermekorvosok ajánlása – hiszen a gyerekek rosszul élhetik meg a mozizás élményét, amíg azok egészen kicsik. Annál is inkább, hogy a vetítés sötét teremben történik, mely tele van számukra ismeretlen személyekkel.

3-4 éves kortól

Először részesítsük előnyben a rövid vetítéseket, maximum egy órára korlátozva, hogy biztosak legyünk benne, gyermekünk a film végéig tud koncentrálni. A legjobb, ha kezdetben lehetőleg olyan moziba visszük, ahol nem 20 perces reklámot vetítenek először, ami természetesen meghosszabbítja azt az időt, amíg figyelnie kell. Ha nem találunk ilyen mozit, érdeklődjünk előzetesen, és szervezzük meg úgy a mozilátogatást, hogy épp a gyermeknek való film kezdetére érkezzünk.

5-6 éves kortól

Ebben az életszakaszban a mozi már igazi örömöt jelent neki! Ezért hagyhatjuk a gyermeket akár egy és egynegyed órán át a filmvászon előtt szórakozni.

10 éves koron túl

Ekkor már, ha moziba engedjük, akár kétórás filmet is nézhet. Természetesen meg kell vele beszélni egyéb (tanulási) kötelezettségeit, és annak függvényében tervezzük meg vele együtt a mozizásra szánt időt.

Galenus