A szülők rémálmainak egyike, hogy gyermekük játék közben elesik, megsérül, ezáltal maradandó károsodást szenved.
Ismerős mindannyiunk számára az a kép, amikor a gyermek a játszótéren nagy örömmel és lendülettel hódítja meg az egyes játékokat, miközben a szülő gyomorgörccsel áll a park szélén és rendületlenül ismétli: „csak óvatosan, csak óvatosan”.
Mit él át ilyenkor a szülő?
Túlnyomórészt a szülő, ezekben az esetekben félelmet él meg. A félelmük azonban nem mindig valós. Pszichológusként gyakran tapasztalom, hogy a szülő félelme irreális, vagyis elkezd katasztrofizálni. Ennek az a következménye, hogy a gyermekét akkor érzi biztonságban, ha a „szoknyája szélén ül”.
A gyerek azért gyerek, hogy explorálja a világot, a felfedezés élménye motiválja őt. A biztonságos anya-gyerek kapcsolat alapja a kötődés és a bizalom. A csecsemő, amikor megszületik, kiszolgáltatott, az édesanya védelmére szüksége van. Azonban később a gyermek egyik fő feladata, hogy fejlődése során megélje azt, miszerint ő egy különálló lény, aki képes hatni a világra, továbbá ő maga is képes a környezete ingereit felfogni, értelmezni. Az energiával teli, kíváncsi gyerek viselkedése normális, sőt szükséges az egészséges személyiségfejlődésben.
A szülő feladata, hogy mindig egy biztonságos bázis maradjon gyermekének.
- Megfigyelhető, miszerint a gyerek először csak pár méterre távolodik el az anyától, fontos neki a közelség.
- Majd később mer távolabb is kerülni a biztonságot adó anyától, persze egy darabig látótávolságon belül kell maradnia az édesanyának.
- Ezt váltja fel az az időszak, amikor a gyermek akkor is biztonságban érzi magát, amikor nincs jelen az anya.
A gyermeknek ettől kezdve nem az ad biztonságot, hogy az anya jelen van, hanem az a tudat, hogy bármikor vissza tud menni az anyához, ahol feltöltődik és jól érzi magát.
Például elesik a gyermek. A szülő első reakciója a félelem, és beindul automatikusan a katasztrofizálás. A fenti gondolatmenetből az következik, hogy a szülő aggódása és félelme kihatással van a gyerek reakciójára. Hiszen a gyerek figyeli az édesanyát, és figyeli, hogyan reagál rá, mert úgy fog ő is érzelmi reakciót adni. Amennyiben a szülő megijed és elkezd kétségbeesetten kapkodni, vagyis a félelem elhatalmasodik rajta, akkor a gyerek is megijed.
Javaslom, hogy minden szülő figyelje meg a gyerekét, mit csinál, amikor beveri a fejét vagy elesik: egy pillanatra ránéz a szülőre, majd utána vagy toporzékol és sír, vagy tovább tud lendülni az eseten. A gyerek hasonlóképpen tud nem valós, eltúlzott érzelmeket mutatni, mint maga a szülő. Valóban fontos a harmónia a gyerek és a szülő között, aminek nagy jelentősége van a szülő-gyerek kapcsolat alakulásában. Ha elesik a gyerek, akkor tehát érdemes higgadtan és azonnal reagálni rá: verbálisan kifejezni és elmagyarázni, hogy mi történt, eközben erősíteni a gyerekben, hogy a szülő vele van, átérzi a problémáját, de nem történik semmi katasztrófa. Ezen az elven alapszik a gyermek érzelemszabályozásának a fejlődése is.
Mit tehet az apa?
Pszichológusok és más szakemberek gyakran az édesanya szerepét hangsúlyozzák, azonban érdemes kiemelni az édesapa jelentőségét is. Az apa ugyanúgy része kell hogy legyen a gyerek nevelésének, valamint meghatározó eleme a biztonságon alapuló szülő-gyerek kapcsolatnak.
A fiú nem sírhat?
Végül megemlíteném azt a nemi különbséget, amit a társadalom nagymértékben meghatároz. Például a fiú autóval játsszon, a lány babázzon, ezt tovább víve, a fiú ne is sírjon, ha elesik, míg a lánynak megengedett. Hosszú távon veszélyesnek tartom, ha ennyire elkülönül a nemnek megfelelő szokás, viselkedésmód. Úgy gondolom, hogy az érzelemkifejezés, akár a sírás, valamit jelez. A személyiségből is adódik, hogy ki hogyan reagál egy adott szituációra, a beszabályozás minden esetben rosszul sülhet el.
Mit tegyen a szülő, ha elesik a gyermek?
– Engedje a gyereket szabadon játszani, ne gondolja, hogy csak akkor van biztonságban, ha a szülő szoknyáján ül.
– Ha elesik a gyerek, akkor kerülje a katasztrofizálást, ne hagyja, hogy saját félelme eluralkodjon önmagán, hiszen azt a gyerek megérzi.
– Maradjon higgadt, azonnal reagáljon az esetre.
– Mondja el a történteket, valamint a gyerek saját fejlettségi szintjén magyarázza el, mi történt.
– Tudatosítsa a gyerekben, hogy biztonságban van, nem dől össze a világ, hiszen máskor is előfordult már ilyen eset.
– Ha a gyerek sír, akkor nyugtassa meg, ne tegyen nemi különbséget fiú és lány között az érzelemkifejezés tekintetében.
Makai Gábor
klinikai szakpszichológus