Egyszemélyes hangyaboly – A hiperaktivitásról

A hiperaktivitás jelei már csecsemőkorban megmutatkoznak: a baba nyugtalan, sírós: mamája bármit tesz, nem tudja megnyugtatni. A problémák pedig az idő előrehaladtával csak szaporodnak

Akaratos volt, ha nem az történt, amit ő akart, hisztizett. Az óvodában durva volt, az óvó nénik panaszkodtak rá, a szülők folyamatosan kapták a szomszédok, rokonok rosszalló megjegyzéseit nevelési módszerükkel kapcsolatban. Szégyellték magukat az utcán, a buszon, Peti rettenetesen viselkedett mindenhol. Amikor Peti iskolás lett, a problémák csak fokozódtak, a szülők magukban keresték a hibát. Pedig nem ők hibáztak, és Peti sem neveletlen, nem rossz gyerek, hanem hiperaktív.

 

MCD, POS, hiperaktív szindróma, figyelemzavar

Manapság egyre többet hallani ezekről a problémákról. A különböző elnevezések közel azonos tünetegyüttesre vonatkoznak. Az “MCD” (minimális cerebrális diszfunkció) és a “POS” (pszichoorganikus szindróma) elnevezések a probléma eredetére utalnak: a többnyire a viselkedésben megjelenő tünetek a központi idegrendszer kismértékű zavarára vezethetők vissza.

Nem agykárosodásról van szó, hanem az agy bizonyos funkcióinak zavaráról, mely a magzati életkorban, a születés körül vagy a születés után elszenvedett sérülés – oxigénhiányos állapot, betegség, mérgezés stb. – következménye.

Más elmélet szerint az okozza az eltérést, hogy az agyban az idegsejtek közötti információáramlásért felelős ingerületátvivő anyag mennyisége bizonyos területeken kisebb, így ezek a területek kevesebb impulzust kapnak.

 

“Üzenet” a bölcsőből

A hiperaktivitás első jelei már csecsemőkorban megmutatkoznak: a baba nyugtalan, hasfájós, gyakran vannak alvási zavarai. A mamája bármit tesz, nem tudja megnyugtatni, csendesíteni. A folyamatos kudarcélmény elbizonytalanítja, rossz anyának hiszi magát. A problémák később csak szaporodnak.

Az óvodában gyakori panasz, hogy figyelme csak rövid időre köthető le, a foglalkozások alatt feláll, elmászkál. Társaival nem tud együtt játszani, saját akaratát kényszerítené rájuk. Amit a többiek építenek, ő lerombolja. Hangulatváltozásai kiszámíthatatlanok, követhetetlenek.

 

“De nehéz az iskolatáska …”

Az iskola olyan feladat elé állítja a hiperaktív, figyelemzavaros gyermeket, aminek csak nehezen vagy egyáltalán nem tud megfelelni, ha nem kap megfelelő segítséget. A tanító néni figyelme és – előbb-utóbb véges – türelme bizonyos esetekben sajnos nem elég.

Figyelemzavar esetén több ponton is elakadhat a folyamat: meg sem hallja, hogy mit kell csinálni, hacsak nem mondja el neki külön a tanító néni háromszor-négyszer. Ha hozzákezd a feladathoz, elfelejti befejezni. Az órai munkában emiatt állandóan lemarad. A feladott házi feladatra nem emlékszik.

 

Mindez azért van, mert nem tudja, hogy a környezetből jövő ingerek közül melyekre kell odafigyelnie, és az adott helyzetben melyek fölöslegesek. Egy újabb inger könnyen eltereli a figyelmét, és nem képes semminél hosszasan elidőzni.

 

A figyelemzavar következtében – a társakéhoz hasonló intellektus ellenére – egyre romlik iskolai teljesítménye. A hiperaktivitás és a figyelemzavar gyakran társul speciális tanulási nehézségekkel, mint az olvasás, a számolás, az írás zavara.

 

Örökmozgó zsongásban

A hiperaktivitás vezető tünete – azaz ami leginkább szembetűnő – az állandó mozgáskényszer. A hiperaktív gyerekek nem tudnak sokáig nyugalomban lenni, szüntelen mozgásban vannak. Ha ülnek, akkor is kopognak a kezükkel, harangoznak a lábukkal, hintáznak a széken.

Minden gyermeknek óriási a mozgásigénye, sokkal nagyobb, mint a felnőtteké. A hiperaktív gyermek futkározása azonban nem az önfeledten játszó, szaladgáló társaira emlékeztet. Mindenhol ott van, mindent el akar érni, mégis céltalan.

 

Meggondolatlanul veszélyes helyzetekbe sodorhatja magát – kiszalad a forgalmas útra, kerítésre, magas fára felmászik –, ezért vigyázni kell rá. Gyakran sérül meg. Nincs veszélyérzete, ezért állandó veszélyben van.

A hiperaktív gyermekre jellemző a nagyfokú impulzivitás és az akarat késleltetésének hiánya. Ha valamit szeretne, azt azonnal szeretné, és ha nem kapja meg, óriási hisztire, indulatkitörésre képes. Pillanatnyi felindulásában cselekszik, nem gondolkodik előtte.

Minden gyermek igényli a felnőttek figyelmét, elismerését – ez a hiperaktív gyermekre fokozottan igaz.

 

Csak rá lehet figyelni, de ezért képes bármit megtenni. A tanítási órán olykor lehetetlenné teszi a munkát: feláll, járkál, közbeszól, bohóckodik. Képtelen megvárni, amíg sorra kerül, amint eszébe jut valami, közbeszól. A gyermeket tanító pedagógus hozzáértése szükséges ahhoz, hogy felismerje: a hiperaktív gyermek nem neveletlen vagy rendetlen, amit tesz, nem szándékosan csinálja. Egyszerűen nem tud másmilyen lenni. A hiperaktív gyermekek leggyakrabban viselkedési problémáik miatt kerülnek orvoshoz, pszichológushoz, gyógypedagógushoz kezelésre.

 

Mit tehet a szülő?

A szülők gyakran azzal szembesülnek, hogy környezetük nevelési hibának véli a gyermek viselkedését, a szinte elviselhetetlen magatartásért őket okolják. A szülőket marcangolja az önvád, máskor egymást hibáztatják. Ez akár a családi harmónia teljes felbomlásához is vezethet.

A hiperaktív gyermek viselkedése azonban nem nevelési hiba következménye. A tünetek enyhítésére gyógyszeres vagy pszichoterápiás segítség igényelhető. Ugyanakkor a megfelelő otthoni nevelési légkör is segíthet a gyermeknek. Bizonyos helyzetekben nehéz higgadtnak maradni, de belátható, a gyermek nem szándékosan bosszantja környezetét.

Következetes neveléssel felelőssé tehető tetteiért. A hiperaktív gyermek – viselkedése miatt – szinte egész környezetével összeütközésbe kerülhet. Ezért nagyon fontos számára, hogy legalább szülei szeretetét ne veszítse el.

 

Semei Györgyi gyógypedagógus